Húsz év után ismét választásokat tartanak Gázában

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A terrorszervezet nemcsak indulni akar a novemberi palesztin parlamenti választásokon, hanem azt is világossá tette: továbbra is a „Jeruzsálemért és az al-Aksza mecsetért folytatott harcot” tekinti legfontosabb küldetésének. Mindez komoly kérdéseket vet fel a palesztin politikai jövővel és a térség stabilitásával kapcsolatban.

A Hamász részt kíván venni a november 28-ra kitűzött palesztin parlamenti választásokon – jelentette be Huszám Badrán, a terrorszervezet politikai irodájának tagja a Hamászhoz tartozó al-Aksza TV-ben.

Ha a voksolást valóban megtartják, ez lesz az első palesztin parlamenti választás húsz év után.

A legutolsó, 2006-os választáson, melyet azután tartottak, hogy Izrael teljes egészében átadta a tengerparti övezet irányítását a palesztinoknak, a Hamász meglepetésszerű győzelmet aratott: a 132 fős Palesztin Törvényhozó Tanácsban 74 mandátumot szerzett, míg a Mahmúd Abbász vezette Fatah 45 képviselői helyet kapott.

A Hamász győzelme végül a palesztin belháborúhoz, majd a Gázai övezet feletti erőszakos hatalomátvételéhez vezetett.

Nem hajlandók elfogadni a PFSZ elsőbbségét

Badrán közölte, hogy a Hamász egy széles nemzeti koalíció részeként kíván indulni a választásokon.

Egyúttal bírálta azt a feltételt, amely szerint a választásokon induló szervezeteknek el kell ismerniük a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) a palesztin nép egyetlen legitim képviselőjeként.

A Hamász szerint elfogadhatatlan, hogy politikai feltételekhez kössék a részvételt.

A terrorszervezet vezetője úgy fogalmazott, hogy a választások „történelmi lehetőséget” jelentenek a palesztin politikai rendszer átalakítására és a „két évtizede tartó egyoldalú döntéshozatal” megszüntetésére. Ugyanakkor azt is állította, hogy a választások előkészítése nem nemzeti konszenzus alapján történt, és szerinte jóval korábban meg kellett volna rendezni azokat.

Hamász-mentes humanitárius övezeteket hoznának létre Gázában

A zónák kizárólag átvilágított palesztin civilek számára biztosítanának menedéket, alapvető szolgáltatásokat.

Az al-Aksza mecset marad a Hamász fő ügye

Badrán nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy a Hamász politikai prioritásai semmit sem változtak.

A politikus szerint a jeruzsálemi al-Aksza mecset és a Templom-hegy körüli konfliktus továbbra is „a harc központi kérdése”.

A Hamász ismét azzal vádolta Izraelt, hogy a gázai háborút ürügyként használja fel a Templom-hegyen érvényben lévő status quo megváltoztatására. Az elmúlt hetekben több arab és muszlim ország is bírálta a helyszínre látogató zsidó hívők növekvő számát, valamint az ott elhangzó zsidó imákat. A Templom-hegy – amely a zsidóság legszentebb helye, és ahol az al-Aksza mecset is található – napi igazgatását a jordániai vallási alapítvány, a Wakf látja el, míg a biztonsági ellenőrzést Izrael gyakorolja.

A jelenlegi szabályozás szerint nem muszlimok látogathatják ugyan az Izrael kellős közepén található területet, hivatalosan azonban nem imádkozhatnak ott.

Izraelt és Netanjahut támadja

A Hamász vezetője a Júdea és Szamáriában zajló izraeli műveleteket is bírálta. Állítása szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök stratégiája az izraeli jelenlét folyamatos kiterjesztése ezeken a területeken.

Badrán szerint az izraeli belpolitikai kampányok idején a „palesztin vér” propagandaeszközzé válik az izraeli pártok számára.

A terrorszervezet emellett ismét hangsúlyozta, hogy egyik legfontosabb céljának tekinti a palesztin foglyok (értsd terrorizmus vádjával letartóztatottak) szabadon bocsátását. A Hamász a 2023. október 7-i terrortámadás után végrehajtott túszalkuk során több ezer palesztin fogoly elengedését érte el, amelyet saját propagandájában jelentős politikai sikernek állított be.

Váratlan fordulat: a Hamász közel húsz év után feloszlatja gázai kormányát

Aggasztó, hogy az amerikai kormányzat már nem tekinti előfeltételnek a Hamász lefegyverzését Gáza újjáépítésének megkezdéséhez.

A választások újabb próbatételt jelenthetnek

A novemberre tervezett palesztin parlamenti választások komoly nemzetközi figyelmet kapnak, hiszen húsz év után először mérhetnék meg ismét erejüket a palesztin politikai erők.

A Hamász mostani nyilatkozatai azonban arra utalnak, hogy a szervezet nem kíván változtatni sem ideológiai céljain, sem Izraellel kapcsolatos álláspontján. A terrorszervezet továbbra is Jeruzsálemet és az al-Aksza mecsetet állítja politikai kampányának középpontjába, miközben a palesztin foglyok ügyét és az Izraellel való konfliktust használja támogatottságának erősítésére.

Egy esetleges erős Hamász-szereplés nemcsak a palesztin belpolitikát alakíthatja át, hanem újabb kihívás elé állíthatja Izraelt és a nemzetközi közvetítőket is, akik évek óta a Gázai övezet jövőjéről és a palesztin politikai rendszer reformjáról tárgyalnak.

Megkezdődött Gáza újjáépítése

De csak a Hamász által ellenőrzött területeken kívül.