A 85 éves Shlomo Ron, feleségét, lányait és unokáját mentette meg a Hamász október 7-i terrortámadása során, mielőtt otthonában agyonlőtték.
Shlomo Ron a Nahal Oz kibuc egyik alapító nemzedékének tagja volt, aki tinédzserként vett részt a település felépítésében. Az október 7-i terrortámadásban, a Hamász vérengzése közben saját életét áldozta fel azért, hogy szeretteit megóvja.
„Hanaleh, bújj el, én megvédelek”
Shlomo és Hanaleh története összefonódott a kibucéval: a nő a Kinneret kibucból érkezett segíteni az építkezésben, ott találkozott későbbi férjével, akivel három gyermeket neveltek fel.
„Az életében a legfontosabb Hanaleh és a családja volt. Végtelenül szerette, és mindig védelmezte őt”
– mesélte a Ynetnek unokahúga, Irit Shamir-Baratz.
Az október 7-i támadás reggelén két lányuk és az unoka is náluk volt. „A lányok azért jöttek, mert Shlomónak azon a vasárnapon műtétje lett volna” – mondta Shamir-Baratz. Az unoka Angliából érkezett bevonulni az izraeli hadseregbe, aki nagyszüleihez közel kapott egy kis lakást a kibucban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megmenekültek, mert azt a lakást adott a terroristák nem kutatták át.
Amikor a fegyveresek megjelentek, Shlomo nem menekült a családdal együtt az óvóhelyre. Tudatosan maradt kint, hogy elterelje a figyelmet. „Egyedül ült a nappaliban, idős emberként a székében. Látták őt, és lelőtték. Ott maradt a székében, és mivel a terroristák látták a holttestet, nem mentek be. Biztosan tudatosan cselekedett: ‘Hanaleh, bújj el, én megvédelek.’ Így gondolkodott mindig” – mondta rokonuk.
A hozzátartozók órákon át csendben rejtőztek, miközben víz nélkül, kétségbeesetten várták a mentést. Csak este hat körül sikerült őket kimenekíteni. „Akkor még nem fogtuk fel a helyzet súlyosságát. Azt hittük, küldhetünk nekik vizet és élelmet. Nem értettük, milyen pokol zajlott odabent” – mesélte Shamir-Baratz.
A béke embere
Hanaleh hosszú éveken át óvónőként dolgozott a kibucban, Shlomo pedig a kovácsműhelyben. Mindketten a művészetek szerelmesei voltak: Shlomo a kibuc színházában játszott, énekelt és festeni kezdett, míg Hanaleh szobrászként és festőként alkotott.
„Bár állandó veszélyben éltek, soha nem voltak a fegyvert lengető típusok. Ők védték a kibucot és a határt, mert a kibuc határa maga Izrael határa volt.
Akkor sem hagyták el a helyüket, amikor a gyerekeik kicsik voltak, akkor sem, amikor a gázai fenyegetések erősödtek. Mindig kitartottak”
– mondta Shamir-Baratz.
Shlomót végül Kinneretben helyezték örök nyugalomra, ahonnan felesége származott. A kibuc rögtön otthont és sírhelyet ajánlott fel Hanaleh számára. „Shlomo a béke embere volt, az életé, a szelídségé és a szépségé. Nem volt harcra vágyó ember, nem az a típus, aki fegyvert hord az oldalán. Ez volt a kibuc nemzedéke. Végül fegyverek nélkül maradtak, és saját testükkel kellett szembenézniük a golyózáporral.”
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
