Könyvben számolt be a színész az október 7. óta átélt szenvedéseiről.
Harminc év után Franciaország egyik legkedveltebb színésze, Arthur Essebag most egy könyvet jelentetett meg, amelyben részletesen ír arról a szenvedésről, amit október 7-e óta érez: a magányról, az antiszemitizmusról és az árulás érzéséről a francia társadalomban.
Eddig szórakoztatott, most a francia társadalmat vádolja
Essebag Franciaország egyik legnépszerűbb televíziós és rádiós műsorvezetője. Most azonban Essebag Franciaországot vádolja. Új könyve, „Egy beduin elveszett Párizsban”, feltárja a zsidó sztár érzelmi zűrzavarát 2023. október 7-e óta. A frissen megjelent kötet bemutatja Essebag személyes útját a tragikus nap óta, a francia társadalomtól tapasztalt szolidaritás hiányát, rakétatűz alatti izraeli útjait, valamint gondolatait a zsidó népről a Holokauszt óta legsúlyosabb mészárlás után.
Motivációját így írja le Essebag:
„A nevem Arthur Essebag. Mindig szórakoztattalak titeket a tévében, és soha nem beszéltem semmi másról, mert azt gondoltam, nem az én feladatom. Egészen addig a reggelig, amikor a felfoghatatlan támadás megtörtént.
Több ezer terrorista. Egész közösségeket töröltek el. Néhány órán belül 1200 élet ontottak ki brutálisan, másokat alagutakba hurcoltak túszként. Ha a világ rendben lenne, sírt volna. Ahogyan én is gyakran sírtam a világért. De azon a napon a bolygó egy része elnémult. 2023. október 7-e volt – a legnagyobb zsidó mészárlás a Holokauszt óta.
Ez fordulópont volt, a pokolba való zuhanás, amely a családomat és szeretteimet is magával rántotta. Láttam a félelmemet a szemükben, a haragomat, a tehetetlenségemet. Az anyámra, a gyökereimre, a véremben tetovált történelemre gondoltam. A DNS-em elkezdett sikítani. Azt mondtam: ‘Én,’ és azt mondtam: ‘Zsidó.’ Majdnem akaratlanul. Hanggá váltam a zajban és a hazugságokban. És írtam – mert már nem tudtam lélegezni. Hogy túléljek. Hogy a fájdalmat cselekedetté alakítsam. Az izraeli utak alatt a Hamász rakétái között, az elvesztett és újra megtalált barátok között, a könnyek és nevetés között született meg ez a könyv. Egy kiáltás, amely átlépi a határokat – Tel Avivtól Gázáig. Egy kiáltás, amely azt kérdezi: hová tűnt az emberiségünk? Az Egy beduin elveszett Párizsban az első könyvem. És az a beduin, végül… én vagyok.”
A könyv megjelenése után adott interjúiban Essebag arról beszélt, milyen mély fájdalmat érzett a francia társadalom „némasága” miatt október 7-e után.
Essebag nyíltan beszélt félelméről
„Először írtam az életemben szívből a francia zsidók fájdalmáról és az antiszemitizmusról ebben az országban” – mondta a France Inter rádiónak. „Most 60 éves vagyok, és úgy döntöttem, nyíltan beszélek az érzéseimről és hiedelmeimről.”
Hozzátette, hogy nem szeretne „árulásról” beszélni, de elismerte, hogy mélyen megbántotta, hogy a szórakoztatóipar sok tagja nem tudott empátiát mutatni az október 7-i áldozatok és túszok iránt, miközben készségesen szolidárisak voltak a palesztinokkal.
„Nem kellene olyan nehéznek lennie, hogy egyszerre követeljük a túszok szabadon engedését és a tűzszünetet”
– mondta. „Nem értem, miért nem tudták. Néhányan még szörnyű dolgokat is posztoltak Izraelről online, majd privát üzenetekben írták nekem: ‘Nem rólad van szó.’ Október 9-én a párizsi Trocadéro téren gyűltünk össze a mészárlás ellen, és csak 5 000 ember jött el. Szörnyen üres volt. Olyan sokan hiányoztak azon a napon.”
Essebag a zsidó közösséget ért vádakat is kommentálta Izrael katonai és politikai cselekedetei kapcsán:
„Francia vagyok és zsidó, és a zsidóságom miatt olyan helyzetbe kerültem, hogy elvárják tőlem, magyarázzam, mi történik Gázában, vagy igazoljam az izraeli politikát. Ez nem logikus. Francia vagyok – nem az én feladatom, hogy Izrael nagykövete legyek, csak mert ‘a zsidó’-nak ítéltek. A könyvem a zsidók október 7-e óta érzett magányáról és az ezzel járó fájdalomról szól.”
Több ezer halálos fenyegetést kapott
„Nem hiszem, hogy a francia társadalom megérti a zsidó közösség félelmeit és érzelmeit. A zsidó diákok félnek egyetemre menni, emberek megváltoztatják nevüket a taxis alkalmazásokban, leveszik a kipát és mezuzát, és hátranéznek, amikor kóser húst vásárolnak. Több ezer halálos fenyegetést kaptam, és most biztonságban vagyok én és a családom, de sokan még mindig védtelenek. A közösség bezárkózik.”
Essebag kritizálta a francia médiát és társadalmat a túszokkal, különösen a francia állampolgárságú túszokkal szembeni közöny miatt: „Ez mélyen zavart” – mondta. „Magam vállaltam, hogy fogadom a túszok családjait, és összekapcsolom őket a hivatalokkal és az emberekkel, akik segíthetnek hazahozni őket. Ez nagyon közel áll a szívemhez.”
