Uziel Inácio-Steck megrázó tapasztalatokat mesél el a zaklatásról és az elszigeteltségről, feltárva a migránsok által dominált iskolák rendszerbeli hiányosságait, ahol az iszlám ütközik a német liberalizmussal.
Ami egy befogadásról szóló küldetésként indult Uziel Inácio-Steck, a 43 éves brazíliai zsidó meleg tanár számára, elszigeteltséggel, zaklatással és traumával végződött. Története – amelyet Thorsten Schmitz írt meg a Süddeutsche Zeitungban – rávilágít arra, amit sok tanár Berlin az iszlámot követő bevándorlók által lakott negyedek integrációs kudarcaként ír le.
„Ahol az iszlám az úr”
A riport szerint Inácio-Steck 2010-ben költözött Berlinbe, és kilenc éven át tanított a Karl-Bolle általános iskolában Moabitban, egy 85 000 lakosú munkásnegyedben.
Az iskola tanulóinak körülbelül 95%-a bevándorló családokból származik, főként Libanonból, Afganisztánból, Irakból és a palesztin területekről. A legtöbbjük konzervatív háztartásokból származik, ahol a homoszexualitás tabu – vagy egyenesen illegális.
Bár évekig titokban tartotta zsidó identitását és szexuális irányultságát, Inácio-Steck végül elmondta a diákoknak, hogy férjhez ment. Ez a bejelentés azt váltotta ki, amit ő „rémálomnak” nevezett.
A diákok kigúnyolták, nem voltak hajlandók vele egy osztályteremben tanulni vagy étkezni, és „mocskosnak” nevezték. Az egyik diák azt kiabálta: „Meleg vagy? Elmondom az egész iskolának!”, míg mások azt mondták neki, hogy „szégyen az iszlámra és a családra”. Néhányan még erőszakkal is fenyegették. „Ez egy olyan hely” – mondta neki egy fiú –,
„ahol az iszlám az úr”.
Annak ellenére, hogy az eseteket jelentette az iskola vezetésének, Inácio-Steck szerint alig kapott támogatást. A vezetők arra ösztönözték, hogy alkalmazkodjon a diákok „hagyományos hátteréhez”, és kerülje a „bajkeverést”.
Egy esetben, elmondása szerint, azért kapott megrovást, mert túl közel ült a diákokhoz, miközben a telefonján egy holokauszt-emlékvideót mutatott nekik. A vezetés nem az eset kivizsgálásával reagált, hanem fegyelmi eljárást indított ellene.
Egy másik esetben az igazgató rendőrségi feljelentést tett ellene, mert állítólag túllépte a hatáskörét – miután azt tanácsolta egy reszkető lánynak, hogy vegyen fel melegebb ruhát, és egy rosszul kinéző fiúnak azt javasolta, hogy igyon vizet a ramadáni böjt alatt. Később „saját biztonsága érdekében” elrendelték, hogy a folyosón tanítson.
Végül poszttraumás stressz zavarral diagnosztizálták, és Inácio-Steck orvosi szabadságra ment.
„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok tapasztalni Németországban”
– mondta könnyek között. Azóta ügyvédet fogadott, és tanúvallomásokat gyűjtött kollégáitól, akik tiszteletre méltó és elkötelezett pedagógusnak írták le. Sajnos Steck esete nem egyedülálló.
„Elmehetsz. Nincs rád szükségünk itt.”
Más berlini kerületek tanárai is hasonló tapasztalatokról számoltak be. Miriam (álnév), egy balkáni származású tanárnő Neuköllnben, elmondta, hogy a demokráciáról szóló óráit elutasították az iskolavezetők, akik attól tartottak, hogy a diákok szülei negatívan reagálnak rá.
„Néhány tanár fél földrajzot tanítani, mert Izrael is szerepel a térképeken”
– mondta, hozzátéve, hogy sok osztályban „már nem tanítják a holokausztot”.
Ő és mások olyan környezetről számoltak be, amelyben a tanárok – különösen a nők – tiszteletlenséggel, zaklatással, sőt fenyegetésekkel szembesülnek. Egy testnevelő tanár elmondta, hogy egy diákot késsel kaptak el, de nem tettek fegyelmi intézkedéseket.
A Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban egy másik tanár egy negyedik osztályos diákkal folytatott beszélgetésére emlékezett vissza, aki zavarta az órát. Amikor a tanár megkérdezte, miért, a lány azt válaszolta, hogy „nem szereti a németeket”.
A tanár megkérdezte, hogy inkább egy másik országban élne-e, mire a diák így válaszolt:
„Elmehet. Nincs itt szükségünk magára.”
A lap megjegyezte, hogy a tanárok nem kaptak támogatást az igazgatóktól vagy a felügyelőktől, akik megakadályozták a külső szervezetek beavatkozását is. Ehelyett a tanári karnak azt mondták, hogy „értsék meg” és „tolerálják” a „hagyományos háttérrel” rendelkező diákokat.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.