A neológ rabbi hosszas Facebook-bejegyzésben pocskondiázta Magyarország vezető zsidó lapját, a Neokohnt.
Utoljára a szélsőbalos Konok Péter esett neki hasonló vehemenciával a Neokohnnak.
Amikor a Bondi Beach-i terrortámadást a Chábád becsmérlésére használják
Ahogyan azt zsidó és nem zsidó olvasóink az elmúlt években megszokhatták, a Neokohn a legnagyobb elkötelezettséggel törekszik arra, hogy beszámoljon a zsidó közösséget Magyarországon és külföldön érintő eseményekről, legyen szó Izrael terrorellenes háborújáról, a zsidókat érő antiszemita atrocitásokról vagy aggasztó társadalmi tendenciákról.
E küldetésünk során napi rendszerességgel kapunk antiszemita megnyilvánulásokat a Neokohn Facebook-oldalán, nyilvánosan és privát üzenetekben egyaránt: rendszeresen neveznek bennünket vérszomjas cionistáknak vagy Moszad-ügynököknek, sőt, előfordult már az is, hogy a náci párt lapjához, a Völkischer Beobachterhez hasonlítottak minket.
Mindezeket megszoktuk, és különösebben nem rendítenek meg bennünket ezek a támadások.
Hiába adunk hírt október 7-e óta Magyarországon egyedülálló részletességgel az izraeli eseményekről, és hívjuk fel következetesen a figyelmet a zsidó közösséget fenyegető újantiszemita hullám veszélyeire, egyesek számára ez sem elegendő, és méltatlan megjegyzésekkel illetik lapunkat.
A neológ rabbi szerint szennylap lett a Neokohnból
A bondi beach-i terrortámadás az egész világon megrázta a zsidó közösségeket és minden jóérzésű embert. Az ausztrál szolgálatok és rendvédelmi szervek kudarca mindenki számára nyilvánvalóvá vált, ennek ellenére – amint arra lapunk is felhívta a figyelmet – akadtak olyanok, akik az áldozatokat, pontosabban a hanukai gyertyagyújtást szervező Chabad Bondit tették felelőssé az iszlamista terrortámadásért.
Mint ismert, sábát előtt Radnóti Zoltán neológ rabbi teljes mértékben vállalhatatlan áldozathibáztatásáról röviden beszámoltunk, kiegészítve azt a Chábád magyarországi ifjúsági szervezetét vezető rabbi erre adott válaszlevelével, valamint az Egység magazin és a Gut Sábesz újság főszerkesztőjének kommentárjával. Sábát után Radnóti ismét tollat ragadott, és sajátos, zavaros módján folytatta kereszteshadjáratát lapunk és a Chábád ellen.
A neológ rabbi szerint a „magát zsidónak gondoló” Neokohn „karaktergyilkos” cikket jelentetett meg róla – annak ellenére, hogy szó szerint idéztük a kijelentéseit, és linkeltük az eredeti bejegyzését. Radnóti úr vélhetően csak felületesen olvasta el a megjegyzéseiről szóló, általa „karaktergyilkosnak” nevezett írást, hiszen már annak legelején a Neokohn szerkesztőségének tulajdonít egy olyan idézetet, amelyet valójában Tzemmy Bassman, a Chábád rabbija fogalmazott meg, ezt pedig cikkünkben külön is egyértelműen jeleztünk.
Mindezek ellenére előbb „szennylappá” váltunk, majd antiszemiták is lettünk, ugyanis Bassman rabbi idézete kapcsán Radnóti már antiszemita propagandistának nevezte a Neokohn munkatársait.
„A következő képeket annak az antiszemita propagandistának küldöm, akinek a fentebbi sorok eszébe jutottak, leírta, majd publikálta is”
– írta Radnóti, bár számunkra továbbra sem világos, hogy ebben az esetben a Neokohnt, vagy Bassman rabbit tartja-e antiszemitának.
Radnóti később megismételte, hogy „vészterhes időket élünk”, majd ismét a Chábádra terelte a szót.
„Sajnos ezt egy zsidó szekta nem vette komolyan – és RÉSZBEN ezért 15 ember vesztette életét Ausztráliában – és maga a rabbi is zcl.” – írta Radnóti, majd azzal védekezett, hogy csupán az általa mélyen tisztelt – és épp leszektázott – Chábádért és annak tagjaiért érzett aggodalmában hibáztatta a szervezőket.
„És ez messze nem áldozathibáztatás, hanem fájdalmas jajkiáltás és figyelemfelhívás a szervezés katasztrofális hibáira, hogy soha többé ilyen ne forduljon elő!!! Természetesen közös célunk a globális terrorizmus és antiszemitizmus elleni közös védekezés.” – magyarázta a neológ rabbi.
Radnóti ezt az elvet gyakorlatba is ültette azzal, hogy antiszemita propagandistának nevezte Magyarország legolvasottabb zsidó lapját vagy – mivel továbbra sem egyértelmű, hogy kire gondolt – a Chábád egyik rabbiját.
Radnóti rabbi szövegértési nehézségei a bejegyzés végére teljesen nyilvánvalóvá váltak, amikor már azzal vádolta meg szerkesztőségünket, hogy a Tórát is felhasználtuk az ellene irányuló „karaktergyilkossághoz”. Ezúton is szeretnénk jelezni, hogy Radnóti úr mindvégig Tzemmy Bassman rabbi általunk idézett válaszlevelével vitatkozik, nem pedig a Neokohn szerkesztőségével.
A munka folytatódik
A magunk részéről biztosíthatjuk olvasóinkat, hogy a jövőben is a lehető legprofesszionálisabb módon számolunk majd be a világ zsidóságát érintő eseményekről, és következetesen felhívjuk a közvélemény figyelmét az antiszemitizmus veszélyeire – akkor is, ha jobbról vagy balról, a zsidó közösségen kívülről vagy azon belülről lesznek olyanok, akiknek ez nem tetszik.
Köszönjük, hogy olvasnak bennünket, és velünk tartanak ezen az úton.
A Neokohn szerkesztősége
Kép: Radnóti Zoltán/Facebook







