A biztonsági helyzetre tekintettel a magyar fapados légitársaság, a Wizz Air két napra felfüggeszti az összes, Tel-Aviv Ben Gurion repülőterére induló és onnan érkező járatát.
A Wizz Air azután döntött így, hogy vasárnap este Irán két hónap után először rakétákat lőtt Izraelre, ma pedig Izrael is válaszcsapásokat mért iráni katonai célpontokra.
„Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a légitársaság legfőbb prioritása” – áll a cég közleményében.
„A Wizz Air továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását az illetékes hatóságokkal együttműködve, és ennek megfelelően módosítja működését.”
A döntés annak ellenére született, hogy Izrael légtere továbbra is nyitva van, és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér a szokásos módon működik.
A Wizz Air szüneteltet, az izraeli légtér továbbra is nyitva
Vasárnap esti helyzetértékelésükön Miri Regev közlekedési miniszter és magas rangú tisztviselők úgy döntöttek, hogy az Iránból és Jemenből Izrael középső részére irányuló folyamatos rakétatámadások ellenére is nyitva tartják az izraeli légteret.
Hétfőn újabb helyzetértékelést tartanak, és a tisztviselők jelezték, hogy a támadások eszkalálódása esetén eltérő döntés születhet.
Az Arkia légitársaság közölte, hogy a biztonsági hatóságok döntése alapján a légitársaság összes menetrend szerinti járata várhatóan pontosan indul. Az utasoknak azt javasolják, hogy a repülőtérre érkezésük előtt érdeklődjenek a járatuk állapotáról a saját légitársaságuknál.
A Közlekedési Minisztérium közlése szerint a vészhelyzet ellenére a tömegközlekedés továbbra is a szokásos kapacitás mintegy 75%-án működik. Az Izraeli Vasút, valamint a jeruzsálemi és a Dan régióbeli villamosvonalak egyelőre a szokásos rend szerint közlekednek.
Fokozott biztonsági intézkedések Izraelben
Az Iránból érkező rakétatámadás és az országszerte kihirdetett általános riadó után az izraeli Belbiztonsági Parancsnokság vasárnap este bejelentette, hogy szigorítja az irányelveket, és valamennyi védelmi körzetet „korlátozott tevékenységi” állapotba helyez.
A korlátozások magukban foglalják az összes oktatási intézmény teljes bezárását, a vizsgák elhalasztását, valamint a gyülekezésekre és a munkahelyekre vonatkozó szigorúbb korlátozásokat
– írja a The Jerusalem Post.
Hétfőn tehát az egész oktatási rendszer leáll Izraelben. Semmilyen formában nem tartják meg az órákat, érettségi vizsgákat.
Ami a munkahelyeket illeti, munkák kizárólag olyan épületekben végezhetők, ahonnan időben el lehet jutni egy védett helyre. Azok a munkahelyek, amelyek nem felelnek meg ennek a feltételnek, nem működhetnek.
Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója utasította a kórházakat, hogy „szigorú irányelvek” szerint működjenek, költözzenek át földalatti létesítményekbe, és mozgósítsák a szükséges személyzetet a teljes körű sürgősségi üzemmódra való gyors átálláshoz. A kórházakat arra is utasították, hogy készüljenek fel a könnyebb tünetekkel rendelkező betegek gyors kórházi elbocsátására.
Fotó: Facebook / FlightMode




