A Gázába elhurcolt, majd ötven nap után kiszabadított Noga Weiss az izraeli hadsereg (IDF) szociális tisztjeként fog szolgálni.
Noga fájdalmát és gyászát arra használja, hogy másokon segítsen – miközben továbbra is dolgozza fel édesapja, a magyar-izraeli állampolgárságú Ilan Weiss elvesztését, akinek holttestét közel két év után találták meg nemrég a Gázai övezetben.
Izrael szolgálatában
Noga és édesanyja, Shiri Weiss a 2023. október 7-i Hamász-támadás során estek fogságba, és ötven napnyi túszlét után szabadultak ki. Édesapja, Ilan Weiss, a Beéri kibuc vészhelyzeti egységének helyettes vezetője, a támadás napján a közösség védelmére sietett – ekkor vesztette életét, holttestét pedig a terroristák elhurcolták Gázába. Most, hogy Noga újra egyenruhát visel, célja nemcsak a szolgálat, hanem a gyógyulás is.
„Nem vagyok teljesen rendben – de amikor másokon segítek, érzem, hogy én is gyógyulok”
– mondja, immár az izraeli hadsereg szociális tisztjeként szolgálva.
A család hónapokon át reménykedett abban, hogy Ilan életben van. Végül 693 nappal az elrablása után, 2025. augusztus 29-én kapták meg a hírt: megtalálták a holttestét Gázában.
„Éppen Ciprusra érkeztem egy fiatal túlélőkből álló csoporttal, amikor megcsörrent a telefonom” – idézte fel Noga a ‘Lahoshit Yad’ („Nyújts kezet”) program keretében tett utazását.
„A nővérem hívott, és azt mondta, hogy katonai tisztviselők jelentek meg otthon… Tudtam, hogy ez csak egy dolgot jelenthet. Még aznap este visszarepültem Izraelbe.”
„Amíg nem hozták haza, mindig maradt bennem egy kis remény” – mondta Noga. „De amikor bizonyossá vált, hogy meghalt, az mindent összetört bennem. Ugyanakkor valahol megkönnyebbülés is, mert végre hazatért. Most már van sírja. A mi körünk bezárult – de nem leszünk teljesek addig, amíg minden túsz haza nem tér.”
„A túszok sorsa mindannyiunk sorsa”
Noga a Beeri kibucban nőtt fel két nővére, Meital és Maayan mellett. Szülei a kibucban ismerkedtek meg – édesanyja gyermekkorában költözött oda, édesapja pedig katonai szolgálata után csatlakozott a közösséghez. Szabadulása után Noga úgy döntött, hogy fájdalmát a szolgálatba fordítja: az izraeli hadsereg jóléti tisztjeként (welfare NCO) más katonák mentális és érzelmi támogatásával foglalkozik.
„Nem vagyok száz százalékosan gyógyult”
– mondja őszintén. – „De mások segítése segít nekem is. Minden alkalommal, amikor egy katona hozzám fordul, érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok.”
Noga számára a szolgálat nemcsak hivatás, hanem terápia is. A kibucban történtek után – ahol több mint száz lakó vesztette életét – a fiatal nő célja az, hogy a közösség túlélőinek történetét és erejét továbbvigye.
„A háború elvette tőlünk az otthonunkat, az édesapámat és sok barátunkat. De nem veheti el tőlünk a hitet abban, hogy lehet újrakezdeni.”
„A túszok sorsa mindannyiunk sorsa. Apám már hazatért – most értük imádkozom.” – mondta Noga.
