Netanjahu: az Izraelt fenyegető Erdogan egy Hamászt támogató „antiszemita diktátor”

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Keményen kiosztotta az Izraelt megfenyegető török elnököt az izraeli miniszterelnök. Erdogan szerint „Izrael agressziója az egész világot fenyegeti”, és válaszcsapásokkal fenyegetett. Netanjahu azzal vádolta Erdogant, hogy „antiszemita diktátor”, aki nem alkalmas Izrael bírálatára.

„Az antiszemita diktátor Erdogan, aki népirtást hajt végre a kurdok ellen, támogatja a Hamász terrorista szervezetet, elnyomja saját népét és bebörtönzi politikai ellenfeleit, az utolsó ember, aki erkölcsi tanácsokat adhat Izraelnek” – áll Benjamin Netanjahu nyilatkozatában.

„Izrael és az IDF, a világ legerkölcsebb hadserege, továbbra is határozottan fellép Irán és annak szövetségesei ellen, akik fenyegetést jelentenek a Közel-Keletre és az egész világra”

– tette hozzá az izraeli kormányfő, aki ezzel arra reagált, hogy Erdogan szerdán kijelentette: Izrael szíriai és libanoni támadásai olyan szintet értek el, hogy már Törökországot is veszélyeztetik, hozzátéve, hogy Izrael „agressziója” az egész világra veszélyt jelent, és meg kell állítani.

Törökország így akarja uralni a Közel-kelet egyik legfontosabb pontját

Törökország Szomálián keresztül épít ki új, tagadható hatalmi struktúrát a Vörös-tengeren, csendben átformálva a térség geopolitikai egyensúlyát.

A Hamászt támogató Erdogan Netanjahu „gyikos hálózatáról” delirál

„Netanjahu izraeli miniszterelnök és gyilkos hálózata által Libanon és Szíria ellen elkövetett támadások olyan helyzetet teremtettek, amely már Törökországot is veszélyezteti” – jelentette ki Erdogan a kormányzó AK-párt képviselőinek a parlamentben, hozzátéve, hogy Ankara biztonsága szorosan összefonódik e két országéval.

Erdogan szerint Izrael „alattomos erőfeszítéseket” tesz az afrikai országok és a Földközi-tenger térségének destabilizálására azáltal, hogy „a viszály tüzét” gyújtja meg az etnikailag megosztott Ciprus szigetén.

Ezzel úgy tűnik, a TA NEA görög hírportál decemberben közzétett cikkére utalt, amely szerint Izrael, Görögország és Ciprus egy közös haderő létrehozásának lehetőségét vizsgálja a Földközi-tenger keleti részén.

„Senki ne keressen kalandokat… Azt akarom, hogy mindenki tudja: ha Törökország és a török ciprusiak jogait megsértik a Földközi-tenger keleti részén, a válaszunk nagyon egyértelmű és nagyon erős lesz”

– jelentette ki. Törökország, Irán szomszédja, Izrael „provokációit” okolta az amerikai-iráni háború kirobbanásáért.

Tovább emelte a tétet Erdogan és már háborúval fenyegeti Izraelt

A „népirtást” és a „megszállást” meglehetősen egyoldalúan értelmezi a török elnök.

Ha Allah úgy akarja

Erdogan felszólította a világhatalmakat, hogy foglaljanak egyértelműbb álláspontot Izrael ellen, mondván, az országot a „nemzetközi közösség hallgatása” bátorítja.

„Izrael visszaterelése a jogállamiság keretei közé nem csupán egyes országok, hanem az egész emberiség közös feladata lett” – mondta a török elnök.

„Törökország biztonsága nem Hatayban kezdődik, hanem Aleppóban, Damaszkuszban és Bejrútban is. Nem fogjuk eltűrni, hogy testvérnemzeteinkben bármiféle „kész tényt” teremtsenek, és nem fogjuk szemet hunyni az ellenük irányuló agresszió felett.” Emellett kitért a „Nagy-Izraelről” szóló kijelentésekre is, és kijelentette: „Ha Allah úgy akarja, ezt soha nem fogjuk megengedni.”

Kijelentéseire Miki Zohar izraeli kulturális miniszter is reagált: „A véres kezű zsarnok Erdogant felelősségre kell vonni bűneiért, és nem szabad, hogy erkölcsi tanácsokat osztogasson a Közel-Kelet egyetlen demokratikus államának.

Ha próbára merészel tenni minket, sorsa rosszabb lesz, mint a hanyatló iráni rezsimé.”

Emberi jogi szervezetek és nyugati kormányok régóta azzal vádolják Törökországot, hogy elnyomja politikai ellenfeleit. Ankara a törökországi, szíriai és iraki kurd csoportok elleni katonai hadjáratai miatt is bírálatok kereszttüzében áll, bár a népirtás vádjait visszautasítja.

Izrael gyakran vádolta Erdogant a Hamász támogatásával, amelynek számos vezetője Törökországban él menedékben. Az elnök a csoport terroristáit „szabadságharcosoknak” nevezte, miközben elítélte Izraelt, többek között azzal, hogy a nácikhoz hasonlította, Netanjahut pedig Adolf Hitlerhez.

Képünkön Recep Tayyip Erdogan török elnök 2024-ben átöleli Khaled Mashalt, a Hamász vezetőjét. Fotó: AFP