Musk a választások tisztaságát félti a számítógépektől

Elon Musk, a SpaceX és a Tesla tulajdonosa az olyan papíralapú szavazólapokat és a kézi szavazatszámlálást szorgalmazza, amilyet Magyarország és Izrael is használ – szemben az Egyesült Államokban működő, számítógépes voksolással.

Elon Musk határozott fenntartásait fejezte ki a számítógépes rendszerek szavazatszámlálásban való alkalmazásával kapcsolatban, sokkal inkább a decentralizált, papíralapú szavazás izraeli módszerét támogatja – mondta el egy pénteki, pennsylvaniai, republikánus kampánygyűlésen. Musk kijelentette:

a november 5-i választás tisztasága forog kockán, mivel a számítógépes rendszereket hekkerek támadhatják.

Musk azt is elmondta: felajánlotta Donald Trumpnak, hogy új kormányában egy újonnan létrehozott tárcát, a kormányzati hatékonysági minisztériumot vezetné – írja az Israel Hayom.

„Olyan emberként mondom ezt, aki szereti a technológiát, szeretem a számítógépeket, de egyáltalán nem szabadna, hogy számítógépek működjenek közre a szavazások alkalmával” – jelentette ki Musk az X-en. Hozzátette: aggodalmai a számítógépes rendszerek és a kiberbiztonság terén szerzett, széles körű ismereteiből fakadnak. Szerinte a kormányzati szoftverek nagyon könnyen kompromittálhatók.

Elon Musk cége is közreműködhet Gáza felvirágoztatásában

Komoly változás a korábbi politikában, hogy a Starlink segít az internet kapcsolat működtetésében a Gázai-övezetben.

Musk részletezte a digitális szavazórendszerek sebezhetőségét:

„Túl könnyű feltörni egy számítógépet. Tudom, hogyan kell feltörni egy számítógépet. A kormányzati szoftvereket a legkönnyebb feltörni. Nem a legjobbak”.

Ezekre az aggályokra válaszul Musk a hagyományos szavazási módszerekhez való visszatérést sürgette. Azt javasolja, hogy minden választáson a papíralapú szavazólapokat használjanak.

„Véleményem szerint csak papíralapú szavazólapokat kellene használnunk” – mondta Musk a rendezvényen. Ezen túlmenően Musk a megfelelő személyazonosítás és a személyes szavazás fontosságát is hangsúlyozza a választások biztonságának és legitimitásának növelése érdekében.

„Személyes szavazásnak kellene lennie, személyazonossági igazolvánnyal”

– zárta X-bejegyzését.

Musk a papíralapú szavazólapok melletti kiállása egybecseng az Izraelben már működő rendszerekkel. Az izraeli és a magyar szavazási rendszer, amely papírlapokra és kézi számlálásra támaszkodik.

Már a kiábrándult demokrata izraeli milliárdos és Elon Musk is Trumpot támogatja

Bill Ackman korábban rengeteg pénzzel támogatta a demokrata elnökjelölteket, az év elején azonban hivatalosan is kilépett a pártból.