Olyan lépésre szánta el magát Kuba kommunista vezetése, amely néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt: Havanna 176 gazdasági reformintézkedést fogadott el, amelyek gyakorlatilag lebontják az 1959-es forradalom óta fennálló szocialista gazdasági modell több alappillérét. Magánbankok, közvetlen import-export, szabad munkaerő-felvétel, külföldön élő kubaiak befektetései — sőt, még gyorsétteremláncok megjelenése is szóba került. Azt egyelőre nem tudni, hogy valódi nyitásról van szó, vagy a rezsim pusztán a túlélésért küzd?
Kuba a legnagyobb gazdasági reformcsomagot fogadta el Fidel Castro 1959-es forradalma óta. A 176 intézkedés célja a mély gazdasági válság kezelése és a teljesen központosított tervgazdaság részleges decentralizálása.
Magánbankok, részvényes állami cégek, szabadabb piac
A jelenlegi kubai modellben az állam gyakorlatilag mindent meghatároz: mit termelnek, ki termelheti, milyen áron adják el az árukat, és hogyan osztják el az erőforrásokat.
Az új reformcsomag ezen változtat radikálisan.
A legfontosabb újítások között szerepel, hogy magánvállalkozások sokkal szélesebb körben működhetnek, cégek állami közvetítés nélkül importálhatnak és exportálhatnak, valamint szabadon alkalmazhatnak munkavállalókat. Emellett Kuba először engedélyezné magánbankok létrehozását, ami különösen látványos szakítás a klasszikus kommunista modellel.
További fontos elem, hogy egyes állami vállalatok részvénytársasággá alakulhatnak, vagyis magánbefektetők is tulajdonrészt szerezhetnek bennük.
A külföldön élő kubaiak — különösen a jelentős amerikai kubai diaszpóra — most először kaphatnak szélesebb lehetőséget arra, hogy otthon fektessenek be. Ez azért jelentős, mert több millió kubai él külföldön, főként az Egyesült Államokban.
A reformok még olyan területeket is érintenek, mint a turizmus és a vendéglátás: a sajtó szerint nem kizárt nemzetközi gyorsétteremláncok megjelenése sem a szigeten. Igen, eljöhet a nap, amikor Havannában a Castro-szobor árnyékában valaki hamburgert rendel.
A háttér: súlyos válság és 20 órás áramszünetek
A fordulat mögött nem ideológiai megvilágosodás áll, hanem brutális gazdasági kényszer.
Kuba évek óta az egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át.
Az országban krónikus élelmiszer-, gyógyszer- és üzemanyaghiány van, az infláció elszállt, miközben az elektromos hálózat összeomlása miatt egyes régiókban napi 20 órás áramszünetek is előfordulnak.
Ez súlyosan érinti az egészségügyet, a közlekedést és az oktatást.
A havannai vezetés a helyzet romlásáért elsősorban az amerikai szankciókat okolja. Donald Trump kormánya visszatért a „maximális nyomás” politikához, amely tovább szigorította az évtizedek óta létező embargót, különösen az energia- és pénzügyi szektort célozva. A Reuters szerint az amerikai nyomás olyan erős lett, hogy a kubai vezetés már nyíltan elismeri: valamit drasztikusan változtatni kellett.
Kína vagy Vietnam útján?
Miguel Díaz-Canel kubai elnök hangsúlyozta, hogy a reformok kidolgozásakor tanulmányozták a kínai és vietnámi modellt — vagyis az egypárti politikai rendszer megtartása melletti piacgazdasági nyitást.
Ez lényegében azt jelenti: kapitalizmus gazdaságilag, kommunizmus politikailag.
Raúl Castro unokája, Raul Guillermo Rodriguez Castro szerint Kuba egy „nagyon kubai” gazdasági modellt keres, amely ötvözi a piaci mechanizmusokat az állami kontrollal.
A szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek. A washingtoni Quincy Institute elemzője szerint a reformok csak akkor működhetnek, ha az amerikai szankciók legalább részben enyhülnek. Ellenkező esetben a potenciális befektetők jelentős része egyszerűen nem fog kockáztatni.
Más közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy Kuba vezetésének nagyon kevés ideje maradt: ha a lakosság rövid időn belül nem érzékeli a javulást, a társadalmi elégedetlenség tovább nőhet.
