„Nincs helye antiszemitáknak a Szigeten” – a kormány is megszólalt a Kneecap kapcsán

Bóka János reméli, hogy a Sziget a megfelelő döntést fogja meghozni a Kneecap fellépésével kapcsolatban.

Bóka János antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki különmegbízott levélben fordult a Sziget Fesztivál főszervezőjéhez, Kádár Tamáshoz. felhívva a figyelmét a Kneecap zenekar korábbi, súlyosan antiszemita megnyilvánulásaira. 

Levelet kapott a Sziget

A levélben Bóka János emlékeztet arra, hogy a szólásszabadság nem terjed ki az olyan kijelentésekre, amelyek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, illetve annak tagjai elleni erőszakra vagy gyűlöletre uszítanak. 

Ezeket a magyar büntetőjog egyértelműen szankcionálja

– emlékeztetett Bóka.

A kormány – a levél szerint – továbbra is zéró toleranciát tanúsít az antiszemitizmussal szemben, és határozottan elítéli az olyan megnyilvánulásokat, mint amelyek a Kneecap fellépésein az elmúlt időszakban elhangzottak. Bóka János súlyosnak tartja, hogy a Sziget szervezői ennek ellenére teret adnának a zenekarnak, miközben nincs észszerű alapja annak, hogy ezúttal ne ismétlődnének meg hasonló, gyűlöletkeltő incidensek.

„Semmi keresnivalójuk itt” – tüntetést tartanak a Kneecap szigetes fellépése ellen

A Kneecap elleni tüntetés péntek 17:00-kor kezdődik Sziget Fesztivál bejáratánál, a K-hídnál.

„Hazánk az Európai Unió harmadik legnagyobb zsidó közösségének az otthona, ennek a közösségnek döntő többsége a fesztivál helyszínén, Budapesten él. 

Magyarország Kormánya felelősséget visel zsidó közösségeink és honfitársaink biztonságáért, egyúttal kötelessége Magyarország törvényeinek betartatása.” 

– írta Bóka.

A különmegbízott meggyőződését fejezte ki, hogy a Sziget szervezői is osztják ezeket az alapvető értékeket, és határozott, felelős döntést fognak hozni a Kneecap fellépésével és a fesztivál programjával kapcsolatban.

TEV: A Sziget azonnal lépni fog, ha az antiszemita Kneecap jogszabályt sért

A Sziget Fesztivál szervezői ígéretet tettek az őket megkereső Tett és Védelem Alapítványnak.

A Sziget Fesztivál nem mondja le a zsidógyűlölő Kneecap fellépését

A szervezők szerint a „cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémának.”