Ötvenkét év várakozás után történelmi, kosárlabdás bajnoki címet ünnepelhetett New York — az öröm azonban gyorsan káoszba fordult. A Knicks NBA-győzelme után több ezer szurkoló árasztotta el Manhattan utcáit, ahol buszokat rongáltak meg, egy járművet felgyújtottak, petárdák robbantak, végül lövöldözés is kitört. A rendőrség rohamfelszerelésben próbálta visszaszorítani a tomboló tömeget.
A New York Knicks szombat este megszerezte első NBA-bajnoki címét 1973 óta, miután a döntő ötödik mérkőzésén legyőzte a San Antonio Spurs csapatát.
A New York-i klub legutóbb 52 éve ünnepelhetett bajnoki címet, és azóta mindössze kétszer jutott döntőbe — 1994-ben és 1999-ben —, mindkétszer vereséggel zárva.
Nem meglepő, hogy a város szinte „felrobbant” az örömtől.
Több tízezer drukker özönlött Manhattan utcáira, különösen a Times Square és a Madison Square Garden környékére. Bárokból, kivetítős helyszínekről és utcai nézőpontokról egyszerre zúdult ki a tömeg, miközben a szurkolók azt skandálták: “Knicks in five!” (szurkolói rigmus/szlogen, ami azt jelenti, hogy A Knicks 5 meccs alatt megnyeri a versenyt- a szerk.)
A Reuters és több amerikai lap — köztük a New York Post és a NBC News — beszámolói szerint petárdák, tűzijátékok és füstgránátok is előkerültek, miközben sokan villanyoszlopokra, állványzatokra és közlekedési lámpákra másztak fel.
Világbajnoki buszokat támadtak meg, egyet fel is gyújtottak
Az este egyik legbizarrabb fordulata az volt, hogy a Knicks-szurkolók egy, a futball-világbajnokság szurkolóit szállító buszkonvojt is körbezártak.
A Reuters szerint körülbelül 15 shuttle busz haladt át a Times Square térségén, miután a New York környékén rendezett világbajnoki mérkőzés — Brazília-Marokkó — döntetlennel ért véget.
A járműveket több száz fiatal vette körül. Többen felmásztak a buszok tetejére, néhányan be is törtek a járművekbe, sőt voltak, akik a vezetőülésbe ültek. Egy sárga iskolabuszt — amelyet a város bérelt a vb-szurkolók szállítására — végül felgyújtottak. Legalább három másik busz súlyosan megrongálódott.
Egy kerékpárt is feldobtak egy busz tetejére, miközben brazil szurkolók zászlókat lengetve együtt ünnepeltek a Knicks-drukkerekkel — mintha valaki egyszerre rendezett volna NBA-parádét, futball-vb fan zónát és utcai zavargást.
A helyszínen tartózkodó 49 éves Youssef Sabbr, marokkói származású kanadai férfi így kommentálta a jeleneteket:
„Az emberek az örömüket fejezik ki… kicsit erőszakosan, de hát ez van.”
Lövöldözés és rohamrendőrök
Az ünneplés hajnalra már nyílt utcai káoszba fordult. Hajnali 2 óra körül egy 17 éves fiút lábon lőttek a Times Square közelében. Az New York City Police Department (NYPD) három érdeklődésre számot tartó személyt vett őrizetbe az ügyben.
A rendőrség kezdetben visszafogott maradt, de mintegy kétórás kivárás után rohamfelszerelésben megindult a tömeg ellen. Lovasrendőröket is bevetettek, hogy megtisztítsák az utcákat a Madison Square Garden környékén. A Reuters szerint a hangulat egy ponton inkább hasonlított szilveszteri tömeghisztériára, mint sportünnepre.
A hatóságok egyelőre nem közöltek teljes kárbecslést.
