Az a második világháború utáni elképzelés, hogy a háborúk ideje lejárt, sajnos nem igaz.
Amichay Mihály Éva új sorozata, amely Zvi Yehezkeli izraeli újságíró heti stúdiumai alapján készül. A sorozat célja, hogy az európai műveltségű emberekkel megismertesse a Közel-Kelet világának mélységeit, összefüggéseit. Az előzők részek itt olvashatók. A mai részben a jelenkori háborúkról lesz szó.
Háborús konfliktusok a Közel-Keleten
Ahogy közeledünk a Közel-Kelethez, úgy a különböző konfliktusok szövevényét kapjuk. Az amerikaiak szétválasztási szándéka, jó fiúkra és rossz fiúkra – itt aztán megbukik.
Szaddám Husszein, aki a babiloni kultúra örökösének tekintette magát nagyravágyó terveivel, jó fiúnak egyáltalán nem volt mondható, de bukásával megerősödött Irán, és létrejött az Iszlám Állam.
Az arab tavasz (2011) megdöntötte Kadhafi uralmát, de káoszba, polgárháborúba fulladt és a 2020-as tűzszünet sem oldott meg semmit, és “alacsony intenzitású konfliktusként” folytatódik.
Szíriában az alavita Bassár el-Asszad 13 éves polgárháború közepette is hatalomban maradt, az ország népességének fele elmenekült, majd a lázadó csoportok egyike elsöpörte az útból. A szunnita, dzsihadista Ahmed Huszejn es-Sar, aki el-Dzsúlániként ismert, egykori al-Kaida tag, majd a Dzsabhat an-Nuszra terrorszervezet vezetőjeként nemcsak az alaviták, hanem a keresztények és a drúzok elleni is hajtóvadászatot, véres leszámolást indított. Majd lecserélte a ruháját öltönyre, nyakkendőre, és nemcsak a fejére kitűzött 10 millió dolláros vérdíjat felejtették el neki a nyugati vezetők, hanem még paroláztak is vele Párizsban.
Szíria lakosságának 89%-a muszlim, abból 79% szunnita, 7% alavita, 2% drúz, 1% síita, és mintegy 10% különböző felekezetű keresztény. A drúzokat ért atrocitások oly súlyosak voltak, hogy a szíriai drúzok az izraeli rokonaikat hívták segítségül és kifejezték szándékukat, hogy a jövőben Izraelhez akarnak tartozni.
Jordániát a Brit Palesztin Mandátumból hasították ki 1921-ben. Abból a területből, amit a britek a Zsidó Otthon létrehozására kaptak. A Jordán folyó keleti, nagyobb területe így lett a Hasemita Királyság, amikor a Husszein családot kiebrudalták Mekkából a Szaúdiak. Mivel az uralkodó és közvetlen környezete idegenként került erre a helyre, a király trónja állandóan billeg. A helyi beduin törzsek és a szintén betelepült palesztiniai, arab fellahok közt is állandó a konfliktus. A legvéresebb összecsapás 1970 szeptemberében kezdődött, és Fekete Szeptember néven híresült el.
A libanoni helyzet
Libanon helyzete talán a legkatasztrófálisabb, különösen a múltjához képest. Az ókori Fönícia része, a Közel-Kelet Párizsa az 1975-ben kezdődött polgárháború óta az etnikai-vallási összecsapások terepe. A közel 5 milliós népesség több, mint fele muszlim, és azon belül is nagyjából fele-fele arányban vannak a síiták és a szunniták, a keresztények szinte minden felekezete megtalálható itt, és kb. 5% a drúzok aránya.
A francia mandátum alól felszabadult Libanon az 1970- es évekig meg tudta őrizni belső stabilitását, de a Fekete Szeptember után Jordániából kizavart palesztinok (1971) felforgatták az ország nyugalmát. A PFSZ északról támadta Izraelt, 1978-ban két autóbusz utasait, 37 izraelit öltek meg. Így kezdődött az izraeli-libanoni konfliktus, ami 1982-től egy 18 évig tartó háborúhoz vezetett. Amikor 2000-ben az IDF kivonult Libanonból, a szíriai Aszad-rezsim befolyása nőtt meg, illetve a síita milíciák foglalták el az ország déli részét, akik Szírián keresztül kaptak támogatást Iránból. A Hezbollah 2006-ban robbantotta ki a második libanoni-izraeli háborút, azután a szíriai polgárháború éreztette hatását Libanonban. A Hezbollah mind katonai, mind politikai értelemben bekebelezte Libanont, gazdasági válság sodorta a csőd szélére.
A gázai háború kezdetétől a Hezbollah rakétákat lőtt az észak-izraeli településekre, ezért 2024-ben először a csipogós hadművelet, majd masszív katonai támadás indult ellene. A vezető, Hasszan Naszrallah halála mellett az Asszad-rezsim bukása lehetetleníti el a terrorszervezet működését, mivel az iráni támogatás útvonala is megszakadt. Ezzel együtt Libanon helyzete meglehetősen reménytelen, híven példázza a különböző etnikai-vallási különbözőség okozta káoszt, előrevetítve azt, ami Európából lehet az erőltetett “multikulti” eredményeképpen.
Törökország és Egyiptom
Egyiptom mai elnöke Abd el-Fattáh esz-Szíszi lényegében katonai puccsal döntötte meg Muhammad Morszi hatalmát. Morszi a Muzulmán Testvériséget képviselve jutott a hatalomba 2011-ben. Az 1928-ban indult mozgalom alkalomtól és helytől függően ötvözi az erőszakos és a paramilitáris módszereket a hatalom megszerzése érdekében. Egyiptom gazdasági helyzete válságos, a gyorsan növekvő, ma 118 milliós népesség élelmezése is nehézségekbe ütközik, ugyanakkor a hadsereg fejlesztésére mindig találnak forrásokat. Szadat 1978-ban megkötötte a békemegállapodást Izraellel, de annak feltételeit, miszerint a Sínai-félszigeten csak korlátozott mértékű katonaságot állomásoztathat – rendre megszegi. Izraeli katonai szakértők egy ideje aggodalommal figyelik az egyiptomi csapatmozgásokat a határ közelében. Szakértők szerint Szadat úgy kapott engedélyt a békekötésre, ha az csupán Hudajbija szerződés lesz, amilyet Mohamed kötött a mekkaiakkal, hogy aztán megszegje, amikor kellően erősnek érzi magát az újabb háborúra.
Törökország, a nagy Ottomán Birodalom örököse, Erdogan elnök nem titkolt vágya egy új birodalom létrehozása, a muszlim világ vezető államává válni, annak ellenére, hogy nem arab ország, de közben az Európai Unió részeként is működni. Erre is illik Dr. Kedar hasonlata – amikor három ló, háromfelé húzza a szekeret, ezért egy helyben marad. A modernizációt választó Musztafa Kemal Atatürk hagyományát leépíteni igyekszik a nagyrészt szunnita muszlim vallású, de etnikailag már sokkal színesebb ország. A legproblematikusabb kisebbség a kurdok (20%), de vannak itt azeriek, zazák, grúzok, cserkeszek, lázok, gagauzok, örmények és arabok is.
Konklúzió
Természetesen elemezhetnénk a térség többi országát is, a későbbiekben erre valószínűleg sor is kerül, az aktualitások fényében (Irán, Katar, Szaúd-Arábia, stb.), de az eddigi példák is szemléltetik,
hogy az a II. világháború utáni elképzelés, hogy a háborúk ideje lejárt, sajnos nem igaz.
Francis Fukuyama “evangéliuma” (ahogy Robert C. Castel nevezi) a történelem végéről, nem jött be, ellenben Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyvének állításait az elmúlt évtizedek igazolták: “A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása”.
Egy arab keresztény nézőpontja
A Zvi Yehezkeli előadásának második részére Juszef Haddad, izraeli, keresztény arabot hívták meg beszélgető partnernek. Miután katonaként leszerelt egy sérülés miatt az első libanoni háború során, életcéljává tette az izraeli-arab konfliktus magyarázatát szerte a világon. Arabul és angolul is tart előadásokat, kritikus helyzetekben nyilatkozik a különböző, nemzetközi médiáknak.
Az ő családjuk nem hallgatott 1948-ban az arab vezetőkre, nem hagyta el a földjét, és nem is harcolt az izraeliekkel szemben. Juszef nagyapja ismerte a zsidókat, az együttműködést választotta. Ugyanakkor Juszef felhívja a figyelmet arra, hogy a háború az arabokkal fennáll mióta csak a zsidó jisuv (a közösség az állam megalapítása előtt) megerősödött, ahogy megteremtették a korszerű mezőgazdaságot a mocsarak és a sivatag helyén, ahogy már az 1920-as években elektromos erőművet, vízművet létesítettek, ahogy a kihalt vidéken kibucokat, mosavokat és városokat építettek.
A permanens háború szerinte változó arcot ölt, a viszonylag csendes időszakokat intenzív terrortámadások váltják, a legdurvább módon 2023. október 7-én.
Ez a felállás, szerinte, nem az arabok romboló szándékának megszűnésével változhat, hanem azzal, ahogy az izraeliek viszonyulnak a gyökereikhez, az ősi földhöz, a történelmi igazsághoz, a hamis palesztin narratívával szemben.
Az államalapító nemzedék, ha maga nem is volt vallásos, jól ismerte a zsidó történelmet, filozófiát és világosan fogalmazta meg az ősi föld visszafoglalásának szándékát, azzal együtt, hogy rendre kompromisszumokat kötött, hiszen az ország gyenge volt gazdaságilag és katonailag is. A Közel-Keleten, aki megegyezésre törekszik, az demonstrálja a gyengeségét és magára hívja a támadást. Az október 7-i mészárlás is azért történhetett, mert az arabok úgy vélték, hogy a zsidók belső konfliktusai annyira meggyengítették az országot, hogy könnyű prédaként hullik az ölükbe. Az azóta viselt háborúban Izrael bebizonyította elszántságát és a kitartását is, hogy a terrorista fenyegetettséget felszámolja. Csakhogy a katonai sikerek után Izrael fennállásának 77 éves történelmében, nyugati civilizációs módon engedményeket tett az áhított béke elérése érdekében, és ezzel rendre megsemmisítette azt, amit a harcokban elért.
Ahhoz, hogy Izrael valóban békében éljen, az arab gondolkodás alapján kell cselekedjen: győztesként kell ragaszkodjon a jogaihoz ezen a földön.
Ez az írás eredetileg a szerző saját oldalán jelent meg, és az engedélyével került közlésre.
Amichay Mihály Éva összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
