Az antiszemita támadók plakátjai zsidókat fenyegettek meg és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök halálát kívánták.
Antiszemita plakátokat helyeztek el a santiagói Bikur Cholim zsinagóga falán, amelyeken az állt: „Zsidó, a hallgatásod együttműködés az izraeli népirtással”, valamint Benjamin Netanjahu miniszterelnök képe volt látható, homlokán golyó ütötte lyukkal.
Az antiszemita vandálokat nem vonják felelősségre
„Ez a zsinagóga az egyik legrégebbi Chilében, Santiago központjában található, és nem ez az első alkalom, hogy ilyen támadás éri”
– nyilatkozta az Israel Hayomnak a város zsidó közösségének egyik tagja. „Sajnos az efféle támadások már rutinszerűvé váltak, és a közösség úgy érzi, az elkövetők biztonságban vannak, mert semmi sem történik velük. Többször figyelmeztettük a hatóságokat, de nem történik semmi a védelmünk érdekében.”
A támadások politikai hátterét a palesztin kisebbség chilei befolyása és az ország vezetésének Izrael-ellenes irányvonala is magyarázza. Gabriel Boric elnök alatt Chile keményen és ellenségesen lépett fel Izraellel szemben: visszahívták katonai attaséikat, felülvizsgálták a katonai importot, támogatják az Izrael elleni jogi eljárásokat Hágában, fegyverembargót vezetnek be, valamint megtiltják a Júdeából és Szamáriából származó importot. Már korábban visszahívták a chilei nagykövetet Izraelből, gyakorlatilag befagyasztva a két ország diplomáciai kapcsolatait.
Dél-Amerika Palesztinája
Chilében a palesztin kisebbség – mintegy 500 000 fő – a legnagyobb az arab világon kívül, és jelentős politikai befolyással bír. Már október 7. előtt is nagyszabású tüntetések zajlottak Izrael ellen, különösen a Hamász mészárlása után. Az Izrael elleni retorika szélsőséges, agresszív, és szándékosan összekapcsolja az „Izrael”, „cionizmus”, „zsidók”, „imperializmus”, „megszállás” és „népirtás” kifejezéseket, amelyeket a latin-amerikai szélsőbal gyakran használ az indulatok felkorbácsolására.
A hétvégi támadás nyomai láthatóak voltak a zsinagóga homlokzatán. Peleg Lewi, Izrael santiagói nagykövete ironikus hangvételű bejegyzésében az X közösségi oldalon így fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy a chilei kormány harcolni fog az antiszemitizmus ellen.” Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Boric-kormány nemcsak nem szándékozik visszaszorítani az antiszemitizmust, hanem éppen táplálja azt.
Azok, akik a 2025 novemberi általános választásoktól változást várnak, valószínűleg csalódni fognak. Boric alkotmányos okokból nem indulhat új ciklusért, népszerűsége már így is mélyponton van progresszív politikája miatt. A vezető jelölt, Evelyn Matthei, a Kommunista Párt elnöke, pedig még Boricnál is szélsőségesebb Izrael-ellenes nézeteiben.