Naftali Deutsch írása a szíriai zsidó diaszpóra történetéről.
Az egykori szíriai zsidó közösség múltja egészen régre, Dávid király háromezer évvel ezelőtti uralkodásának idejére vezet vissza, amikor a király hadvezére, Joáv elfoglalta a ma Aleppóként, héberül Hálábként ismert Árám Covát.
Zsidók Szíriában
Ha a régészeti leletekre támaszkodunk, akkor is jó kétezer évre tehetjük a szíriai zsidó diaszpóra korát, mert a római hódítás idején igen jelenős, mintegy tízezer tagot számláló közösség működött Damaszkuszban. Feljegyzések szerint Heródes király Bateneába, azaz a bibliai Básán területére, a mai Szíria északnyugati tartományába küldte Zamarisz nevű vitézét ötszáz katonájával, hogy az onnan jeruzsálemi zarándoklatra tartó zsidókat védelmezze. A nem sokkal később élt történetíró, Josephus Flavius is említést tesz a szíriai zsidó közösség nagy létszámáról, illetve arról is, hogy a Római Birodalom ellen indult zsidó felkelés során sokukat lemészárolták a hódítókkal szövetséges helyi népek.
A rómaiakat azután a bizánciak váltották fel. Ebben az időben rendszerezték a Talmudot, melynek egyik bölcse, Ráfrám ben Pápá rabbi a Damaszkusz mellett fekvő Ávi Gibár, arab nevén Dzsobár zsinagógájába járt imádkozni, ahogy arról a Bráchot traktátus 50/a oldala tanúskodik. A hagyomány szerint ezt az imaházat a bibliai Elisa próféta emelte, de a régészeti kutatások szerint is legalább ezerháromszáz éves volt, amikor 2014-ben megsemmisült a polgárháború során.
A középkor
A középkorban a térség megőrizte fontos pozícióját a zsidó életben, a kor nagy bölcsei közül sokan megfordultak Damaszkuszban és Aleppóban. Közéjük tartozott Ávráhám Ibn Ezra, Náchmánidész, Jehuda Hálévi, illetve olyan zsidó világutazók, mint Tudelai Binjámin vagy Regensburgi Petáchjá, akik mind népes és virágzó közösségekről számoltak be. A szíriai zsidóság társadalmi szerkezete a XV. század végén, az ibériai zsidók kiűzetésével gyökeres változáson ment keresztül. A Spanyolországból és Portugáliából érkező zsidók – számos más országhoz hasonlóan – nem csupán jól beilleszkedtek, hanem hamarosan jelentős befolyásra is szert tettek és sok helyütt átvették az irányítást.
A XVII. században egy Aleppóba látogató utazó például nyolcszáz, ladino nyelvet beszélő családról tett említést és a város főrabbijait is sokáig a bevándoroltak adták. A két legjelentősebb város, Damaszkusz és Aleppó vallási hagyományai egyébként némileg eltértek egymástól, mert míg Aleppóban a szfárádi szokások domináltak, addig Damaszkuszban – elsősorban földrajzi elhelyezkedése miatt – a szentföldi befolyás volt meghatározó, különös tekintettel a Cfáton működő kabalistákra, akik közül többen is kötődtek Damaszkuszhoz: Jiszráel Nadzsara a városban született, Chájim Vitál rabbi pedig ott hunyt el.
A szíriai zsidók helyzete a XIX. században sokat romlott, mert több alkalommal is rituális gyilkossággal vádoltak meg őket. A legszörnyűbb vérvádra 1840-ben került sor, ekkor a damaszkuszi hitközség számos vezetőjét megkínozták és még gyerekeket is börtönbe vetettek, hogy a szüleikre terhelő vallomást csikarjanak ki belőlük. Húsz évvel később kétszáz zsidót ítéltek halálra hasonló rágalmak alapján. Az ítéletet végül nagy összegű váltságdíjjal sikerült semmissé tenni. A század második felétől jelentős gazdasági hanyatlás sújtotta a térséget, és ennek hatására a zsidók nagy számban vándoroltak külföldre. Voltak, akik csak Libanonig vagy Egyiptomig jutottak, mások Angliában, az Egyesült Államokban, illetve latin-amerikai országokban folytatták életüket és mindenhol létrehozták saját közösségeiket, ahol javarészt egymás között házasodtak, hogy megőrizhessék szokásaikat.
A XX. század elején tovább erősödött az antiszemitizmus, s ennek hatására a kivándorlás is. Ekkor már sokan választották a közeli Izraelt, ahol egyre inkább kiépült a zsidó település- és intézményhálózat. Az igazi megpróbáltatások 1946-ban, a franciák kivonulásával vették kezdetüket, amikor a független szír kormány betiltotta az Izraelbe vándorlást, illetve a héber nyelv oktatását, és szigorúan megtorolt minden cionista tevékenységet. Miután 1947 novemberében az ENSZ egy zsidó állam létrehozásáról döntött, véres pogromok söpörtek végig az országon. A legnagyobb pusztításra Aleppóban került sor, ahol hetvenöt zsidót mészároltak le, százakat sebesítettek meg, zsinagógákat, zsidó tulajdonban lévő üzleteket és otthonokat romboltak le. Aki tehette, elmenekült, de a határon sokan nem jutottak át élve.
Mindeközben egymás után hozták a zsidóellenes rendelkezéseket. Zsidók nem dolgozhattak állami hivatalban, nem birtokolhattak telefont, nem vezethettek járművet, nem vásárolhattak ingatlant, majd az útleveleiket is bevonták. 1953-ban zárolták a zsidók bankszámláit és állami tulajdonba vették az ingatlanjaikat. 1964-ben utazási korlátozásokat vezettek be, zsidók csak öt kilométerre távolodhattak el a lakóhelyüktől. Bezárták a zsidó iskolákat, sok helyen felszámolták a zsidó temetőt. A titkosszolgálat aktát vezetett az ország minden zsidó lakosáról, akiket folyamatos megfigyelés alatt tartottak. A hatnapos háborúban elszenvedett megalázó vereség után a zsidókat nyolc hónapig házi őrizet alatt tartották, sok helyen pogromok törtek ki. Kamisli városában ötvenhét zsidóval végeztek. A terror alatt élő zsidók eközben igyekeztek elhagyni az országot, amire elsősorban a tisztviselők lefizetésével, illetve embercsempészek igénybevételével volt lehetőségük.
Mivel a kockázatos kalandra leginkább fiatal férfiak vállalkoztak, csakhamar felborult a nemek közötti egyensúly és rengeteg zsidó lány maradt férj nélkül. A problémát orvosolandó, Hafez Asszad elnök egyszeri gesztusként – Jimmy Carter amerikai elnök kérésére – háromszáz fiatal zsidó nőt kivándorlását engedélyezte 1977-ben, majd ismételt amerikai nyomásra 1989-ben további ötszáz nő távozhatott. Eközben a Moszad sem tétlenkedett, és titkos akciók keretében menekítettek át Izraelbe zsidókat, illetve zsidó kegytárgyakat, köztük több száz éves tóratekercseket is. Végül 1992-ben oldották fel a kivándorlási korlátozást, azzal a feltétellel, hogy a Szíriát elhagyó zsidók nem Izraelbe költöznek. Rövid idő leforgása alatt szinte a teljes közösség elhagyta az országot, mindössze háromszázan – többségükben idős emberek – döntöttek a maradás mellett. A polgárháború tíz évvel ezelőtti kitörésekor már csak ötven zsidóról tudtak, manapság pedig hivatalosan három zsidó él Szíriában, így a diaszpóra országainak száma ismét csökkent eggyel.
Az aleppói kódex
A zsidó világ egyik legnagyobbra tartott kötete a héberül Keter Árám Covának, azaz Aleppó Koronájának nevezett Biblia. A kódexet a X. század elején másolták az izraeli Tverjában (Tibériás). A szöveg pontosságáról maga Maimonidész, a nyolcszáz évvel ezelőtt, Egyiptomban élt bölcs tanúskodott és az alapján fektette le Misné Torá című törvénygyűjteményében a tóratekercs másolásának szabályait.
A kódex egy ideig a jeruzsálemi karaita közösség tulajdonában volt, majd amikor 1099-ben a keresztesek feldúlták a mai napig működő zsinagógájukat, elrabolták a könyvet, melyet végül az egyiptomi karaiták vásároltak vissza. Onnan került Aleppóba, ahol közel hatszáz éven át őrizték a központi zsinagógában, egészen az 1947-ben rendezett gyilkos pogromig, melynek során az épület leégett. A könyv 1958-ban tűnt fel ismét, immár Izraelben, igen jó állapotban, ám meglehetősen hiányos formában. A lapok negyven százaléka hiányzott, ezek közül a mai napig csak kettő került elő. Feltételezések szerint a hiányzó oldalak nem a tűzvészben semmisültek meg, hanem magántulajdonba kerültek, így elméletileg egyszer még ismét teljessé válhat a kódex. Aleppó Koronája végül méltó helyre került: a jeruzsálemi Izrael Múzeum ikonikus fehér épületében, a Könyv Szentélyében őrzik a holt-tengeri tekercsek mellett. Háború esetén, legutóbb 2023 októberében egy szigorúan őrzött, föld alatti raktárban helyezik el.
A kódex legnagyobb jelentősége szövegének pontosságában rejlik, ezért évszázadokon át az aleppói közösségtől kértek tanácsot a világ minden tájáról, ha vita támadt a Szentírás valamely részének helyes írásmódjával kapcsolatban. A kódex hiányzó lapjainak rekonstruálásában éppen ezek a levelek nyújtottak nélkülözhetetlen segítséget. A napjainkban megjelenő zsidó bibliakiadások is a Keter szövegét tekintik a legmegbízhatóbb szövegforrásnak.
Ez a cikk az Egységben jelent meg eredetileg.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
