A dagesztáni repülőtéri antiszemita zavargás résztvevője Ukrajnában halt meg miközben az orosz hadseregben szolgált.
Omar Zhanburuaev, aki részt vett a 2023-as, erőszakos antiszemita zavargásban a mahacskalai repülőtéren, börtönbüntetése helyett csatlakozott az orosz hadsereghez. A zsidókra vadászó férfi azt mondta, azért vállalt katonai szolgálatot az Ukrajna elleni háborúban, hogy „megváltoztassa az életét és vezekeljen a tetteiért”.
Ukrajnában érte utol a végzete a mahacskalai zsidógyűlölőt
Ukrajnában életét vesztette Omar Zhanburuaev, akit korábban elítéltek a 2023-ban Dagesztán fővárosának, Mahacskalának a repülőterén kitört erőszakos antiszemita zavargásban való részvételéért. Zhanburuaevet 2025 júniusában öt év és hat év nyolc hónap közötti szabadságvesztésre ítélték, amiért csatlakozott ahhoz a tömeghez, amely megrohamozta a repülőteret, miután elterjedt a hír, hogy Izraelből érkező utasok érkeznek a helyszínre.
A megvadult tömeg izraeli utasok után keresve átvizsgálta a terminált és a repülőtér kifutópályáját is, miközben az érkező és induló járatokat ideiglenesen leállították. A zavargás során 30 biztonsági és rendőri alkalmazottat támadtak meg, közülük 23-an megsérültek. Az esetet követően az orosz Nyomozó Bizottság 142 gyanúsított ellen indított eljárást, akiket a zavargásokban való részvétellel vádoltak.
A férfi januárban egy videóban jelentette be, hogy katonai szerződést írt alá és belépett az orosz hadseregbe. Elmondása szerint ezzel akarta megváltoztatni az életét és vezekelni korábbi tetteiért. Azt állította, hogy a repülőtéri zavargás idején a palesztinok támogatását akarta kifejezni, ugyanakkor később elismerte, hogy cselekedeteivel valójában saját hazájának okozott kárt.
Shamil Khadulajev, a Dagesztáni Közfigyelő Bizottság vezetője szerint Zhanburuaev a mahacskalai zavargás résztvevői közül a legutóbbi, aki harc közben vesztette életét. Khadulajev szerint a zavargás hét olyan résztvevője közül, akik később csatlakoztak az orosz hadsereghez, jelenleg öten vannak életben, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett. A zavargás egy másik résztvevője, Muhammad Said Murtazalijev korábban szintén Ukrajnában halt meg, és januárban temették el.
Oroszország börtönökből toboroz katonákat
Zhanburuaev esete egy szélesebb körben alkalmazott orosz gyakorlatra is rávilágít: Moszkva a háború során elítéltek és börtönbüntetésüket töltő foglyok tömeges toborzását is használta fel a hadsereg létszámának növelésére. A rendszer legismertebb alkalmazója kezdetben a Wagner-csoport volt, amely 2022-től nagy számban toborzott foglyokat az ukrajnai harcokhoz, cserébe pedig kegyelmet és szabadulást ígért azoknak, akik meghatározott időt szolgáltak a fronton. A konstrukció különösen a súlyos bűncselekményekért elítéltek számára kínált lehetőséget arra, hogy katonai szolgálattal váltsák ki büntetésüket.
A Wagner későbbi háttérbe szorulása után az orosz védelmi minisztérium is átvette és intézményesítette a gyakorlatot. Az elítéltek számára a katonai szolgálat lehetőséget kínálhat a büntetésük megszakítására, illetve bizonyos feltételek mellett kegyelemre, miközben az orosz hadsereg számára olyan utánpótlási forrást jelent, amely enyhíti a mozgósítás politikai költségeit.
A módszer ugyanakkor komoly vitákat váltott ki, részben azért, mert a frontra küldött foglyok egy része minimális katonai kiképzéssel került harci helyzetbe, és a büntetett előéletű, gyakran erőszakos bűncselekményeket elkövető katonák társadalmi visszailleszkedése is jelentős problémákat vet fel.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon






