Az Európai Parlament felszólította Pakisztánt: szabadítsák ki az elrabolt keresztény kislányt

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Határozatban követelte az Európai Parlament, hogy a pakisztáni hatóságok biztosítsák a családjához való visszatérést egy 13 éves keresztény lánynak, akit tavaly raboltak el, majd akarata ellenére áttérítettek az iszlámra és hozzáadtak emberrablójához. A képviselők szerint az ügy nem elszigetelt eset, hanem a vallási kisebbségeket sújtó rendszerszintű emberi jogi visszaélések egyik példája.

Maria Shahbaz története ismét reflektorfénybe helyezte a pakisztáni keresztény és más vallási kisebbségek kiszolgáltatottságát. Az Európai Parlament július elején elfogadott állásfoglalásában arra szólította fel Pakisztánt, hogy haladéktalanul biztosítsa a 13 éves lány biztonságát, tegye lehetővé a kapcsolatfelvételt családjával, valamint nyújtson számára független jogi és pszichológiai segítséget.

Hamis iratok alapján adták emberrablójához

Maria Shahbazt 2025. július 26-án rabolta el egy harmincéves férfi Lahore városában. Családja szerint a rendőrség késlekedett az eltűnés hivatalos nyilvántartásba vételével, majd a bírósági eljárás során sem biztosított megfelelő védelmet a lánynak.

Mindössze öt nappal az emberrablás után egy lahore-i bíróság az emberrabló felügyelete alá helyezte Mariát, miután elfogadott olyan – a család szerint hamisított – dokumentumokat, amelyek azt állították, hogy a lány már betöltötte a 18. életévét.

A család által benyújtott születési iratokkal a bíróság nem foglalkozott.

A 13 éves keresztény lányt ezt követően arra kényszerítették, hogy áttérjen az iszlámra, majd 2026 márciusában hivatalosan is érvényesnek nyilvánították a házasságát emberrablójával, miután a pakisztáni alkotmánybíróság helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság döntését.

Nem egyedi esetről van szó

Az ENSZ és több nemzetközi jogvédő szervezet szerint Pakisztánban rendszeres jelenség, hogy vallási kisebbségekhez tartozó lányokat elrabolnak, erőszakkal áttérítenek az iszlámra, majd házasságra kényszerítenek.

Az International Christian Concern becslése szerint évente akár ezer keresztény, hindu és szikh lány válik hasonló bűncselekmény áldozatává. Az ENSZ adatai szerint a kényszerített vallásváltások áldozatainak mintegy egynegyede keresztény, míg a legtöbben hindu közösségekből kerülnek ki.

A történet különösen megrázó egybeesésre is rávilágít: öt évvel korábban egy másik, szintén Maria Shahbaz nevű, 14 éves keresztény lányt raboltak el Pakisztánban. Őt is erőszakkal áttérítették az iszlámra és hozzáadták emberrablójához.

Bár később sikerült megszöknie, a bíróságok korábban az emberrabló javára döntöttek, és visszaküldték hozzá.

Szörnyű: Irakban legalizálták a 10 éves kislányok férjhez adását

Az új iraki törvény lehetővé teszi, hogy a lányokat „érettségük és fizikai alkalmasságuk” alapján adják férjhez.

Az Európai Parlament jogi reformokat sürget

Az Európai Parlament állásfoglalása felszólítja Pakisztánt, hogy hajtsa végre a gyermekházasságok felszámolását célzó nemzeti programot, hozzon létre országos panaszkezelő rendszert az elrabolt és kényszerrel áttérített gyermekek családjai számára, valamint biztosítsa az elkövetők felelősségre vonását.

A képviselők emellett azt is követelték, hogy

a pakisztáni igazságszolgáltatás nyújtson nagyobb védelmet a vallási kisebbségeknek, és gondoskodjon arról, hogy az elrabolt lányok biztonságban visszatérhessenek családjukhoz.

„Rendszerszintű emberi jogi visszaélések”

A Christian Solidarity Worldwide (CSW) dél-ázsiai programjának egyik vezetője szerint az Európai Parlament határozata egy olyan problémára irányítja rá a figyelmet, amely mélyen beágyazódott Pakisztán jogrendszerébe.

A szervezet üdvözölte, hogy a Pandzsáb tartományi parlamentje idén elfogadta a gyermekházasságok visszaszorításáról szóló törvényt, ugyanakkor arra szólította fel a többi tartományt is, hogy egységesen 18 évben határozzák meg a házasságkötés alsó korhatárát.

A CSW szerint azonban ez önmagában nem elegendő. A szervezet azt sürgeti, hogy Pakisztán fogadjon el külön törvényt a kényszerített vallásváltások büntethetőségéről, és biztosítson hatékony jogi garanciákat annak megakadályozására, hogy vallási áttérésre hivatkozva továbbra is ellehetetlenítsék a vallási kisebbségekhez tartozó lányok védelmét.

Napi saría: nyilvánosan megvesszőztek egy fiatal párt, amiért a TikTokon csókolóztak

A konzervatív Aceh tartományban működő iszlám saría-bíróság az „erkölcsi törvények megsértése” miatt ítélte el őket.