Dúró Dórának nem tetszett, hogy az egyik kormánypárti lap meginterjúvolta az izraeli miniszterelnököt.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője élesen bírálta a Mandiner Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel készített interjúját, valamint a Fideszhez köthető sajtó Izrael-barát megközelítését.
Dúró Dóra a Mandiner Netanjahu-interjúja miatt kezdett pampogni
A Mi Hazánk politikusa közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt állította, hogy Netanjahu „sztárként” jelenik meg a kormánypárti médiában, miközben – megfogalmazása szerint – a gázai eseményekkel kapcsolatos kritikák elmaradnak.
Dúró szerint a Mandiner interjúja „hajbókoló” hangnemben készült, és kizárólag olyan témákat érintett, mint az antiszemitizmus elleni fellépés, Orbán Viktor izraeli megítélése, illetve Izrael biztonsági helyzete. Bejegyzésében azt is kifogásolta, hogy a kérdező nem vetette fel a gázai háború humanitárius következményeit, és Izrael katonai műveleteit kizárólag az önvédelem narratíváján keresztül mutatta be.
A Mi Hazánk politikusa azt is sérelmezte, hogy a magyar kormány szerinte „egyoldalúan” áll ki Izrael mellett, és nem fogalmaz meg kritikát Benjamin Netanjahu felelősségével kapcsolatban. Dúró posztjában „kettős mércét” emlegetett, valamint azt követelte, hogy a magyar kormány szólaljon fel a gázai civil áldozatok ügyében.
Dúró Dóra a palesztin önrendelkezés és a kétállami megoldás melletti kiállást hangsúlyozta, és pártja álláspontjaként fogalmazta meg Izrael politikájának elutasítását ebben a kérdésben.
A bejegyzés több, a nemzetközi vitákban is megosztó állítást tartalmaz, köztük a „népirtás” kifejezést, amelyet Izrael határozottan visszautasít, és amelyet számos jogi és politikai fórumon is vitatnak. Izrael álláspontja szerint a Hamász terrorszervezet 2023. október 7-i támadása után indított katonai műveletek célja az izraeli civilek védelme és a terrorfenyegetés felszámolása.
Dúró Dóra megszólalása jól illeszkedik a Mi Hazánk következetesen Izrael-kritikus külpolitikai retorikájába, ugyanakkor élesen eltér a magyar kormány és a parlamenti többség Izraelt támogató álláspontjától, amely az elmúlt években a két ország stratégiai kapcsolatának erősítését hangsúlyozta.
Kép: Facebook/Dúró Dóra






itt minden pofon jó helyre megy
Különösen Krisztus gyilkosainak mehet a pofon ,úgyanis a zsidó pofátlanság határtalan!!
őt a rómaiak ölték meg 😀
nem olvastad a Bibliát? persze hogy nem. mondjuk én sem, de nem is hivatkozom rá
Hogyne a rómaiak hàt!! A bibliára meg inkább ne hivtkozál légyszives!! A sátán népe ölette meg Jézust !! Plusz azt hazudozák hogy, Jézus zsidó volt!!
ezt itthagyom, mert jó lesz majd a szilveszteri humorosba
Hát nem túl humoros a bosszú népének cselekedetei! Hogy csak a legutóbbi Gázai nèpirtásukat nèzem!! A föld rákfenéje vagytok!!
Dúró Dóra és az alkoholszindrómás Greta Thrunberg között fényévnyi különbség van.
Greta javára
mesélj még kicsi zsiráf, hadd nevessünk a mérhetetlen ostobaságodon!
Ritka undoritó férgek gyülekezete ez a nekohn és társai!! Rákosi és bandájára emlékeztett!!
@fudaraku:disqus
Hello. Olvastam a blogot amit irtal.
Nem semmi oregem. Kitartast es sok szerencset kivanok.
Ha lesz folytatas kerlek taggelj be hogy en is lassam.
Koszi elore is.
Há csak simán subscribe és akkor a substack értesít. Vagy elő is fizethetsz, ha húzza a zsebed a lóvé xd Mondjuk most ebben a tré helyzetben nemtom, mikor lesz valódi kontent (amit péjvall mögé teszek), pár hétig még aligha, bár a források egy usb-s diszken is nálam vannak, szal nem kizárt….
Jjaéspersze kösz a szurkolást is, mégha annál kicsivel többre is lesz szükség xd
@fudaraku:disqus
Hello. Olvastam a blogot amit irtal.
Nem semmi oregem. Kitartast es sok szerencset kivanok.
Ha lesz folytatas kerlek taggelj be hogy en is lassam.
Koszi elore is.