„Cionista mágia” – az iráni rezsim szerint okkult erőkkel fenekeli el őket Izrael

Az iráni állami média és a rezsim vezető szereplői ismét mágikus, természetfeletti elemekkel, okkult erőkkel és összeesküvés-elméletekkel jellemezték az Izraellel való konfliktust.

A közelmúltban megjelent médiaanyagokban olyan kifejezések jelentek meg, mint „okkult tudományok háborúja”, „cionista mágia”, dzsinnek vagy zsidó talizmánok, sőt egyes állítások szerint Izrael „természetfeletti erőket” is bevetett a háború során.

F-35-ösök helyett okkultizmust és cionista mágiát emleget a rezsim

A legfrissebb példa a Mehr hírügynökség egyik beszámolója, amely szerint az Izraellel való szembenállás nem csupán katonai, kiber- vagy diplomáciai síkon zajlik, hanem egy úgynevezett „okkult háború” is részét képezi. Ez a retorika visszaköszön Ali Hámenei korábbi hivatalos kommunikációjában is, ahol Irán ellenségeit nemcsak emberek, hanem „dzsinnek” közül valóknak is nevezte.

A Mehr-cikk ugyan nem szolgált bizonyítékokkal a természetfeletti hadviselésre, a kifejezést inkább egy többdimenziós konfliktus leírására használta, amelyben a katonai, kiber-, diplomáciai és pszichológiai hadviselés mellett ez a mágikus elem is megjelenik. A gondolat azonban nem új: Hámenei már egy 2020-as beszédében is arról beszélt, hogy Irán egyszerre néz szembe emberi és „láthatatlan” ellenségekkel.

A témát később tovább erősítették a legfelsőbb vezetőhöz köthető felületeken megjelent interjúk is. Egy ilyen beszélgetésben Ahmad Abedi azt állította, hogy „a zsidók, különösen a cionisták” kifejezetten foglalkoznak metafizikai kérdésekkel, sőt azt sugallta, hogy az izraeli hírszerzés is él ilyen eszközökkel. Ezek a kijelentések ideológiai hátteret adtak azoknak a narratíváknak, amelyek időről időre újra felbukkannak az iráni közbeszédben.

Racionális vagy irracionális az iráni stratégia? – a Közel-Kelet-kutató válaszol

A nyugati tudás felhasználása a nyugati dominancia ellen az iráni reálpolitika egyik alapkövévé vált – állítja a történész.

Hasonló motívumok jelentek meg a Farsz hírügynökség egyik kommentárjában is, amely „láthatatlan háborúként” írta le a konfliktust. A cikk Izraelt a mágia, a kabbala és különböző rituális gyakorlatok mentén ábrázolta, miközben a síita vallási gyakorlatokat állította szembe ezekkel, mint válaszlépést.

A természetfeletti keretezés a tavalyi 12 napos háború után erősödött fel igazán. Abdollah Gandzsi például azt állította, hogy a harcok után Teherán utcáin „zsidó szimbólumokat” tartalmazó papírokat találtak. Bár az utóbbi napokban terjedő, még szélsőségesebb állításokat – például véráldozatokról vagy országos ördögűző műsorokról – nem sikerült független forrásból megerősíteni, a dokumentált esetek alapján egyértelmű, hogy az ilyen jellegű retorika visszatérő eleme az iráni propagandának.

A dzsinnekre, talizmánokra, „okkult tudományokra” és „cionista mágiára” való hivatkozások nem elszigetelt jelenségek, hanem egy ismétlődő narratívát alkotnak, amely különösen a katonai és politikai nyomás időszakaiban erősödik fel az iráni rezsim propagandájában.

Titokzatos vadászgépeket észleltek Irán felett – új szereplő szállt be a háborúba?

Ismeretlen felségjelű és típusú vadászgépeket videóztak le a dél-iráni Siráz felett.

Modzstaba meleg? A CIA szerint homoszexuális lehet az új iráni diktátor

A Post szerint Donald Trump teljesen megdöbbent, amikor bemutatták neki az erről szóló hírszerzési jelentést.