Trumpék kitiltották a foci vb-ről a zsidózó muszlim bírót

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A zsidózó játékvezetőt kitiltották az Egyesült Államokból, így nem fog tudni részt venni a ma kezdődő foci vb-én. 

A foci vb-ről lemaradó játékvezetőt, aki rengeteg támogatást kapott, miután kitiltották az Egyesült Államokból, azzal vádolják, hogy korábbi közösségi médiás bejegyzésében azt írta: „A zsidók muszlimokat és arabokat vesznek célba, és kiszívják a vérüket.”

Kiderült, miért rakták lapátra foci vb szomáliai bíróját

Omar Artan szomáliai játékvezető a tervek szerint a FIFA-világbajnokságon több meccset is fújt volna. Ezen a héten azonban megtagadták tőle a belépést az Egyesült Államokba. A játékvezetőt, aki 2025-ben az Afrikai Labdarúgó-szövetség férfi játékvezetője díjat is elnyerte, a Miami nemzetközi repülőtéren tartóztatták fel, majd Törökországba toloncolták vissza, végül szerdán érkezett meg Szomáliába, ahol hősként fogadták. Kitoloncolása előtt kikérdezték a szomáliai politikáról, valamint az al-Shabab iszlamista terrorszervezetről, amely felkelést folytat a kormány ellen.

Mindenki Budapestet akarja? Újabb Izrael-ellenes állam jönne Magyarországra focizni

A kormányváltás után Magyar Péterék is folytatják az Orbán-kormány alatt bevezetett rendszert.

Bár a tornát Kanadában és Mexikóban is rendezik, a játékvezetők és asszisztensek mind egy floridai edzőközpontban készültek volna; a FIFA ezt követően megerősítette, hogy Artan nem fog többé közreműködni a tornán. Az amerikai bevándorlási hatóságok kezdetben nem közölték a kitiltás okát, később azonban a Trump-kormányzat keddi közleménye szerint a döntés „feltételezett terrorista szervezetek tagjaival fennálló kapcsolatok” miatt született.

Az amerikai hatóságok döntését széles körben bírálták. Ugyanakkor Hillary Clinton volt first lady és korábbi elnökjelölt kritikájára reagálva a Szomáliától elszakadást kikiáltó Szomáliföld hivatalos fiókja egy 2014-es, Artanhoz köthetőnek tartott Twitter-bejegyzésre hívta fel a figyelmet. A játékvezető BBC Somali bejegyzésére írt kommentje így szólt: 

„A zsidók muszlimokat és arabokat vesznek célba, és kiszívják a vérüket.”

Satevis on X (formerly Twitter): "Republic of Somaliland working harder at reporting the facts than the entirety of Western media. https://t.co/iB37BOcPvc / X"

Republic of Somaliland working harder at reporting the facts than the entirety of Western media. https://t.co/iB37BOcPvc

Az Artanhoz köthető fiók bejegyzése 2014. július 28-án, a 2014-es gázai háború – más néven „Erős Szikla” hadművelet – idején született. A konfliktus során Izrael széles körű légicsapásokat hajtott végre Gázában, miközben Gázából több mint 4500 rakétát és aknavetőgránátot lőttek ki Izrael felé. A Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium több mint 2000 halottról számolt be, akik közül becslések szerint 30-44% a Hamász vagy a Palesztin Iszlám Dzsihád tagja lehetett.

A FIFA sajnálatosnak tartja a dolgot

A futball világbajnokság mexikóvárosi rajtja előtt Gianni Infantino, a FIFA elnöke kénytelen volt megszólalni az amerikai vízum- és belépési problémák miatt. Infantino hangsúlyozta, hogy a FIFA „sportszervezetként” működik, és nem avatkozik be abba, hogyan döntenek az Egyesült Államok hatóságai a beutazási engedélyekről.

„Mindig megpróbálunk megoldásokat találni”

mondta szerdán Mexikóvárosban egy világbajnoki sajtótájékoztatón. „De tiszteletben kell tartanunk, hogy nem mi vagyunk a világ urai, akik kormányok és rendőrségek felett dönthetnek. Mi egy sportszervezet vagyunk, a rendelkezésünkre álló eszközökkel tesszük a dolgunkat.”

Anélkül, hogy részletezte volna az eset körülményeit, vagy ismerte volna az amerikai döntés hátterét, Infantino „sajnálatosnak” nevezte, hogy Omar Artan szomáliai játékvezetőt nem engedték be az Egyesült Államokba.

Nem könnyíti meg az iráni focisták életét az amerikai kormány

A játékosok ugyan megkapták a belépési engedélyt, de a csapat több vezetőjét és stábtagjának megtiltották a beutazást.