Rendkívüli állapot: zavargások törtek ki Mexikóban egy kartellfőnök megölése után

A mexikói Puerto Vallarta városában és több államban erőszakos zavargások kezdődtek, miután a kormány bejelentette, hogy a hadsereg likvidálta az ország egyik leghatalmasabb bűnszervezetének vezetőjét.

Az amerikai külügyminisztérium február 22-én biztonsági figyelmeztetést adott ki, amelyben azt tanácsolta a Mexikóban tartózkodó amerikaiaknak, hogy további értesítésig maradjanak otthon, miután a hadsereg megölte a Jalisco Új Generáció nevű kartell vezetőjét.

Nemesio Rubén Oseguera Cervantes drogbáró halálát az ország nemzetvédelmi minisztériuma sajtóközleményben erősítette meg. Az „El Mencho” néven ismert kartellvezér február 22-én reggel egy katonai művelet során halt meg Tapalpában, Jalisco államban.

A műveletre a drogkartell több mexikói államban erőszakos akciókkal, blokádokkal, gyújtogatásokkal reagált. Tüzek keletkeztek gyógyszertárakban és kiskereskedelmi üzletekben is. Az iskolákban szünetel a tanítás.

Bűnösnek találták Mexikó egykori első számú drogbáróját New Yorkban

El Chapo-t többek között bűnszövetkezet létrehozásával, összeesküvéssel pénzmosásra, kábítószerek nemzetközi terjesztésével, tűzfegyverek használatával vádolják.

„Vörös kód” a mexikói Jalisco államban

Christopher Landau ameriai külügyminiszter-helyettes egy X-en közzétett bejegyzésében El Menchót az egyik „legvéresebb és legkegyetlenebb drogbárónak” nevezte.

Ez nagyszerű fejlemény Mexikó, az Egyesült Államok, Latin-Amerika és a világ számára

– írta.

Az Egyesült Államok hírszerzési támogatást nyújtott a művelethez – közölte a Fehér Ház.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője közolte: „Trump elnök egyértelműen kijelentette: az Egyesült Államok gondoskodni fog arról, hogy a halálos kábítószereket országunkba csempésző kábítószer-terroristák megkapják a régóta megérdemelt igazságszolgáltatás büntetését” – írta az X-en.

A mexikói Jalisco állam hétfőn is „vörös kód” alatt marad, a tömegközlekedés és az iskolák továbbra is zárva tartanak – jelentette be vasárnap a kormányzó, miután a tengerparti Puerto Vallarta városában erőszakos események robbantak ki az ország egyik leghatalmasabb bűnszervezetének vezetője erőszakos halála nyomán.

Napokig tarthat, amíg rendeződik a helyzet

A CBC jelentése szeront a kigyulladt járművek füstje elsötétítette az eget a városban, amely a Csendes-óceán partján fekvő népszerű turisztikai célpont. Hasonló jelenetek játszódtak le vasárnap reggel Jalisco fővárosában, Guadalajarában, valamint több államban.

Open Source Intel on X (formerly Twitter): „Jalisco, Mexico looks like a total war zone pic.twitter.com/qqg8wK3vIU / X”

Jalisco, Mexico looks like a total war zone pic.twitter.com/qqg8wK3vIU

Több légitársaság törölte Puerto Vallartába és onnan induló járatát; néhány már a levegőben lévő járat visszafordult, mielőtt elérte volna a várost.

Pablo Lemus Navarro kormányzó videóüzenetben jelentette be az állam szükségállapotának meghosszabbítását, és elmondta, hogy szerinte a következő napokban várhatóan normalizálódik a helyzet.

Amit a mai napon megéltünk, az rendkívüli volt

– jelentette ki Navarro.

Több államban is voltak zavargások

Jalisco állam főügyésze közleményében azt írta, hogy 25 embert vettek őrizetbe az útlezárások, gyújtogatások és fosztogatások után. A főügyészség szerint az államban 65 különböző helyen gyújtottak fel különböző típusú járműveket.

Toronto Crime Watch on X (formerly Twitter): „Puerto Vallarta is a war-zone, many Canadians and tourists are trapped in their resorts and villas as CJNG cartel and security forces battle on the streets. pic.twitter.com/kLqNwjCjiZ / X”

Puerto Vallarta is a war-zone, many Canadians and tourists are trapped in their resorts and villas as CJNG cartel and security forces battle on the streets. pic.twitter.com/kLqNwjCjiZ

Cervantes megsebesült a szövetségi hatóságokkal való összecsapás során, és belehalt sérüléseibe, miközben Mexikóvárosba szállították – közölte a Nemzeti Védelmi Minisztérium egy nyilatkozatban. A művelet során négy, a CJNG-hez tartozó személy meghalt, három kartelltag pedig megsebesült, köztük El Mencho is, de a szállítás során mindannyian életüket vesztették.

Erőszakos cselekményekről számoltak be Michoacán, Guanajuato, Querétaro, Tamaulipas, Zacatecas és San Luis Potosi államokban is. Michoacán állam főügyésze szerint öt összecsapás során négy ember halt meg a biztonsági erők és fegyveres csoportok között.

„Zsidó k*rva” – Izrael vette védelmébe az Izrael-kritikus zsidó elnököt

Erőszakos tömegtüntetések törtek ki Claudia Sheinbaum ellen.

Hogyan csinált kokainszuperhatalmat Bolíviából egy náci tiszt?

A „lyoni mészáros” néven ismert egykori náci tiszt kapcsolatban állt Pablo Escobarral, diktátorokkal, de még a CIA-val is.