Kínos helyzetbe hozta a Hezbollahot egy állítólagos izraeli Moszad-kém szökése Libanonban.
Az Associated Press értesülései szerint egy, a Moszadhoz köthető összeesküvéssel vádolt férfi az izraeli légicsapások alatt megszökött a Hezbollah fogságából, majd nyoma veszett. Az ügy politikai vitát robbantott ki Libanonban arról, hogy vajon kik segíthették a kémkedéssel vádolt férfi menekülését.
A szökés
Amikor tavaly márciusban izraeli harci repülőgépek csapásokat mértek Bejrút déli külvárosaira, és a lakosság pánikszerűen menekülni kezdett, egy Hezbollah által fogva tartott férfi megragadta a lehetőséget a szökésre. A káoszt kihasználva kijutott fogvatartási helyéről, majd Baabdába, a libanoni főváros fölé magasodó diplomáciai negyedbe menekült, ahol az ukrán nagykövetség kapui mögött eltűnt.
Az AP szerint jelenlegi tartózkodási helye továbbra sem ismert. Az eset közben egy szélesebb hírszerzési játszma részévé vált, miközben a Hezbollah igyekszik felderíteni azokat az állítólagos izraeli ügynököket, akik beépülhettek a szervezetébe.
A libanoni hatóságok a férfit Halid al-Ajdiként azonosították. A Szíriából származó palesztin menekült ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A Hezbollah Bejrút déli külvárosában tartotta fogva, a libanoni hatóságok pedig azzal vádolják, hogy részt vett egy feltételezett izraeli hírszerzési műveletben, amely a terrorszervezet elleni merényletek és robbantások végrehajtásáért volt felelős.
A Moszad libanoni kémjátszmája
Az AP-nak az ügy részleteiről három libanoni igazságügyi tisztviselő, két magas rangú biztonsági vezető és a Hezbollah egyik vezető politikusa beszélt névtelenséget kérve.
Az ügy kellemetlen helyzetbe hozhatja a libanoni kormányt, amely eddig nagyrészt hallgatott a történtekről.
Amennyiben bizonyítást nyerne, hogy al-Ajdi hivatalos segítséggel hagyta el az országot, az tovább mélyítheti a feszültséget a Hezbollah síita támogatói és a kormány között, amely már így is komoly nyomás alatt áll az Izraellel kapcsolatos ügyek miatt.
Az AP által megszerzett egyik libanoni kormányzati dokumentum szerint az ukrán nagykövetség márciusban arra kérte a libanoni hatóságokat, hogy segítsék al-Ajdi távozását az országból, miután megszökött a Hezbollah őrizetéből. A libanoni biztonsági szolgálat ezt elutasította arra hivatkozva, hogy 2025 szeptemberében elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A Moszad nem kommentálta az értesüléseket, és az ukrán külügyminisztérium is elzárkózott a nyilatkozattól. Egy, az ügyet ismerő ukrán tisztviselő ugyanakkor az AP-nek azt mondta, hogy al-Ajdi nincs sem az ukrán nagykövetség épületében, sem annak területén, de arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy jelenleg hol tartózkodik, illetve segített-e Ukrajna a szökésében.
Izrael régóta kiterjedt hírszerzési hálózatokat működtet Libanonban, emberi forrásokra és fejlett megfigyelési technológiákra támaszkodva. Ezek a hálózatok jelentős szerepet játszottak abban, hogy Izrael a háború során Hezbollah-parancsnokokat, fegyverraktárakat és a szervezet vezetőit is célba tudta venni.
A 2024-es Izrael-Hezbollah-háború óta a Hezbollah és a libanoni hatóságok fokozott erőfeszítéseket tesznek az állítólagos kémhálózatok felszámolására. Libanoni igazságügyi források szerint eddig mintegy 50 embert ítéltek el ilyen ügyekben, miközben további személyek ellen még folyik a vizsgálat.
Köddé vált az izraeli kém
Al-Ajdi esete azért is különleges, mert nem illik bele a korábbi ügyek mintázatába. A korábban lebuktatott feltételezett kémek többsége jelenlegi vagy volt Hezbollah-tag, illetve a szervezet támogatóinak köréből került ki. Al-Ajdi ezzel szemben kívülállónak számított, aki édesanyja révén ukrán állampolgárságot is szerzett.
A libanoni hatóságok tavaly októberben jelentették be, hogy felszámoltak egy olyan hálózatot, amely szerintük robbantásokat és politikai gyilkosságokat tervezett Libanonban. A célpontok között szerepelt egy olyan támadás is, amelyet a Hezbollah néhai vezetője, Haszan Naszrallah halálának évfordulójához kapcsoltak. A nyomozók egy robbanóanyaggal megrakott motorkerékpárt, valamint egy robbanószerkezetek szállítására átalakított autót is találtak.
Az ügyben al-Ajdi és hat libanoni gyanúsított ellen emeltek vádat. Egyik libanoni vádlott szintén megszökött, a többiek továbbra is előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást. A libanoni hatóságok szerint al-Ajdi volt az egyetlen, akit közvetlenül a Hezbollah tartott fogva, feltehetően azért, mert a szervezet különösen értékes fogolynak tekintette.
A libanoni katonai bíróság szerint az állítólagos műveletet egy Németországban tartózkodó Moszad-összekötő irányította, aki titkosított üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikált a résztvevőkkel. Az AP szerint a bíróság idézést küldött az ukrán nagykövetségnek is, amelyre azonban nem érkezett válasz.
Két magas rangú libanoni biztonsági tisztviselő azonban úgy véli, hogy al-Ajdi időközben már elhagyta Libanont, és valószínűleg örökre felszívódott.





