Búcsú a lélek balerinájától: elhunyt Edith Eva Eger

98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar származású klinikai szakpszichológus, író és holokauszt-túlélő. Emlékéből fakadjon áldás!

Edith Eva Eger halálhírét magyar kiadója, az Open Books tette közzé. Mint ismert, Eger munkássága és személyes története emberek millióira volt hatással világszerte, különösen a trauma feldolgozásáról és a belső szabadság megtalálásáról szóló üzenetei révén.

Edith Eva Eger rendkívüli élet

Edith Eva Eger 1927-ben született Kassán, ahol fiatalon tehetséges balerinaként és tornászként is kitűnt, ám a zsidótörvények miatt kizárták az olimpiai keretből. 1944-ben családjával együtt deportálták az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol szüleit érkezésük napján meggyilkolták. A táborban túléléséért küzdve – többek között – táncolnia kellett Josef Mengele előtt. Nővérével együtt több koncentrációs tábort is megjárt, míg végül 1945-ben amerikai katonák szabadították fel.

A háború után férjével az Egyesült Államokba emigrált, ahol új életet kezdett, és hosszú belső küzdelem után a pszichológia felé fordult. Tanulmányait már felnőttként kezdte meg, majd 51 évesen szerzett doktori fokozatot. Pályájára nagy hatással volt barátsága Viktor E. Frankllal. Évtizedeken át dolgozott terapeutaként és oktatóként, miközben egyre szélesebb körben vált ismertté könyvei révén.

Nemzetközi hírnevét elsősorban a 2017-ben megjelent A döntés hozta meg, amelyben saját történetén keresztül mutatta be a trauma feldolgozásának lehetőségeit. Későbbi műveiben – például Az ajándék és A balerina című kötetekben – tovább mélyítette ezt a gondolatkört. Írásai és előadásai világszerte sokak számára adtak kapaszkodót a nehézségek közepette.

Gáza-szindróma: Miért kezdték el a zsidók önmagukat hibáztatni?

Juval Elbashan cikke a Gáza- és Osló-szindrómáról nem is lehetne aktuálisabb a magyar zsidó közösség számára.

Edith Eva Eger családja közleményében úgy fogalmazott: méltósággal és békében távozott, szerettei körében. Életútja és öröksége tovább él mindazokban, akiket inspirált a túlélésről, a megbocsátásról és a lelki szabadságról szóló tanításaival.

A Neokohn szerkesztősége Edith Eva Eger egyik legismertebb gondolatával búcsúzik az írónőtől: 

…A szenvedés egyetemes. De az áldozatszerep választható. Különbség van aközött, hogy valakit áldozattá tesznek, illetve hogy valaki áldozatként határozza meg önmagát. 

Nagy valószínűséggel mindannyian válunk életünk során valamilyen módon áldozattá. Előbb-utóbb ér bennünket valamilyen csapás, megpróbáltatás vagy bántalmazás, amelyet körülmények, emberek vagy intézmények okoznak, és amelyek felett alig vagy egyáltalán nincs irányításunk. Ilyen az élet. És ez az áldozattá válás. Kívülről érkezik. Ez az utcai zaklató, a dühöngő főnök, a bántalmazó házastárs, a megcsaló szerető, a diszkriminatív törvény, a baleset, amely kórházba juttat.

Ezzel szemben az áldozati identitás belülről fakad. Senki sem tehet áldozattá, csak te magad. Nem azért válunk áldozattá, ami történik velünk, hanem amikor úgy döntünk, hogy kapaszkodunk a minket ért sérelmekbe. Kialakítjuk az áldozat gondolkodásmódját – egy olyan szemléletet és létállapotot, amely merev, hibáztató, pesszimista, a múltban rekedt, megbocsátásra képtelen, büntető jellegű, és nélkülözi az egészséges határokat. Saját börtönőreinkké válunk, amikor az áldozati elme korlátai közé zárjuk magunkat.”

Kép: Facebook/ Dr. Edith Eger

Castel Anna izraeli pszichológus a háborúról: A test nem felejti a traumát

Castel Anna 17 éve él Izraelben, és az októberi események óta feszített tempóban dolgozik, hogy segítse a lakosságot a trauma feldolgozásában. Steiner Zsófia interjúja.

Izraeli terapeuta: „Mentális betegség világjárvány van”

A WHO adatai szerint 25%-al nőtt a depressziósok és a szorongásos betegek száma világszerte, amely a fiataloknál a lezárások és a Covid következménye.