Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók az Izrael, az Egyesült Államok és Irán közötti jelenlegi viszonylagos nyugalmi időszakot arra használják, hogy jelentősen fejlesszék rakétaképességeiket – értesült exkluzív hírszerzési forrásokból a The Jerusalem Post. Két nyugati hírszerzési forrás szerint a terrorszervezet az elmúlt időszakban több rakétatesztet hajtott végre, amelyek célja a támadások hatótávolságának és pontosságának növelése.
A források szerint a húszik hosszabb távon arra készülnek, hogy sokkal mélyebben fekvő izraeli célpontokat is fenyegethessenek, miközben precíziós csapásmérő képességeiket is javítani próbálják. Ez különösen aggasztó Jeruzsálem számára, mivel a jemeni front földrajzi távolsága miatt már eleve nehezebb az elrettentés és a gyors válaszcsapás.
A Hezbollahhoz képest – noha szintén Teherán egyik legfontosabb proxyjáról van szó – a húszik a Felkelő oroszlán, vagyis Izrael Irán elleni katonai kampányának kezdete óta viszonylag kevés támadást indítottak Izrael ellen. Március 28. óta mintegy hat rakétát és öt drónt lőttek ki izraeli célpontok irányába. Korábban, a 2025 októberében életbe lépett gázai tűzszünet után bejelentették, hogy felfüggesztik támadásaikat.
A viszonylagos csend azonban nem jelent visszavonulást.
A húszik vezetője, Abdul-Malik al-Houthi a múlt héten egyértelműen figyelmeztetett: amennyiben az IDF újabb nagyszabású hadműveletet indít a Gázai övezetben, szervezete ismét katonailag beavatkozik a Hamász oldalán.
Al-Houthi kijelentette, hogy folyamatos koordinációban állnak az úgynevezett „ellenállási tengely” többi szereplőjével, és nem haboznak fellépni bármely fronton bekövetkező eszkaláció esetén, különösen Gázában.
Emellett azzal is megvádolta Izraelt, hogy befolyást próbál szerezni Szomáliföldön, valamint ellenőrzés alá akarja vonni az Ádeni-öblöt, a Báb el-Mandeb-szorost és a Vörös-tengert.
A húszi vezető szerint szervezete nem fog tétlenül nézni semmilyen izraeli jelenlétet Szomáliföldön, és szükség esetén csapást mérnek izraeli célpontokra a térségben.
Izrael utoljára 2025. szeptember 25-én hajtott végre nyílt katonai műveletet Jemenben, és azóta – még az Iránnal való közvetlen konfliktus során sem – nem támadta a húszik infrastruktúráját, annak ellenére, hogy a jemeni terrorszervezet továbbra is rendszeresen fenyegeti a zsidó államot.
Az elmúlt napokban azonban Izrael Katz védelmi miniszter kemény figyelmeztetést küldött a húszi vezetésnek.
Kijelentette, hogy Izrael számlája a húszikkal továbbra sincs lezárva, és a szervezetnek meg kell fizetnie támadásai árát.
Katz külön kiemelte, hogy a húszi vezetők sem élveznek mentességet. Szavai szerint, ha Abdul-Malik al-Houthi izraeli célkeresztbe kerül, Izrael likvidálni fogja. A kijelentés sokak szerint azt jelzi, hogy Jeruzsálem a Hezbollah ellen alkalmazott „vezetőfej-vadász” stratégiát Jemenben is kész lehet bevetni.




