Egy izraeli székhelyű evangéliumi keresztény szervezet segítségével.
Egy 60 fős francia zsidó bevándorlócsoport érkezett kedden Izraelbe egy olyan járaton, amelyet a jeruzsálemi székhelyű Bridges for Peace evangéliumi keresztény szervezet nagy összeggel támogatott.
Előre megírták
„Ez több mint egy repülőút – ez egy prófécia beteljesülése”
– mondta Peter Fast, a Bridges for Peace nemzetközi vezérigazgatója.
A lépésre az egyre fokozódó globális antiszemitizmus közepette került sor, amit a 2023. október 7-i, a Hamasz által vezetett invázió váltott ki. Ez az esemény is rávilágít arra, milyen gyorsan erősödik a kapcsolat az evangéliumi keresztény közösségek és a zsidó állam között világszerte.
„Amikor keresztények a világ minden tájáról összefognak, hogy segítsenek a zsidó családoknak visszatérni Izraelbe, nem csupán egy humanitárius küldetésben vesznek részt, hanem összhangba kerülnek a zsidó próféták ősi szavaival.”
– tette hozzá a vezérigazgató.
Az evangéliumi keresztények hisznek abban, hogy a zsidók visszatérése ősi hazájukba – ahogy az a Bibliában is meg van írva – a Messiás eljövetelét fogja előre jelezni.
Az 55 millió forintos repülőutat a Keren Hayesod nevű szervezettel együttműködésben bonyolították le, amely Izrael egyik legfontosabb adománygyűjtő szervezete.
Ha törik, ha szakad
Az előző hónapban, egy nappal az Iránnal kötött tűzszünet hatályba lépése után, több mint 100 új európai bevándorló érkezett Izraelbe.
A 2023. október 7-i, a Hamasz által elkövetett mészárlás óta több mint 45 000 új bevándorló érkezett Izraelbe – az izraeli Alijáért és Integrációért felelős minisztérium szerint ezek közül körülbelül egyharmad 35 év alatti.
A folyamatban lévő háború ellenére mintegy 32 000 bevándorló érkezett Izraelbe 2024-ben – ez körülbelül 30%-os csökkenést jelent az előző évhez képest.
A legfontosabb szövetségesek
Az evangéliumi keresztény közösségek világszerte egyre szorosabb szövetséget alakítanak ki Izraellel, amelynek középpontjában bibliai meggyőződés és politikai elköteleződés áll. Számukra a zsidó nép visszatérése az ősi földre nemcsak történelmi esemény, hanem prófécia beteljesedése.Ennek jegyében számos keresztény szervezet aktívan támogatja az aliját, izraeli humanitárius projekteket vagy akár a telepesmozgalmat is.
Habár az ilyen típusú keresztény–cionista szövetségek gyakran váltanak ki vitákat Izraelben – főként akkor, amikor vallási motívumaik összeolvadnak geopolitikai célokkal –, Izrael politikai elitje, különösen a jobboldali és vallásos pártok, egyre inkább felismeri a keresztény támogatás stratégiai értékét.
Benjamin Netanjahu például rendszeresen tart beszédeket evangéliumi rendezvényeken, és többször nevezte az amerikai keresztényeket „Izrael legfontosabb szövetségeseinek”.