Az Apache és más harci helikopterek évtizedeken át az páncélos hadviselés gerincét képezték. Ma azonban az olcsóbb, biztonságosabb és pontosabb drónok egyre gyakrabban kerülnek előtérbe. Igaz-e mégis, hogy a helikopterek múzeumba valók — vagy van még olyan tulajdonságuk, amit egyetlen pilóta nélküli légijármű sem pótol?
Több mint 30 éve az Apache, a Ka‑52 és más harcedzett harci helikopterek egyre nagyobb veszteségeket szenvednek a harctéren.
Sok katonai elemző úgy véli, hogy idejük lejárt: feladatukat át kell adni a drónoknak, a helikopterek sorsa a múzeum.
De tényleg így áll a helyzet?
A harci helikopterek ma már nem azok, amik régen voltak. Az irányításuk költsége óriási, bekapott veszteségeik folyamatosan nőttek az elmúlt évtizedekben. A kutatók szerint már a „kihalás” küszöbén állnak — ezeket helyettesítenék a „vadász‑gyilkos” drónok.
A kulcs, amit sokan emlegetnek: megváltozott harctér és az egyre pusztítóbb légvédelmi rendszerek, amelyek lényegében gyengítik a helikopterek eddigi előnyeit.
A helikopter eredeti szerepe és a változó hadviselés
Az modern harci helikoptert eredetileg arra tervezték, hogy megakadályozza a nagy léptékű páncélos támadásokat, vagy kísérje a tankos hadoszlopokat. A 1960‑as évek végén, amikor elképzelték őket, a Szovjetunió tömeges támadása Nyugat‑Európa ellen valós kockázatként szerepelt. A túléléshez a helikopterek tankoktól merített jellemzőket — mozgékonyság, terepátjárhatóság, páncélzat, direkt tűzerő — is kaptak.
Az akkori fókusz érthető: a páncélos inváziók uralták a konfliktusokat — legyen az az 1967-es hatnapos háború, az 1971-es India–Pakisztán háború, az 1973-as jom kipur-háború, a vietnami beavatkozások, Irán–Irak konfliktus, vagy az 1991-es öbölháború.
Az utóbbi évtizedekben viszont államközi páncélos inváziók gyakorlatilag ritkaságszámba mennek — kivéve néhány kiemelt esetet (például az első csecsen háború, az Irak elleni invázió 2003-ban, Oroszország grúziai beavatkozása 2008-ban, vagy az ukrajnai konfliktus).
Gyakran bölcsebb stratégia volt hagyni, hogy a tankok előrenyomuljanak, majd célzott páncéltörő rakétákat alkalmazni — ezek kezelése nem igényel pilótaképzést.
A helikopterek új főfeladata: közeli légi támogatás
Az új helyzetben a helikopterek legfőbb feladata a gyalogos és páncélos alakulatok közeli támogatása lett: együtt mozogni velük, valós időben támadni célpontokat, kísérni mentőhelikoptereket, felügyelést biztosítani.
De ma a drónok sok ilyen szerepet jobban töltenek be: olcsóbbak, hasonlóan pontosak, és akár 12 órát is a levegőben maradhatnak — ez négyszerese a helikoptereknek.
A harctér pedig halálosabbá vált, és az utánpótlásban a kiképzett pilóták pótolhatatlanok.
A 1991-es öbölháborúban az USA vezette koalíció nagyjából 280 Apache, Cobra és hasonló helikoptert vetett be, veszteségeik minimálisak voltak; Irak légvédelmi rendszere nagyjából megsemmisült. Azonban a 2003-as invázió alatt, amikor 250 helikoptert vetettek be, legalább 10 % veszett el.
Grúziában 2008-ban 20 támadóhelikoptert küldtek be, és 20 %-uk sem állt vissza. Az ukrajnai konfliktusban a veszteségek kifejezetten nagyok: Oroszország kb. 200 legjobb helikoptert vetett be, és mintegy 30 %-ot vesztett el. Az ukrán oldalon a flotta legalább 20 %-a semmisült meg.
A vállról indítható rakéták, mint a Stinger vagy Igla, okoztak pusztítást, de az adatok alapján csak mintegy 10 %-ban ezek felelősek a megerősített lezuhanásokért. A zömmel ~80 % hosszabb hatótávolságú rendszerekkel történt, például S-300, illetve rugalmas védelmi rendszerekkel, mint a Pantsir vagy Tor. A modern érzékelőhálózatok és többrétegű védelem pusztítóak voltak.
A drónokat sem kímélték: Ukrajna „elpazarolta” vadász-gyilkos drónjainak felét, hiszen nagyobb magasságban repültek és nem tudtak olyan manővereket végezni, mint a helikopterek. Másképp fogalmazva: nem az történt, hogy a helikopterek hirtelen védtelenné váltak — minden repülő eszköz számára veszélyesebbé vált az ég.
Azonban a helikopterek kiemelt figyelmet kapnak, talán mert egyértelmű drónalternatívájuk van, amely költségkímélőbb és költségvetésbarátabb.
A költségkülönbségek drámaiak.
A legfejlettebb Apache, az AH‑64E beszerzési költsége kb. 52 millió dollár, egy repülési óra kb. 7 000 dollár. Ezzel szemben az MQ-9 Reaper drón kb. 30 millióba kerül, és kb. 3 000 dollár egy repülési óra. A török Bayraktar TB2 pedig kb. 5 milliót ér, és üzemeltetése óránként 1 000 dollár alatt van.
A kiképzés még tovább torzítja a képet. Nincs olyan repülőgép, amelyet nehézségeiben bonyolultabb vezetni, mint a harci helikopter. Az amerikai Apache‑pilóták két év kiképzést kapnak, és minden legénység két személyből áll. Ezzel szemben egy Reaper egység egy pilótából – kb. egy éves kiképzéssel – és egy szenzorműveleti szakemberből – 8 hónapos képzéssel – áll. A török Bayraktar‑legénység már hat hónap alatt bevethető.
Tíz év alatt a Pentagon becslése szerint egyik Apache‑legénység kiképzése és hadrafoghatósága mintegy 20 millió dollárba kerül — míg egy drón‑csapat alig 4 millióba.
Miért tartanának meg mégis helikoptereket?
A költségek és veszteségek ellenére a helikopterek olyan előnyöket tartogatnak, amelyeket a drónok még nem tudnak utánozni. Legendás manőverezhetőségük lehetővé teszi, hogy vonalak és gerincek mögött rejtőzzenek, völgyeken keresztül kússzanak be, és váratlan szögekből csapjanak le. A lebegés, a lassú repülés és a szűk terepen való mozgatás képessége alapvető operációkban elengedhetetlen.
Az Apache 30 mm-es ágyúja, mely a pilóta sisakhoz rögzített célzórendszerhez kapcsolódik, azonnali pontos tüzet tesz lehetővé. A helikopterek — a drónokkal ellentétben — ugyanabból az irányból látják a harcteret, mint a szárazföldi erők, és képesek felismerni veszélyt például ablak mögött vagy tetőkön.
A helyzetismeret kritikus a káoszban — mint például a Hamasz október 7-ei támadásakor Izrael ellen.
Elképesztő ironikus módon, azon a támadás napján az izraeli légierő Apache legénységei több száz fegyverest öltek meg — sok célpontot a földi védekezők továbbítottak, másokat a helikopterek azonosítottak. Mielőtt azonban az esemény bekövetkezett, az izraeli erők már terveztek egy részleges leépítést az Apache-flottából. Ha 2025-ben történt volna az esemény, a helikopterek felét már nyugdíjazták volna — ami súlyosbíthatta volna a helyzetet.
A múzeum még várhat
Bár a helikopterek eredeti tankvadász szerepe halványult, és sok közeli támogatási feladat valóban hatékonyabban elvégezhető drónokkal vagy precíziós tűzerővel, a harci helikopterek még mindig különleges szerepköröket töltenek be. Különleges műveletek, gyors reagálás és városi harcok továbbra is megkövetelik mozgékonyságukat és az emberi döntés szabadságát — emlékeztet a ynet cikke.
Egyes kutatók szerint a helikopterek napjai meg vannak számlálva.
De amíg a drónok nem tudnak lebegni, alacsonyan és lassan manőverezni, és ágyúval tüzelni emberi alkalmazkodóképességgel — addig az Apache-k és társai nélkülözhetetlenek maradnak.
Az izraeli hadsereg úgy tűnik, erre jutott — a drónok fejlődése ellenére nem nyugdíjazza helikoptereit, hanem éppenséggel újakat vásárol. Egy napon ezek a helikopterek a múzeumokban állnak majd, dicső történeteikkel tanítva az új generációkat. De ma még a frontvonalakon van rájuk szükség.
