A Velencei Biennále Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás zsűrije bejelentette, hogy nem veszik figyelembe azoknak az országoknak a művészeit a díjazásnál, amelyek vezetői ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt eljárás folyik.
A Velencei Biennále öt tagú zsűrije, amely a 110 résztvevő közül választja ki az Arany és Ezüst Oroszlán-díjasokat, közölte: szerepük részeként kötelességüknek érzik „az emberi jogok védelme melletti elköteleződést” a május 9-én nyíló eseményen.
Izrael-ellenes diszkrimináció Velencei Biennálén
Az idei biennále zsűrije úgy döntött, hogy Izrael és Oroszország nem jogosult a legfőbb díjakra. A lépés a biennále történetében az eddigi legkonkrétabb intézkedésnek számít Izrael részvételének korlátozására, bár bírálók szerint nem megy el a teljes kizárásig, amelyet művészek, aktivisták és európai döntéshozók követelnek.
A zsűri csütörtökön közzétett nyilatkozata szerint minden olyan ország kizárásra kerül az Arany és Ezüst Oroszlán-díjak elbírálásából, amelynek vezetői ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyik eljárás az ICC-n. Nem sokkal később az is kiderült, hogy az Európai Unió tiltakozásul 2 millió euró támogatást von meg az eseménytől Oroszország részvétele miatt.
A zsűritagok – Zoe Butt, Elvira Dyangani Ose, Marta Kuzma, Giovanna Zapperi és Solange Farkas – döntésüket a néhai Koyo Kouoh idei kiállításhoz kapcsolódó kurátori koncepciójával indokolták, amelynek címe „In Minor Keys”. Küldetése a „borzalom látványának elutasítása”, és olyan „oázisok” keresése, ahol minden élőlény méltósága megőrizhető.
Az országok kizárását követelő aktivisták üdvözölték a döntést. Az Art Not Genocide Alliance (ANGA) szerint ez „példátlan és fontos lépés az állami erőszak normalizálásának megakadályozása felé a nagyszabású kulturális eseményeken.” Bár az ANGA üdvözölte a döntést, kifogásolta, hogy a nyilatkozat nem nevezi meg kifejezetten Izraelt, és továbbra is annak teljes kizárását sürgeti. Egy művészekből és akadémikusokból álló csoport a Le Monde hasábjain úgy fogalmazott: „ebben az esetben a művészet elsősorban ürügyként szolgál a háború más eszközökkel való folytatására.”
Fontos ugyanakkor, hogy a döntés nem érinti az Egyesült Államokat, amelyet korábban 70 művész és kurátor – köztük Alfredo Jaar, Tabita Rezaire, Pio Abad és Zoe Leonard – szintén a kizárandó országok között említett egy nyílt levélben.
Izrael megalázása
Izrael képviseletében részt vevő művész, Belu-Simion Fainaru szerint a döntés „ellenséges és megalázó környezetet teremt”, és nemzetiségi alapon történő diszkriminációnak minősül. Rámutatott arra is, hogy más, súlyos jogsértésekkel vádolt államokat (például Iránt) nem zárnak ki, így a zsűri álláspontja szerinte önkényes és jogilag ingatag.
A biennále szervezői nem reagáltak a megkeresésekre. Az Arany és Ezüst Oroszlán-díjak a nemzetközi művészeti világ legnagyobb presztízsű elismerései közé tartoznak. Az Arany Oroszlánt a fő kiállítás legjobb művésze és a legjobb nemzeti pavilon kapja – ez utóbbiból most Izrael és Oroszország kizárásra került –, míg az Ezüst Oroszlán egy ígéretes fiatal alkotót jutalmaz.




