Érkeznek az Arrow 3-asok – izraeli légvédelmi rakétarendszerek árasztják el Európát

A német Bundestag jóváhagyta az Izraellel korábbban kötött, körülbelül 3,1 milliárd dollár értékű Arrow 3 légvédelmi rakétarendszerre vonatkozó szerződés kiterjesztését – közölte az izraeli védelmi minisztérium szóvivője.

Az új bővítés kiegészíti az Izrael és Németország között körülbelül két évvel ezelőtt aláírt, körülbelül 3,5 milliárd dollár értékű eredeti légvédelmi rakétarendszer megvételéről szóló adásvételi megállapodást.

Németország nem tud betelni az izraeli légvédelmi rakétarendszerekkel

A két megállapodás együttes értéke körülbelül 6,5 milliárd dollár (2145 milliárd forint), ami messze a valaha volt legnagyobb izraeli védelmi exportmegállapodás.

Az Arrow 3 légvédelmi rakétarendszer, amelyet a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták elfogására terveztek, több száz sikeres elfogást hajtott végre Izrael a háború kitörése óta.

Amir Baram vezérőrnagy, az izraeli Védelmi Minisztérium főigazgatója egy nyilatkozatban kijelentette, hogy az Arrow 3 szerződésének bővítése „újabb jelentős mérföldkövet jelent a Németországgal, kulcsfontosságú európai szövetségesünkkel való mélyülő stratégiai partnerségünkben. Ez a több mint 3 milliárd dollár értékű mérföldkőnek számító megállapodás megtestesíti az IMOD stratégiáját a védelmi export bővítésére.

A megállapodás megerősíti Izrael globális biztonsági vezető pozícióját, felgyorsítja az Arrow gyártását az IDF számára, és milliárdokat fordít védelmi ipari bázisunk megerősítésére és a következő generációs légvédelmi képességek fejlesztésére.”

Ömleni fog a haditechnika: Izrael titkos fegyverüzletet kötött az arabokkal

Kiderült, melyik ország állhat a gigaüzlet mögött.

Jiszrael Katz védelmi miniszter is méltatta a megállapodást: „A Bundestag jóváhagyása az Arrow 3 légvédelmi rakétarendszer szerződésbővítésére egyértelműen kifejezi Németország mély bizalmát Izraelben, technológiai képességeinkben és közös elkötelezettségünkben polgáraink fokozódó fenyegetésekkel szembeni védelme iránt. Az ebből a megállapodásból származó bevételek lehetővé teszik a folyamatos stratégiai fejlesztéseket, erősítik az IDF haderő-állományát, és biztosítják Izrael minőségi előnyét az elkövetkező években ellenségeinkkel szemben.”

Amint arról a Neokohn is beszámolt, december 3-án az izraeli védelmi minisztérium tisztviselői átadták az első működőképes Arrow 3 légvédelmi rakétarendszert a német hadseregnek egy Berlin melletti légibázison tartott ünnepségen. Ez volt az első szállítás a több mint két évvel ezelőtt aláírt védelmi megállapodás keretében.

Izrael új költségvetési stratégiája a más országokkal történő fegyvereladásokat ösztönzi saját fegyveriparának finanszírozási megoldásaként – ahelyett, hogy az államkincstárból származó forrásokat használná fel – jelentette nemrégiben a héber pénzügyi oldal, a Calcalist.

A zsidó állam az elkövetkező években jelentősen bővíteni kívánja a kormányközi megállapodásokon keresztül lebonyolított védelmi tranzakciók mennyiségét.

Célegyenesben az Arrow 4-es – új légvédelmi rakétarendszert fog gyártani Izrael

Hamarosan kezdődik a sorozatgyártás.

Izrael felpörgeti a légvédelmi rakéták és lézerfegyverek gyártását

Megszületett a döntés.