Ukrajna kémfőnöke is részt vett a hanukai gyertyagyújtáson Kijevben

Szokatlanul sok diplomata és magas rangú tisztségviselő vett részt az idei hanukai gyertyagyújtáson Kijevben, ahol Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője és Ausztrália nagykövete együtt gyújtották meg a menórát. A rendezvényt a háború árnyéka és a sydney-i terrortámadás emléke is meghatározta.

Hanuka idején rendhagyó vendégek jelentek meg a kijevi Bét Menachem Zsidó Közösségi Központban tartott ünnepségen. A gyertyagyújtáson részt vett Kyrylo Budanov, Ukrajna védelmi minisztériumának katonai hírszerzését vezető altábornagy, valamint Paul Lehmann, Ausztrália ukrajnai nagykövete is.

A nagyméretű menóra mögött felsorakozó diplomaták és katonai vezetők jelenléte erős politikai üzenetet is hordozott egy olyan időszakban, amikor Ukrajna háborúban áll, miközben a zsidó közösségek világszerte fokozott fenyegetettséggel néznek szembe.

A sydney-i terrortámadás árnyéka

A rendezvényen többen utaltak arra, hogy az ausztráliai Bondi Beachen történt hanukai terrortámadás – amelyben 15 ember vesztette életét – különös súlyt adott az idei ünnepségnek. Paul Lehmann nagykövet kijelentette: Ausztrália számára ez „különösen nehéz időszak”, és Anthony Albanese szavait idézve hangsúlyozta:

„a sötétségre fénnyel válaszolunk”.

A megemlékezés és a szolidaritás egyszerre volt jelen a hanukai ünnepen, amely a terrorfenyegetés ellenére is a zsidó közösségi élet folytonosságát kívánta hangsúlyozni.

Üzenet a gyűlöletnek: a fény győzni fog

A hanukai áldást Jonathan Markovitch, Kijev főrabbija mondta el, aki beszédében egyértelmű üzenetet fogalmazott meg. Mint mondta,

a gyertyagyújtás nemcsak vallási aktus, hanem válasz is mindazoknak, akik a zsidó közösséget fenyegetik: a fény végül mindig felülkerekedik.

Fiától, Ariel Markovitcstól, aki a Chabad mozgalom kijevi ifjúsági és izraeli kapcsolatokért felelős képviselője, elhangzott: idén a megszokottnál több diplomata jelent meg, részben a globális biztonsági helyzet és az ausztráliai merénylet miatt.

Óvatos lépések? Ukrajna új alapokra helyezné kapcsolatait Izraellel

Donald Trump amerikai elnök nyomására jöhet a fordulat, persze vannak, akik nem örülnek.

Háború közepette ünnepelni

A rendezvény hangulata a gyász és az öröm különös keveréke volt. Ariel Markovitch szerint Ukrajnában jelenleg mindennapos a bizonytalanság, hiszen az orosz–ukrán háború következtében emberek halnak meg szinte naponta.

Ennek ellenére a zsidó közösség továbbra is megtartja ünnepeit, mert az élethez és a hagyományokhoz való ragaszkodás maga is ellenállás.

Oroszország 2022-ben indított teljes körű inváziója óta Ukrajna súlyos emberveszteségeket szenvedett el, miközben a civil lakosság folyamatos fenyegetettségben él.

Chabad-küldetés a háború éveiben

Jonathan Markovitch rabbi Ukrajnában született, gyermekkorában alijázott Izraelbe, majd a Chabad–Lubavics mozgalom küldötteként tért vissza Kijevbe. Feleségével a háború kitörése óta is az országban maradtak, és humanitárius segítséget szerveznek zsidók és nem zsidók számára egyaránt.

Fiuk, Ariel a háború kitörése után Izraelbe költöztette családját, de életét azóta is Izrael és Ukrajna között osztja meg, miközben tovább segíti a kijevi közösséget.

Érdekesség, és e hírhez tartozik, hogy Moszkvában, 34 éve először, nem volt központi gyertyagyújtás a város főterén.

Moszkva idén nem engedte a nyilvános hanukai-gyertyagyújtást

Megszakadt egy 34 éves hagyomány.