Őrület New Yorkban: buszokat gyújtottak fel a Knicks bajnoki címe után

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ötvenkét év várakozás után történelmi, kosárlabdás bajnoki címet ünnepelhetett New York — az öröm azonban gyorsan káoszba fordult. A Knicks NBA-győzelme után több ezer szurkoló árasztotta el Manhattan utcáit, ahol buszokat rongáltak meg, egy járművet felgyújtottak, petárdák robbantak, végül lövöldözés is kitört. A rendőrség rohamfelszerelésben próbálta visszaszorítani a tomboló tömeget.

A New York Knicks szombat este megszerezte első NBA-bajnoki címét 1973 óta, miután a döntő ötödik mérkőzésén legyőzte a San Antonio Spurs csapatát.

A New York-i klub legutóbb 52 éve ünnepelhetett bajnoki címet, és azóta mindössze kétszer jutott döntőbe — 1994-ben és 1999-ben —, mindkétszer vereséggel zárva.

Nem meglepő, hogy a város szinte „felrobbant” az örömtől.

Több tízezer drukker özönlött Manhattan utcáira, különösen a Times Square és a Madison Square Garden környékére. Bárokból, kivetítős helyszínekről és utcai nézőpontokról egyszerre zúdult ki a tömeg, miközben a szurkolók azt skandálták: “Knicks in five!” (szurkolói rigmus/szlogen, ami azt jelenti, hogy A Knicks 5 meccs alatt megnyeri a versenyt- a szerk.)

A Reuters és több amerikai lap — köztük a New York Post és a NBC News — beszámolói szerint petárdák, tűzijátékok és füstgránátok is előkerültek, miközben sokan villanyoszlopokra, állványzatokra és közlekedési lámpákra másztak fel.

Zsidók, muszlimok és keresztények tüntettek az Izrael-gyűlölő Mamdani ellen

Egy muszlim tüntető szerint a polgármester a muszlim hitét használja fel ideológiája érvényesítésére.

Világbajnoki buszokat támadtak meg, egyet fel is gyújtottak

Az este egyik legbizarrabb fordulata az volt, hogy a Knicks-szurkolók egy, a futball-világbajnokság szurkolóit szállító buszkonvojt is körbezártak.

A Reuters szerint körülbelül 15 shuttle busz haladt át a Times Square térségén, miután a New York környékén rendezett világbajnoki mérkőzés — Brazília-Marokkó — döntetlennel ért véget.

A járműveket több száz fiatal vette körül. Többen felmásztak a buszok tetejére, néhányan be is törtek a járművekbe, sőt voltak, akik a vezetőülésbe ültek. Egy sárga iskolabuszt — amelyet a város bérelt a vb-szurkolók szállítására — végül felgyújtottak. Legalább három másik busz súlyosan megrongálódott.

Egy kerékpárt is feldobtak egy busz tetejére, miközben brazil szurkolók zászlókat lengetve együtt ünnepeltek a Knicks-drukkerekkel — mintha valaki egyszerre rendezett volna NBA-parádét, futball-vb fan zónát és utcai zavargást.

A helyszínen tartózkodó 49 éves Youssef Sabbr, marokkói származású kanadai férfi így kommentálta a jeleneteket:

„Az emberek az örömüket fejezik ki… kicsit erőszakosan, de hát ez van.”

Lövöldözés és rohamrendőrök

Az ünneplés hajnalra már nyílt utcai káoszba fordult. Hajnali 2 óra körül egy 17 éves fiút lábon lőttek a Times Square közelében. Az New York City Police Department (NYPD) három érdeklődésre számot tartó személyt vett őrizetbe az ügyben.

A rendőrség kezdetben visszafogott maradt, de mintegy kétórás kivárás után rohamfelszerelésben megindult a tömeg ellen. Lovasrendőröket is bevetettek, hogy megtisztítsák az utcákat a Madison Square Garden környékén. A Reuters szerint a hangulat egy ponton inkább hasonlított szilveszteri tömeghisztériára, mint sportünnepre.

A hatóságok egyelőre nem közöltek teljes kárbecslést.

Megütötték, fojtogatták, a haját tépték: brutális antiszemita incidens New York-ban

A New York Post értesülései szerint az elkövető egykor ígéretes művész volt, aki hosszú évek óta mentális betegségekkel küzd.