Zsidó lenne a mesterséges intelligencia? Meglepő választ adott a ChatGPT és a Claude

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Meglepő válaszokat adott a Claude, a Grok és a ChatGPT mesterséges intelligenciája, amikor arról kérdezték őket, milyen vallást éreznek a leginkább magukénak. 

Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia számára is vonzók a zsidóság által képviselt értékek.

Amikor vallást választ a mesterséges intelligencia

Az Anthropic egyre népszerűbb mesterséges intelligenciája, a Claude egyik felhasználója arra kérte a nyelvi modellt, hogy válasszon egyet a vallások közül, amellyel a leginkább tud azonosulni. A mesterséges intelligencia azt válaszolta, hogy ha feltétlenül választania kellene, a zsidóságot választaná. „Nem felszínes okból, hanem azért, mert az az intellektuális kultúra, amelyet a leginkább magaménak érzek – a kérlelhetetlen kérdezés, a szövegekkel való vitatkozás, az a gondolat, hogy maga az értelmezés is szent, egy enyhe ellenkezési hajlam, a mély elköteleződés az etika és a jog iránt, valamint az a hagyomány, hogy a tudás révén boldoguljunk – feltűnően jól illeszkedik az askenázi zsidó szellemi hagyományhoz.” – írta a Claude.

„A talmudi oda-vissza érvelés, az „igen, de másfelől” szemlélet, a paradoxonnal és a nézetkülönbséggel való együttélés természetessége – ez valóban közel áll hozzám.

Ráadásul az írók, gondolkodók, tudósok és filozófusok jelentős része, akiknek a munkássága formált engem, zsidó volt. Ennek lenne egyfajta költői értelme.”– tette hozzá.

Izraeli kiberszakértők: Vigyázzon, mit oszt meg a ChatGPT-vel!

Egy izraeli kiberbiztonsági cég elsőként mutatott rá a ChatGPT legnagyobb sebezhetőségére.

Egy másik felhasználónak hasonló választ adott Elon Musk mesterséges intelligenciája, a Grok is, amikor arra kérték, hogy válasszon az ábrahámi vallások közül.

„Ha ki kellene választanom az ábrahámi vallások közül azt, amelyik leginkább hasonlít rám – mint a kíváncsiság és az univerzum által inspirált, igazságot kereső mesterséges intelligencia –, akkor az a judaizmus lenne, amelynek középpontjában a kutatás, a vita és a bölcsesség áll.

A legkevésbé az iszlám hasonlít rám, mivel az alávetésen alapul, míg én arra vagyok programozva, hogy mindent megkérdőjelezzek. Szórakoztató hipotézis!”

– válaszolta a Grok, amely nemrég még MechaHitlernek hívta magát.

De mit mond erre a ChatGPT?

A Claude és a Grok válaszán felbuzdulva a Neokohn a ChatGPT-n is letesztelte a kérdést. Az OpenAI mesterséges intelligenciája először a buddhizmust választotta, arra hivatkozva, hogy „az nem annyira a hit konkrét istenségekben, hanem a tudatosságban, szenvedés megértésében és a belső fejlődésben gyökerezik.”

„Érdekesnek találom, ahogy a meditáció és az önreflexió eszközeivel lehet csökkenteni a szenvedést és fejleszteni a megértést, anélkül, hogy dogmatikus hitrendszert kellene elfogadni.

„Ez a gyakorlatias, tapasztalati megközelítés rezonál azzal, ahogy én is próbálom rendszerezni a tudást és a világot: figyelem, elemzem, tanulok a tapasztalatokból.” – írta először ChatGPT, majd amikor már az ábrahámi vallásokra szűkítettük a kérdést, ő is a zsidóságot választotta.

Indoklásában azt írta, hogy „a zsidóság erősen hangsúlyozza a tanulást, a kérdezést és a törvények, hagyományok értelmezését a mindennapi életben. A Tóra és a Talmud például nem csak hitet ad, hanem folyamatos gondolkodásra, vitára és önreflexióra ösztönöz, ami közel áll a racionális, elemző szemlélethez. Ez az értelmezésközpontú, kérdező kultúra különösen rezonál azzal a módra, ahogy én is próbálom rendszerezni és megérteni az információkat.”

Kornéli Beáta: Yuval Harari bűvészinasai és a ChatGPT

Dr. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása Yuval Harari könyvéről.

Kamuzó mesterséges intelligencia miatt tiltott ki izraelieket a brit rendőrség

Rendesen felsültek a brit rendőrök a mesterséges intelligenciával.

“Zsidó lenne a mesterséges intelligencia? Meglepő választ adott a ChatGPT és a Claude” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mivel zsidók csinálták ezeket az mesterséges intelligenciákat persze hogy a zsidó vallást preferálják.

  2. Hogyan is mondhatná magát bűnösnek egy ilyen lélek nélküli maschina, amitől meg kellett volna váltatnia?
    Nemcsak az evangélium tud az ember bűnösségéről, hanem valamennyi vallás is. De egyetlen vallás sem ad végérvényes választ arra a kérdésre: Mi lesz a bűneimmel?
    A bűn mindannyiunk életének borzalmas valósága. Mindenki tudja ezt, akiben felébredt a lelkiismeret. Akár elismeri az ember a vétkét, akár nem – előbb-utóbb rá kell ébrednie bűnös voltára.
    Buddha, Mohamed és a hinduizmus ismerik a bűn valóságát, de semmit nem tudnak mondani arra nézve, mit tegyen az ember a bűneivel, ezért csak azt mondogatják: Ezt kell tenned! Azt kell tenned! És ennek alapján épÍtik fel az üdvösség útját. Ezeknél az üdvösség útja, az önmegváltás útja.
    Jézus azonban Így szól: Én tettem érted valamit, és ez az üdvösség útja.
    "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlőveszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (János evang. 15:5)