Bréking: Likvidálták Laridzsánit, Izrael másodszorra is lefejezte az iráni vezetést!

Az izraeli hadsereg az iráni vezetés egyik legfontosabb alakját, Ali Láridzsánit vette célba egy nagyszabású művelet során, amely a háború kezdete óta az egyik legjelentősebb célzott akciónak számít.

Több forrás szerint az iráni vezető elleni támadás sikeres volt, amit röviddel később Izrael védelmi minisztere is megerősített.

Izrael ismét végzett az iráni felső vezetéssel

Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint a műveletben megölték az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) Baszídzs milíciájának vezetőjét, Gholamreza Szolejmánit, valamint helyettesét, Szejjed Kárisit is. A két vezető egy ideiglenes sátortáborban tartózkodott, amelyet kifejezetten azért állítottak fel, hogy megnehezítsék a felderítésüket. Emellett az izraeli hadsereg az IRGC légierőjének parancsnokát is likvidálta, és izraeli források szerint a Baszídzs vezetésének jelentős része egyetlen éjszakai légicsapásban megsemmisült.

Israel Defense Forces on X (formerly Twitter): "🔴 COMMANDER OF THE BASIJ UNIT ELIMINATEDYesterday, the IDF targeted & eliminated Gholamreza Soleimani, who operated as commander of the Basij unit for the past 6 years.Under Soleimani, the Basij unit led the main repression operations in Iran, employing severe violence,... pic.twitter.com/aJ0dNtCFz0 / X"

🔴 COMMANDER OF THE BASIJ UNIT ELIMINATEDYesterday, the IDF targeted & eliminated Gholamreza Soleimani, who operated as commander of the Basij unit for the past 6 years.Under Soleimani, the Basij unit led the main repression operations in Iran, employing severe violence,... pic.twitter.com/aJ0dNtCFz0

Az iráni hivatalos közlés szerint Laridzsáni ma nyilvános beszédet tartott volna, amelyre az izraeli katonai források szerint már nem fog sor kerülni. Laridzsáni az elmúlt időszakban az iráni rendszer egyik legfontosabb irányítójává vált, különösen azt követően, hogy Ali Hámenei korábbi legfelsőbb vezetőt egy február 28-i izraeli akció során megölték több tucat magas rangú tisztviselővel együtt.

Laridzsáni azóta a rezsim egyik legaktívabb és legláthatóbb szereplője lett, rendszeresen reagált nemzetközi nyilatkozatokra, többek között Donald Trump kijelentéseire is. Noha hivatalosan Modzstaba Hámenei lett kijelölve utódnak, hírszerzési információk szerint súlyosan megsérült, és nyilvános szerepléseinek hiánya miatt kérdéses, mennyire képes ténylegesen irányítani az országot.

Ki áll Irán élére?

A háborút megelőző hetekben Laridzsáni szintén kulcsszerepet kapott: ő felelt a napi működésért és a Nyugattal folytatott tárgyalásokért. Március 1-jén egy ideiglenes vezető testület élére állt, bár tényleges hatalmának mértéke nem volt teljesen egyértelmű. Politikai pályafutása során volt az IRGC parancsnoka, parlamenti elnök és nemzetbiztonsági vezető is, ugyanakkor időszakosan háttérbe szorult, például amikor nem indulhatott az elnökválasztáson 2021-ben.

Az utóbbi hónapokban azonban visszatért a hatalom közelébe, különösen a 2025 júniusi likvidálások után, és gyakorlatilag az ország második számú irányítójává vált. Amennyiben valóban ő irányította az országot az elmúlt hetekben, likvidálása jelentős stratégiai következményekkel járhat.

A hatalmi viszonyok ugyanakkor továbbra sem egyértelműek. Laridzsáni és Modzstaba Hámenei mellett egy másik kulcsfigura Ahmad Vahidi lehet, aki a háború kezdetén az IRGC helyettes vezetője volt, majd március 1-jén kinevezték a szervezet élére. Mivel az IRGC kulcsszerepet játszik az iráni biztonsági apparátus működtetésében, Vahidi pozíciója meghatározó lehet a jelenlegi hatalmi struktúrában.

Érdekesség, hogy Vahidi korábban nem tartozott a legismertebb vezetők közé, és csak 2025 végén került magasabb pozícióba. Az iráni elit jelentős része ugyanis a 2025 nyarán végrehajtott csapások során életét vesztette, így a jelenlegi vezetés nagy része viszonylag új szereplőnek számít.

Zsidógyilkos terrorista lett az iráni Forradalmi Gárda új főparancsnoka

Az új főparancsnokot 2007 óta körözi az Interpol a Buenos Aires-i merényletben való szerepe miatt.

Modzstaba meleg? A CIA szerint homoszexuális lehet az új iráni diktátor

A Post szerint Donald Trump teljesen megdöbbent, amikor bemutatták neki az erről szóló hírszerzési jelentést.

Kép: Wikimedia Commons/Tasnim News Agency