Az EMIH vezető rabbija a The Jerusalem Post hasábjain fejtette ki álláspontját a zsidóság és Izrael helyzetéről a magyarországi választásokat követően.
Magyarország legutóbbi választásait követően a nemzetközi kommentárok ismét siettek értelmezni, mit jelent a politikai elmozdulás a zsidók és Izrael számára. A The Jerusalem Postban nemrég megjelent egyik véleménycikk például azt sugallja, hogy Izrael elveszíthetett egy közeli szövetségest Magyarországon, ugyanakkor felveti annak lehetőségét is, hogy ez a veszteség végső soron előnyös lehet, tekintettel annak a szövetségnek a vitatott természetére. Köves Slomó rabbi szerint ez elvben jogos érv, de egyben hiányos is. Az, hogy a változás veszteséggé vagy lehetőséggé válik-e, soha nem automatikus. Azon múlik, mit teszünk utána.
Izrael tényleg elveszítette Magyarországot?
Az EMIH vezető rabbija úgy látja, hogy Magyarország megértéséhez ma egy olyan megkülönböztetéssel kell kezdeni, amelyet a nemzetközi diskurzus gyakran figyelmen kívül hagy, ugyanis különbség van a történelmi emlékezet politikai felhasználása és a zsidó élet mindennapi valósága között.
Az elmúlt években a Magyarországgal szembeni kritika – különösen a progresszív zsidó és nemzetközi körökből – nagyrészt a múlt szimbolikus vitáira összpontosított: emlékművekre, kampányokra, retorikára és egymással versengő történelmi narratívákra.
Ezek nem jelentéktelen kérdések. A magyarországi zsidó történelem – ahogyan Európa nagy részén is – mély traumákkal terhelt, és az emlékezetet komolyan és tisztelettel kell megőrizni. Mégis, amikor a múlt folyamatosan instrumentalizálódik – amikor politikai eszközként használják a nemzeti identitás alakítására vagy megkérdőjelezésére –, az kontraproduktívvá válhat.
Magyarországon ez gyakran egy jó szándékú, de végső soron elidegenítő törekvés formáját öltötte, amely erkölcsi nyomással próbálta „érzékenyíteni” a társadalmat.
Köves rabbi szerint számos esetben éppen ez a diskurzus ragaszkodott ahhoz, hogy a politikai kérdéseket kifejezetten zsidó keretben értelmezze, ezzel felerősítve azok jelentőségét és létrehozva azokat a feszültségeket, amelyek ellen tenni kívánt. Jellemző példa volt erre az úgynevezett „Soros-kampány”.
„Bár sokan – köztük én is – ízléstelennek találták a kampány egyes elemeit, annak antiszemitaként való értelmezése a magyar közegben nem volt magától értetődő” – írja Köves rabbi, hozzátéve, hogy mégis, éppen ezen értelmezési keret erőltetése révén vált a Soros-kampány széles körben antiszemitának tekintetté – ezzel növelve a jelentőségét és mélyítve a megosztottságot oly módon, amely sem nem volt szükséges, sem nem volt építő.
„Ami periférikus maradhatott volna, központivá vált – mert azzá tették.”
Köves rabbi szerint ez a hozzáállás nem erősíti a zsidó életet. Inkább egy olyan szimbolikus, folyamatos konfliktushelyzetet teremt, amely kedvezőtlen a zsidó közösségnek.
Két döntő kérdés
A rabbi úgy véli, van azonban egy másik módja a valóság értékelésének – amely nem az éppen aktuális diskurzuson, hanem az eredményeken alapul. A rabbi szerint két kérdés a döntő:
„Lehet-e a zsidóknak nyíltan és biztonságban zsidóként élniük? És fenntart-e az ország konstruktív viszonyt Izrael Államával?
Ezek alapján Magyarországon az elmúlt 15 évben világos a helyzet” – írja Köves, aki szerint a a zsidó élet virágzott – láthatóan, magabiztosan és biztonságosan. Zsinagógák nyíltak újra, intézmények bővültek, és a zsidó identitás félelem nélkül jelenhet meg a nyilvánosságban. Ezzel egyidejűleg Magyarország Európában Izrael egyik legkövetkezetesebb szövetségese volt, gyakran akkor is kiállva mellette nemzetközi fórumokon, amikor ez politikailag kényelmetlen volt.
„Ezek a valóságok nem véletlenül jöttek létre. Tudatos munka, kölcsönös elismerés és az együttműködés előtérbe helyezésének szándékos döntése révén épültek fel” – véli a rabbi, megjegyezve, hogy a Chábád magyarországi közösségének (amely több oktatási intézményt, 14 zsinagógát és egy nagy zsidó intézményhálózatot működtet) az irányadó megközelítése is ez volt.
„Ahelyett, hogy minden szimbolikus vitát felerősítettünk volna, vagy vádló narratívákba bocsátkoztunk volna, arra összpontosítottunk, aminek valódi következménye van: a zsidó élet mindennapi biztonságára és vitalitására, valamint egy működő, tiszteletteljes kapcsolat kialakítására az ország vezetésével. Ez nem passzív hozzáállás. Ez aktív stratégia.”
Az EMIH vezető rabbija szerint itt válik világossá a jelenlegi pillanat jelentősége. Ha valaki úgy gondolja – ahogyan a Jerusalem Postban megjelent vélemény is sugallja –, hogy egy politikai átmenet lehetőséget teremthet Izrael pozíciójának újrakalibrálására, akkor a következtetés nem lehet pusztán megfigyelő jellegű.
Köves rabbi a cikkben felhívja rá a figyelmet, hogy a lehetőségek nem maguktól jelennek meg, hanem meg kell teremteni őket párbeszéddel, kapcsolattartással és türelmes munkával.
„Pontosan ez történt az elmúlt másfél évtizedben. És pontosan ezt kell most folytatni.”
Hogyan tovább?
A rabbi úgy véli, a kérdés nem az, hogy Magyarország és Izrael kapcsolata változatlan marad-e, mivel a politika folyton változik. A kérdés inkább az, hogy azok, akik törődnek ezzel a kapcsolattal, hajlandók-e ugyanekkora erőfeszítést tenni annak fenntartására. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ez lehetséges.
A magyar zsidó közösség – Európa egyik legrégebbi és legmélyebben gyökerező közössége – a történelem gyakran nehéz tapasztalatai révén megtanulta, hogy szerepe nem az, hogy kívülről szemlélje és kommentálja a politikai valóságot, hanem hogy felelősen részt vegyen benne.
A legutóbbi választások váltást jelentenek. De nem törlik el azt a mélyebb átalakulást, amely a magyar társadalomban végbement: a zsidó életet ma nem a félelem határozza meg, és Izraelre nem problémaként vagy teherként tekintenek. Ezek olyan eredmények, amelyeket érdemes megőrizni.
Köves rabbi szerint a zsidó közösségek – és Izrael – számára a tanulság egyértelmű: nem minden narratíva, amely a címlapokat uralja, tükrözi a mélyebb valóságot, és nem minden politikai változás determinálja előre a jövőt.
„Nemcsak az számít, hogyan írjuk le a helyzeteket – hanem az is, hogyan alakítjuk őket. És ez végső soron továbbra is a mi kezünkben van.”
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 18:22
2026. január 12. - 15:00
2024. március 11. - 17:002023. január 18.
