Sacha Baron Cohen ismét életre kelti egyik legismertebb karakterét: októberben érkezik az Ali G: Who Iz I? című új mozifilm. A produkció nemcsak a kultikus figura visszatérését jelenti, hanem Cohen első nagyjátékfilmes rendezését is.
Hivatalosan is bemutatták Sacha Baron Cohen régóta titokban forgatott új filmjét, amelyben ismét Ali G bőrébe bújik. Az Ali G: Who Iz I? című alkotás október 23-án kerül a mozikba az Amazon MGM Studios forgalmazásában, a brit színész pedig ezúttal nemcsak főszereplőként, hanem rendezőként is jegyzi a filmet.
A bejelentéshez hűen Cohen természetesen nem saját magaként, hanem Ali G karakterében jelentkezett be az Instagramon.
„Végre csináltak rólam egy dokumentumfilmet. És ez nem az a pingvines vacak – ebben legalább kétszer annyi állatszex van” – írta a karakter jellegzetes stílusában.
Ismét titokban forgatták
A film történetéről egyelőre szinte semmit sem árultak el. Ez azonban nem meglepő: Sacha Baron Cohen korábbi projektjeit is szigorú titoktartás mellett készítette.
A 2006-os Borat, majd a 2020-as Borat utólagos mozifilm (Borat Subsequent Moviefilm) során a megszólalók jelentős része nem tudta, hogy egy szatirikus filmben szerepel. Az új Ali G-film is hasonló módszerrel készült, vagyis valószínűleg ismét valódi emberekkel készült improvizatív jelenetekre és rejtett kamerás helyzetekre épül majd.
A sajtó korábbi értesülései szerint Cohen hónapokon keresztül forgatott titokban az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, a projekt létezését pedig csak néhány hete kezdte sejteni a közvélemény, amikor Ali G váratlanul feltűnt a wimbledoni teniszbajnokság döntőjén teljes jelmezben.
Egy karakter, amely világsztárrá tette Cohent
Ali G volt az a figura, amely meghozta Sacha Baron Cohen nemzetközi ismertségét.
A karakter először 1998-ban jelent meg a brit The 11 O’Clock Show című televíziós műsorban, majd rövid időn belül saját sorozatot kapott Da Ali G Show címmel. A szándékosan tudatlannak, de rendkívül magabiztosnak ábrázolt, magát kemény utcai rappernek tartó Ali G politikusokat, tudósokat és közéleti szereplőket interjúvolt meg, akik sokszor csak a beszélgetés végére jöttek rá, hogy egy szatíra szereplőivé váltak.
Interjúalanyai között volt többek között Noam Chomsky, Newt Gingrich, Andy Rooney, sőt pályafutása során Donald Trumpot is sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia.
A karakter egyszerre figurázta ki a brit médiaszereplőket, a politikai korrektséget és a fehér középosztály hiphopkultúrához való viszonyát.
Ali G legutóbb 2002-ben szerepelt önálló mozifilmben, az Ali G Indahouse című vígjátékban. Bár Cohen később Borat, Brüno és Aladeen admirális karaktereivel aratta legnagyobb nemzetközi sikereit, Ali G időről időre visszatért különleges alkalmakra, teljes estés produkció azonban több mint két évtizede nem készült róla.





