Az IDF május végén jelentette be, hogy elfoglalta a Beaufort-hegygerincet, amelyet még 1982 és 2000 között tartott a kezében, mielőtt az izraeli erők kivonultak Libanonból. Most kiderült, hogy egy terroralagút volt alatta.
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap bejelentette, hogy egy kiterjedt Hezbollah-terroralagút volt a Libanonban nemrég elfoglalt Beaufort-hegygerinc alatt – írja a The Jerusalem Post.
Az izraeli állami műsorszolgáltató, a KAN News szerint a hatalmas földalatti komplexumot a síita terrorista csoport vészhelyzeti célokra szánta, miután a múlt héten elvesztette a Beaufort-kastélyt Izrael libanoni nagyszabású terrorizmusellenes művelete során.
Gáza után Libanonban is terroralagútra bukkant az IDF
Az IDF tájékoztatása szerint a Golani dandár katonái, valamint a Maglan kommandósok és a Yahalom harci mérnökök fedezték fel a több alagútból álló hálózatot, amelynek teljes kiterjedését még mindig feltárják.
A hálózat több száz Hezbollah-tag befogadására alkalmas, hosszú távú használatra és terrorcselekmények végrehajtására tervezett helyiségekből áll.
Ezek között vannak lakóhelyiségek, vízvezeték- és villamos hálózatok, valamint kiterjedt páncélelhárító és légvédelmi rendszerek, amelyek „az IDF katonáinak és az izraeli civilek ellen irányulnak” – állította a hadsereg.
Az egyik, körülbelül egy kilométer hosszú alagútban a katonák „hat földalatti aknát, egy fegyverek tárolására szolgáló helyiséget, egy páncélelhárító rakétavetőt, páncélelhárító rakétákat, gránátokat, lőszert, harci felszerelést, fejlett orvosi felszerelést, valamint több lakóhelyiséget, köztük zuhanyzókat, mosdókat, egy műtőt és konyhákat” találtak – írja az izraeli lap.
A KAN megjegyezte, hogy a „jelentős” földalatti komplexumot a terrorszervezet vészhelyzeti célokra szánta.
Az IDF közlése szerint az alagutat „civil területen építették, olyan helyen, ahonnan a Galileai-félsziget térsége felett operatív ellenőrzést lehet gyakorolni, mindössze hat kilométerre az izraeli Metula településtől, és a Hezbollah központjaként szolgált a térségben”.
Több száz Hezbollah-tag állomásozott az erőd alatt
A csapatok jelenleg azon dolgoznak, hogy megsemmisítsék a „Hezbollah fő földalatti infrastruktúráját” – mondta Effie Defrin dandártábornok, az IDF szóvivője egy videóüzenetben.
Mint elmondta, „ez egy földalatti hálózat, amely a sziklás talajba mélyen vájt több szintből áll. A teljes hálózatot az iráni terrorista rezsim finanszírozta és tervezte meg több mint egy évtized alatt”.
Defrin szerint a földalatti létesítmény „fontos parancsnoki és irányító központként működött, ahol több száz Hezbollah-tag állomásozott”.
A tagok innen irányították a harcokat, a jelenlegi háború idején is, de elmenekültek, amikor az IDF megindította a hadműveletet – mondta.
Az IDF május végén jelentette be, hogy elfoglalta a Beaufort-hegygerincet, amelyet korábban, 1982 és 2000 között tartott a kezében, mielőtt az izraeli erők kivonultak Libanonból. Benjamin Netanjahu miniszterelnök történelmi fordulópontként értékelte a Beaufort elfoglalását. A kormányfő szerint a háború kezdete óta mintegy 8000 Hezbollah-harcost semlegesített az izraeli hadsereg.
Fotó: X







