Köves Slomó az EMIH vezető rabbija ismert a hazai közéletben, de a mögötte álló szervezetről keveset lehet tudni. Először is arra kérem, mutassa be az EMIH-et. Mi a fő missziójuk, mik a célok és a legfontosabb tevékenységek?
Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség elsődleges missziója, hogy a magyarországi zsidóságot, a zsidó származású embereket visszavezesse a gyökereikhez, ahhoz a zsidó közösséghez, amelynek meghatározó értéke a vallás. Fontos célunk, hogy a zsidóság megélése és megvallása elfogadottabb vagy természetesebb része legyen a magyar társadalom mindennapjainak, és hogy egyes kérdésekben a judaizmus évezredes bölcsességén alapuló álláspontját minél több emberrel megismertessük. A többségi társadalomnak szeretnénk bemutatni a hitét megvalló zsidóságot, hogy az ne valamiféle távoli, zárt enklávéként létezzen az emberek fejében. Nem mellesleg így azok a félelmek és szorongások is enyhülhetnek, amelyek sok zsidó származású embert visszatartanak attól, hogy a közösséghez kapcsolódjanak, és megértsék, hogy a zsidóság nem elsősorban áldozatközösség, hanem olyan értékközösség, amelyhez érdemes tartozni.
E célok elérését szolgálja az EMIH tevékenységeinek teljes spektruma. Legfontosabb eszközünk az oktatás, de talán közismertebbek azok a programjaink, amelyek pozitív közösségi élményeket kínálnak a résztvevőknek. Az oktatásnak vannak intézményes formái, mint óvoda, iskola, egyetem, de rengeteg informális programot is szervezünk minden korosztály számára. Ünnepeinken és kulturális, szórakoztató rendezvényeinken is átélhető a közösséghez tartozás nagyszerűsége.
A zsinagógai élményt is – annak autentikusságát megtartva – szeretnénk minél sokszínűbbé, és ezáltal minél több ember számára, minél több szinten elérhetővé tenni. Céljainkat követve az elmúlt húsz évben széles közösségi palettát építettünk ki, amit folyamatosan bővítünk. Eddig 13 zsinagógát újítottunk fel és nyitottunk újra, fenntartunk három óvodát, két általános iskolát, egy gimnáziumot és egy egyetemet. A vallásos zsidó élet infrastruktúráját kóser vágóhíd és kóser éttermek nyitásával fejlesztettük, de a nyilvánosságban való aktív jelenlétünk is az említett célokat szolgálja. Mindeközben szeretnénk minél inkább önfenntartók lenni, ezért igyekszünk különböző üzleti tevékenységekkel előteremteni az egyre bővülő vallási és kulturális tevékenységek anyagi fedezetét.
Hogyan jelenik meg Izrael ebben a misszióban? Mi a viszonya az EMIH-nek Izraelhez?
Amikor arról beszélünk, hogy visszavezetjük a zsidó embereket a gyökereikhez, akkor ez értelmezhető úgy, hogy alijázzanak és menjenek Izraelbe. Természetesen közel sem mindenki tesz így, ezért az EMIH és a Chabad abban gondolkodik, hogy miként lehet a zsidó közösség infrastruktúráját, a zsidó élet feltételeit helyben megteremteni, hogyan lehet a közösségi életet elérhetővé tenni mindenhol, ahol zsidók élnek. De ennek teológiai háttere is van. Az EMIH egy szervezet, amelynek szellemi hátterét a Chabad, vagy más nevén lubavicsi mozgalom adja. Ez egy olyan ortodox zsidó haszid irányzat, amely 200-250 évvel ezelőtt jött létre, és nagyon mély filozófiai megalapozottsággal rendelkezik. Ez maga a kabbala, a zsidó misztika tanaira épített haszid filozófia, amely átfogó magyarázatot ad a létezés minden alapkérdésére. Legyen szó a teremtéstől kezdve az emberi psziché működésén át a mindennapi viselkedésünk mintázatának jelentéséig, a kabbalából mindent átfogó választ kaphatunk az emberiség és a zsidóság céljáról és lényegéről. A zsidóságnak az a küldetése, hogy ezt a célt az egész emberiség számára felmutassa és érthetővé tegye a Tóra és a Tóra által képviselt értékek megélésén keresztül.
Izrael kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a Chabad a szó szoros értelmében nem cionista irányzat, amennyiben a cionizmus álláspontja, hogy Izrael állam léte valamiféle feloldozás, végső lezárása a zsidóság örök áldozati szerepének. Abban az értelemben viszont igen, hogy egyrészt Izrael – a Tóra mellett – a zsidó vallás egyik alapköve, felbecsülhetetlen érték, másrészt Izrael ma is erőforrás, inspiráció a zsidóság életében, amit értékelni, becsülni és szolgálni kell. Ennek megfelelően a Chabad mozgalom világszerte, és így Magyarországon is szoros kapcsolatot ápol az izraeli kulturális, vallási és politikai vezetéssel, és természetesen közösségünk tagjai sok személyes szálon is kötődnek Izraelhez.
Változtatott-e bármit október 7. az EMIH mindennapjain, különböző tevékenységein?
Alapvetően nem. Valamivel nagyobb hangsúly került a biztonságra, szorosabb a zsinagógák és az intézmények őrzése, mint korábban. Ami a kommunikációt illeti, vitathatatlan, hogy Izrael sokkal jelentősebb helyet kap a megszólalásainkban. Mellesleg úgy érzékelem, hogy a történtek kapcsán Magyarország megítélése, pozíciója is pozitívan változott a nemzetközi zsidó köztudatban, és – bár ez a folyamat már korábban elindult – azt hiszem, hogy a magyar álláspont következetessége erősítette ezt a tendenciát.
Mielőtt erre rátérünk, hogy értékeli az október 7-i tragikus eseményt? Mi lehet a hatása a magyarországi zsidóságra, vagy általában a zsidóságra.
Ez a tragédia meghatározó jelentőségű, korszakos esemény. Minden közösség, minden nemzet, minden nép történelmében vannak meghatározó események, a zsidóság életében a második szentély pusztulása, a spanyol inkvizíció, a holokauszt vagy Izrael állam létrejötte volt ilyen. Azt gondolom, hogy október 7. korszakos jelentőségű trauma, amely kiemelkedik az Izrael elleni támadások és háborúk sorából, már önmagában a léptéke miatt is. Az eddigi összes konfliktus közül ez járt a legtöbb civil áldozattal, és sajnos közel vagyunk ahhoz, hogy a legtöbb izraeli áldozatot is ez a háború követelje. A ’48-as háborúban haltak meg többen, de a veszteségek most már ahhoz is közelítenek. De még csak nem is ezért olyannyira meghatározó, ami történt, hanem mert egy olyan tézis kérdőjeleződik meg, amely Izrael állam létjogosultságának az egyik alapja. Mi a létjogosultsága egy zsidó államnak ezen a földterületen? Több válasz is létezhet a kérdésre, de nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az utóbbi évtizedekben két megközelítés állt egymással szemben. Az egyik úgy érvel, hogy a zsidók évtizedeken keresztül ki voltak téve a számkivetettségnek, a jogon kívüliségnek, az üldöztetéseknek, és ennek a feloldozása, végpontja lesz a saját nemzetállam, amely képes megvédeni őket, az antiszemitizmust pedig gyakorlatilag felszámolja. A másik megközelítés szerint a zsidóknak joga van ahhoz, hogy legyen egy nemzetállamuk azon a területen, ahol nemcsak hogy mindig is éltek zsidók, de amely a világ nagy vallásai szerint és civilizációsan is a zsidókhoz kötődik. Az első érv megkérdőjeleződött azzal, hogy a zsidó állam területén olyan meghurcoltatás áldozatai lettek izraeli zsidó civilek, mint ami október 7-én történt, de ezt az amúgy is repedező elképzelést tovább amortizálta az a világszerte felcsapó antiszemita hullám, amely a nyugati világban különösen megdöbbentő mértékű. Ma sokkal nehezebb Izraelre védőbástyaként vagy az antiszemitizmus megsemmisítőjeként tekinteni.
Én azt látom, hogy Izraelben, különösen a szekuláris rétegekben súlyos, identitást érintő kérdések kerülnek felszínre. Olyan jelentős változások előtt áll Izrael – ami a demográfiai trendeket elemezve előrelátható volt –, amely a társadalmának összetételére, politikai hovatartozására soha nem látott hatással lesz.
Milyen demográfiai változásra utal?
Arra gondolok, hogy az amúgy nagyon sokszínű izraeli társadalom vallásos, hagyományőrző és szekuláris tagjainak számaránya megváltozott, azon egyszerű oknál fogva, hogy a vallásos családok sokkal több gyermeket vállalnak. Ennek politikai következményei már az utóbbi választásokon is megmutatkoztak, és ez a tendencia egyre erősödik.
Én azt várom, hogy zsidónak lenni egyre inkább vallási meghatározottságot fog jelenteni. Nyilván mindig lesznek szekuláris zsidók vagy nem vallásos zsidók, de a zsidó identitás alapvetően ide fog visszatérni. Isaac Deutschernek „A nem-zsidó zsidó” címmel jelent meg a ’60-as években egy kiváló cikke, amely arról szól, hogy Amerikában nagyon sok zsidó úgy zsidó, hogy közben nem zsidó. Ez az a típus, aki tagadja a zsidóságát, de azt nagyon zsidó módon tagadja, tehát zsidó módon nem zsidó. Az ilyen típusú identitás kiveszőben van, mert alapvetően a holokauszt élményére mint kulturális örökségre épül, aminek az idő múlásával már egyre kevésbé van identitásképző ereje.
Ez inkább egy diaszpóraidentitás?
Igen, de a szekuláris izraeliek között is létezik egy válfaja. A világ zsidóságának a többsége diaszpórazsidó, de az elmúlt húsz-harminc évben az Izraelben élők számaránya lassan, de folyamatosan nőtt. Figyelembe véve a már említett demográfiai trendet is, a diaszpóra számára egyre meghatározóbb, hogy az izraeliek hogyan élik meg a zsidóságukat. Vallásos és a nem vallásos zsidóknak nehéz ma már Izraeltől teljesen függetlenül zsidónak lenniük. A változás okai szerteágazóak. A holokauszt évtizedekig nagyon erős hatással volt a nyugati világra, és a marxista országokat is bizonyos mértékig meghatározta. Azonban ahogy távolodunk időben a holokauszttól, ez a meghatározottság enyhül a világban és enyhül a zsidók gondolkodásában is, mert 80 év elmúltával a személyes érintettség egyre csökken. A másik fontos tényező, amint már említettem, a vallásos zsidók és a nem vallásos zsidók számarányának változása Izraelen belül, valamint az Izraelben és a diaszpórában élők számarányának változása. Ráadásul a diaszpórában az asszimiláció is jelentős. A nem vallásos zsidók gyerekei a vegyesházasságok okán, de kulturálisan is egyre kevésbé „zsidók”. A zsidó történelemben most van először, hogy az asszimilálódni akaró nem vallásos zsidók előtt a modern világban nincsenek akadályok. Ugyanakkor a vallásos zsidóknak több gyerekük van, akik általában továbbviszik a vallásos hagyományt. Ezért gondolom azt, hogy a vallás szerepe fel fog értékelődni; végső soron nincs is más igazi érv az asszimilációval szemben.
Ha jól értem, akkor erre a folyamatra is jelentős hatással volt október 7.
A világ zsidósága és különösen Amerika zsidósága számára ez óriási trauma. Ott ugyanis nagyon meghatározó az a reform vallási irányzat, amely a „social justice” és a liberális értékek hirdetését helyezi a középpontba, ezeknek így egyfajta vallási megalapozottságot is adva. Az amerikai zsidóságnak ez a rétege alapvetően demokrata szavazó, és úgy gondolkodnak magukról, hogy elsősorban amerikaiak és liberálisok, és csak ezután következik, hogy zsidók, és aztán jön csak Izrael fontossága. Valójában Izrael számukra egy „vadhajtás”, mert egy nemzetállamot nehéz progresszív liberálisként értelmezni, és ezért az izraeli-palesztin konfliktus megoldása szerintük nagyjából úgy képzelhető el, hogy „virágozzék minden virág”. És akkor egyszer csak jön október 7-e, ami olyan átütő, megrendítő emocionális élmény, ami egy amerikai zsidó számára azt üzeni, hogy bármikor válhat ő is lefejezett, megerőszakolt és elhajtott emberré, mint azok, akiket a GoPro felvételeken lát. Másrészt sokakban az is felmerül, hogy az elvbarátaim egyszer csak engem is kitaszíthatnak, csak azért, mert zsidó vagyok.
És mi a helyzet a Magyarországon?
Magyarország több szempontból is atipikus. A nyugati világ – egyrészt a holokauszt élményének távolodása miatt, másrészt a közel-keleti bevándorlók második, harmadik generációjának számottevő társadalmi jelenléte okán – egyre ellenségesebb Izraellel. Ez a jelenség Magyarországon nem tapasztalható. 1989-ig semmilyen viszony nem volt a két ország között, tehát az nem tudott elromlani, és a holokauszt feldolgozása is 30-40 évvel később kezdődött. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy ebben a tekintetben ott tartunk, ahol a ’80-as, ’90-es években tartottak Németországban. Másrészt Magyarországon nem élnek jelentős számban iszlám vallású, bevándorló hátterű emberek, így nincs ilyen jellegű nyomás a politikán, ami befolyással lehetne Magyarország és Izrael viszonyára. Ugyanakkor az is sajátos, hogy a magyar kormány kiemelt partnert lát Izraelben, aminek részben nyilván ideológiai okai vannak, és szerepe lehet ebben Orbán és Netanyahu jó személyes kapcsolatának is; mindenesetre az Izraellel való viszony kiemelkedően barátságos a többi európai országéhoz képest. Az is tény, hogy a zsidók nemzetközi összehasonlításban itt érzik magukat leginkább biztonságban, mert Budapesten kimehetsz az utcára és nem kell attól félned, hogy úton-útfélen beszólnak neked, vagy leköpnek. Persze az is igaz, hogy a magyarországi zsidók kulturálisan jóval asszimiláltabbak, mint például a franciák, akik sokkal inkább hordanak kipát nyilvánosan is.
Ön szerint a magyar közvélemény hogyan reagált október 7-ére?
Először elég közömbösen, de ez nem meglepő, mert magyar specialitás, hogy ami minket közvetlenül nem érint, az nem is olyan érdekes. Azért persze a Facebook-kommentek szintjén felerősödött az antiszemitizmus, ahogy ez lenni szokott. Ha támadás éri a zsidókat, akkor azért utálják őket, ha az antiszemitizmusra a zsidók mernek válaszolni, akkor meg még jobban.
Hogy értékelné az október hetedike utáni izraeli választ?
A katonai válasz tekintetében nincs jó meg rossz választás, mert egy háború soha nem jó. Egy háborúban sajnos mindig halnak meg gyerekek és ártatlan emberek is, azt pedig nem tudom, hogy reális opció volt-e egy kevesebb civil áldozattal járó harcmodort választani. Az viszont biztos, hogy a túszok kiszabadítása az első, és a Hamász demilitarizálása a második legfontosabb cél. Sajnos félő, hogy ez a háború még sokáig folytatódik, lehet, hogy tovább eszkalálódik, és más területekre is kiterjedhet.
Hogyan próbált segíteni az EMIH a háború sújtotta Izraelnek?
A háború kitörésekor szerveztünk segélyjáratokat, amelyekkel az itt ragadt Izraelieknek segítettünk hazajutni, illetve a kint rekedt magyaroknak visszajönni, amikor az izraeli légiforgalom teljesen leállt. Ezen túl sikeresen gyűjtöttünk és küldtünk több százezer dollár adományt a sebesültek és a katonák támogatására. De említhetném a magyarországi zsidó szervezetek azonnali és közös kiállását, a tüntetést a Jeruzsálem parkban vagy a felhívásokat közös imára. A túszok családtagjai közül többeket meghívtunk, hogy ünnepeljék velünk a purimot, szóval folyamatos és élő a kapcsolat. Jelentős a Tett és Védelem Alapítvány és az Izraeli Diaszpóra Minisztériummal közös projekt is, amely az október 7-i támadást követő európai antiszemita hullámot vizsgálja a közösségi média tereiben. Az eredményekről egy tanulmányt fogunk megjelentetni, amely bizonyosan figyelemfelkeltő és tanulságos lesz. Egy szó, mint száz: folyamatos az együttműködés.
Az interjú közlését a készítő kutató jóváhagyta.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon.
