Míg az amerikaiak egyre inkább a munkahelyeiket fenyegető veszélyt látják a mesterséges intelligenciában, addig Kínában a társadalom elsöprő többsége a gazdasági fejlődés kulcsát látja benne. A két ország közötti különbség nem technológiai, hanem történelmi, gazdasági és politikai okokra vezethető vissza.
A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése világszerte alapjaiban alakítja át a gazdaságot, a munkaerőpiacot és a mindennapi életet. Miközben azonban az Egyesült Államokban egyre erősebbek az AI által kiváltott félelmek, Kínában meglepően optimista a társadalom hozzáállása. Egy friss nemzetközi felmérés szerint a kínaiak 84 százaléka pozitívan tekint a mesterséges intelligenciára, míg az amerikaiaknak mindössze 38 százaléka osztja ezt az optimizmust.
Az amerikai fiatalok már nem ünneplik a technológiai óriásokat
Az eltérő hozzáállást jól példázta egy májusi diplomaosztó az Arizonai Egyetemen. A rendezvény díszvendége Eric Schmidt, a Google korábbi legendás vezérigazgatója volt, aki beszédében a mesterséges intelligencia óriási lehetőségeit méltatta. A frissen végzett hallgatók azonban nem tapssal fogadták. Amikor Schmidt az AI előnyeiről kezdett beszélni, a közönség hangos füttyszóval és bekiabálásokkal szakította félbe. Hasonló jelenet játszódott le nem sokkal később a Stanford Egyetemen is, ahol Sundar Pichai, a Google jelenlegi vezérigazgatója találkozott hasonló fogadtatással.
A fiatal amerikaiak jelentős része ma már nem a technológiai fejlődést látja a mesterséges intelligenciában, hanem azt a veszélyt, hogy első munkahelyeiket algoritmusok veszik át.
Ugyanezekben a napokban a kínai állami média arról számolt be, hogy országszerte iskolák és egyetemek vezetik be a mesterséges intelligenciát az oktatásba. Nem voltak tiltakozások vagy félelmek, sokkal inkább lelkesedés övezte az új technológia megjelenését. A különbség nem abból fakad, hogy a kínaiak ne lennének tisztában az AI veszélyeivel.
Ők is aggódnak az internetes csalások, a deepfake-videók vagy a munkahelyek jövője miatt, de sokkal inkább hisznek abban, hogy a technológiai fejlődés előnyeiből az átlagember is részesülni fog.
Másképp beszélnek a mesterséges intelligenciáról
Az Egyesült Államokban a technológiai vállalatok vezetői az elmúlt években kifejezetten borúlátó képet festettek a jövőről. Az Anthropic vezérigazgatója, Dario Amodei nyíltan arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia néhány éven belül akár a kezdő irodai állások felét is megszüntetheti. Elon Musk többször kijelentette, hogy hosszú távon az emberi munka nagy része feleslegessé válhat. Amikor a közvélemény nap mint nap ilyen üzenetekkel találkozik, természetes, hogy sok amerikai a mesterséges intelligenciát nem fejlődésként, hanem egzisztenciális fenyegetésként éli meg.
Kínában ezzel szemben a hivatalos kommunikáció egészen más hangsúlyokat használ. Bár ott is egyre többet beszélnek a munkahelyek jövőjéről, a kormányzati és szakpolitikai diskurzus azt hangsúlyozza, hogy a mesterséges intelligencia a termelékenység növelésének eszköze lesz, amely gazdagabbá teszi az országot, nem pedig feleslegessé az embereket. A Carnegie Endowment kutatója, Matt Sheehan szerint az állami narratíva továbbra is azt sugallja, hogy az AI az egész társadalom javát szolgálja.
A gazdaság szerkezete is sokat számít
A két ország eltérő hozzáállásának egyik legfontosabb oka gazdasági szerkezetükben keresendő. Az Egyesült Államokban a munkavállalók közel 80 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozik, vagyis éppen azokban a fehérgalléros munkakörökben, amelyeket a mesterséges intelligencia a legkönnyebben képes automatizálni.
Kínában ezzel szemben a szolgáltató szektor a foglalkoztatottaknak csupán 46 százalékát adja, miközben emberek tízmilliói továbbra is a mezőgazdaságban, az iparban vagy a feldolgozóiparban dolgoznak. Számukra a nyelvi modellek és a mesterséges intelligencia közvetlen fenyegetése jóval kisebb, ezért sokkal inkább egy új munkavégzési eszközt látnak bennük.
A kínaiak már egyszer megtapasztalták a technológiai csodát
A társadalmi különbségek mögött történelmi tapasztalatok is állnak. Az elmúlt húsz évben Kínában a digitális technológia valóban emberek százmillióinak életét változtatta meg. Az okostelefonok, a mobilfizetés, az online kereskedelem, a házhoz szállítás és az internetes piacterek emberek millióit emelték ki a mélyszegénységből, és nyitottak számukra új gazdasági lehetőségeket.
A távoli vidéki térségekben élők számára az internet nem pusztán kényelmi szolgáltatást jelentett, hanem hozzáférést a pénzügyi rendszerhez, az oktatáshoz és a munkalehetőségekhez.
Emiatt a kínai társadalom jelentős része a technológiára ma is olyan erőként tekint, amely javította az életminőségét.
Az amerikaiak technológiai emlékezete egészen más. Az Egyesült Államok már a digitális korszak előtt is fejlett infrastruktúrával rendelkezett, ezért az internet számukra inkább kényelmet, mint alapvető társadalmi felemelkedést hozott. Ráadásul az elmúlt évtizedet meghatározó technológiai botrányok – a közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatása, Edward Snowden leleplezései, az álhírek robbanásszerű terjedése vagy a technológiai óriáscégek piaci túlhatalma – jelentősen megrendítették a Szilícium-völgybe vetett bizalmat.
A kommunizmus mégiscsak kommunizmus: Kínában jobban bíznak az államban
Az amerikai közvélemény jelentős része úgy érzi, hogy a technológiai vállalatok és a politika túlságosan összefonódott. A nagyvállalatok vezetői rendszeresen kerülnek kormányzati pozíciókba, majd visszatérnek az üzleti életbe, miközben milliárdosok és technológiai cégek jelentős összegekkel támogatják a politikai kampányokat.
Emiatt sok amerikai úgy látja, nincs valódi független szabályozó, amely képes lenne kordában tartani a technológiai óriásokat.
Kínában ezzel szemben az emberek többsége úgy véli, hogy végső soron az állam irányít. Ennek legismertebb példája Jack Ma, az Alibaba alapítója, aki a kínai pénzügyi szabályozás bírálata után hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, miközben vállalata ellen példátlan versenyjogi eljárások indultak. A kínai vezetés az elmúlt években több technológiai óriásvállalatot is milliárdos bírságokkal sújtott, és a „közös jólét” program keretében jelentős társadalmi befizetésekre kötelezte őket.
Mindez azt az érzetet kelti a lakosságban, hogy létezik egy erős állam, amely képes megfékezni a nagyvállalatok túlzott hatalmát.
Nem az optimizmus, hanem a lemaradástól való félelem hajtja Kínát
A kínai AI-láz mögött ugyanakkor nem pusztán bizalom áll.
Az országban rendkívül elterjedt az úgynevezett „involúció” (neijuan) fogalma, amely azt írja le, amikor az emberek egyre gyorsabban futnak ugyanazon a futópadon pusztán azért, hogy ne maradjanak le másoktól.
Ez a jelenség ma már a mesterséges intelligencia területén is megfigyelhető. Pekingben és Hangcsouban kötelező AI-oktatást vezettek be az iskolákban, a szülők tömegesen íratják gyermekeiket mesterségesintelligencia-képzésekre, a DeepSeek kínai AI-modell megjelenése után pedig napok alatt több ezer online tanfolyam és útmutató jelent meg az interneten. A kínaiak számára tehát nem annyira az AI jelenti a veszélyt, hanem az, ha valaki lemarad a versenyben.
A kínai és az amerikai hozzáállás közötti különbség tehát messze túlmutat az optimizmus és a pesszimizmus egyszerű ellentétén. A különbséget meghatározza, hogy a két társadalom miként emlékszik korábbi technológiai forradalmaira, mennyire bízik az államban, illetve mennyire hiszi el, hogy az új technológiák hasznából nem csupán a vállalatok tulajdonosai, hanem az átlagemberek is részesülnek.
