Az amerikai hadsereg megkezdte egy hatalmas katonai bázis építését a Gázai övezet határán, a Re’im tábor közelében. Hogy pontosan milyen céllal, nem tudni.
Bár a nemzetközi figyelem mostanában nem a Gázai övezetre irányul, a Trump-féle Béketanács azért a jelek szerint igyekszik előmozdítani a Trump-tervet. Például egy új katonai bázis felépítésével az övezet határán.
A kezdeményezés fő akadálya az, hogy a Hamász továbbra is elutasítja, hogy a tervben előírtaknak megfelelően átadja fegyvereit; a legutóbbi kairói tárgyalásokon sem sikerült olyan megoldást találni, amelyet a szervezet vezetői elfogadhatónak tartanának – írja az Israel Hayom. Egy biztonsági forrás lapnak elmondta:
a jelenlegi becslések szerint nagyobb az esélye annak, hogy a Gázai övezetben újra kitörnek a harcok, mint annak, hogy a Hamászt diplomáciai megállapodás keretében ténylegesen lefegyverzik.
A patthelyzet ellenére a Béketanács próbálja a következő lépéseket előkészíteni: szakértői bizottságok terveket készítettek többek között az oktatás, az infrastruktúra és a romeltakarítás terén, a Gázai övezet helyreállítási szakaszát megelőzően.
Új katonai bázis Gáza határán: Izraellel azért egyeztetnek
Az Israel Hayom értesülései szerint az amerikai hadsereg megkezdte egy hatalmas támaszpont építését is a Gázai övezet határán, a Re’im tábor közelében.
A támaszpont célja, hogy katonai és polgári parancsnokságként szolgáljon azoknak a szervezeteknek és erőknek, amelyek a Trump-terv előmozdítása érdekében érkeznek a térségbe,
és hogy felváltsa a Kiryat Gatban található multinacionális parancsnokságot. A kiryat gati műveletek csúcspontján több mint 24 ország képviselői dolgoztak a multinacionális parancsnokságon, köztük több arab ország is, de a túlnyomó többség távozott, amikor kitört a háború Irán ellen – írja az izraeli lap.
Biztonsági források szerint az új amerikai támaszpont építését teljes mértékben Izraellel egyeztetik, a segítségnyújtásért és a helyszíni koordinációért pedig a Védelmi Minisztérium és az IDF felel.
Izraeli biztonsági körökben a lap szerint úgy vélik, hogy a támaszpontot néhány hónapon belül fel lehetne szerelni, de amíg a Hamász-fronton nincs előrelépés, az ottani tevékenység kizárólag a koordinációra és a jövőbeli tervek előkészítésére korlátozódik.
Öt ország vállalta eddig csapatok Gázába küldését
Az új bázis infrastrukturális munkálatainak részeként a tervek között szerepel egy torony építése, amely a terepen lévő erők parancsnokságára és irányítására szolgál.
Kiderült továbbá, hogy az amerikaiak már megkezdték a bázis építésére vonatkozó különböző pályázatok kiírását, beleértve a mobil szerkezetek beszerzésére vonatkozó pályázatokat is,
amelyeket az erők és a parancsnokság használhatnak, amíg a helyszínen meg nem épülnek az állandó épületek.
Jelenleg öt ország vállalta, hogy csapatokat küld a térségbe: Indonézia, Marokkó, Kazahsztán, Koszovó és Albánia. További három ország – Banglades, Pakisztán és Azerbajdzsán – egyelőre csak elvi hajlandóságot jelezett a kezdeményezéshez való csatlakozásra.
A legtöbb ország azonban az Iránnal folytatott háború miatt gyakorlatilag felfüggesztette hozzájárulását, bár Indonézia közölte, hogy a misszió előkészítéseként továbbra is kiképezi a kijelölt, mintegy 5000 fős kontingensét. Izrael továbbra sem engedélyezi, hogy ellenséges országok, például Pakisztán és Törökország katonái a térségbe érkezzenek.
Képünkön izraeli tankok a gázai határon. Fotó: Jack GUEZ / AFP



