A chilei Santiagoban található egyik zsinagógában töltötte a zsidóság legszentebb napját, a jom kipurt Paul McCartney, az egykori Beatles egyik alapítója.
McCartney meglepő jelenléte egy zsinagógai szertartáson minden bizonnyal zsidó származású felesége, az ismert üzletasszony, Nancy Shevell miatt történt, a pár 2011-ben kötött házasságot. A világhírű, 82 éves veterán zenész természetesen kipában ült a zsinagógai padsorokban.





Hogy zsinagógában töltötte volna a napot azt nem hiszem, bár a portál biztos jobban tudja, de 82 évesen az különben is megterhelő lenne a számára. Ha megérem elmesélem, hogy a budinál messzebb merészkedtem, addig is kikészítem a kipámat, persze én is természetesen, ahogyan azt híres elődöm is tette. Nyilván én nem vagyok híres ember, zenész még annyira sem, és a feleségem se fog elcipelni engem. Viszont a Giniszbe talán beférek vele, ha legalább úgy menedzselem magam, ahogy ő a harmadik feleségét, majd megnézem, lehet hogy már a negyediket gyűri, viszont zsinagógába csak ez az egy viszi.
Én templomban voltam már szentmisén karácsonykor, de senki nem dicsért meg érte, még csak nem is hozsannázott a portálokon, holott nem vagyok bigott keresztény, mondhatni semmilyen. Kicsit sérelmezem, hogy kutyába se vett az Új Ember, de feledteti az a gyerekes öröm, ami a Neokohnt tölti el ilyen esetekben. Remélem rólam is fog írni, mint a legkitartóbb kritikusuk megérdemlem, főleg hogy idén karácsonykor zsinagógába megyek nehogy lekéssem a nyolcvankét évem, a szerkesztőség is ott legyen, fotósok meg minden!