Alapvető szemléletváltásra és a terroristák arroganciájára volt szükség ahhoz, hogy az ezekben a hetekben látott akciókat végre tudja hajtani Izrael.
A Hezbollah elleni 2006-os háborúban Izrael háromszor is megpróbálta megölni Hasszán Naszrallahot. Az egyik légicsapás azért vallott kudarcot, mert a Hezbollah vezetője a támadás előtt elhagyta a helyszínt. A többi támadás során nem sikerült áttörni földalatti bunkerének falait – állítja két, a merényletkísérleteket ismerő személy – olvasható a Financial Times összefoglalójában.
Péntek este az izraeli hadsereg kijavította ezeket a hibákat. Követte Naszrallahot egy dél-bejrúti lakókomplexum alatt épített bunkerig, majd – az izraeli híradások szerint – 80 bombát dobott a területre, hogy biztosak legyenek a vezető halálában.
„Mindenkit elérünk, mindenhol”
– dicsekedett annak az F-15i harci gépnek a pilótája, amely az izraeli hadsereg szerint ledobta a Hezbollah vezetőjével végző bombát.
De az izraeli katonai és nemzetbiztonsági vezetés – amely az elmúlt hetekben folyamatosan pusztító csapásokat mért az egyik legnagyobb regionális ellenségére – magabiztossága egy kellemetlen igazságot takar:
a Hezbollah elleni, közel négy évtizedes harc során Izrael csak a közelmúltban tudott olyan eredményt elérni, amitől végre megfordulhat a kocka.
Jelenlegi és korábbi tisztviselők szerint ami megváltozott, az a hírszerzés mélysége és minősége, amelyre Izrael az elmúlt két hónapban támaszkodhatott, kezdve Fuad Shukr, Naszrallah egyik jobbkezének július 30-i meggyilkolásával, amikor az egy barátját látogatta meg, nem messze a most pénteki robbantás helyszínétől.
A tisztviselők elmondták: Izrael megsokszorozta a Hezbollahra fordított hírszerzési erőforrásait, miután sokkal erősebb hadseregének meglepő módon nem sikerült 2006-ban megsemmisítő csapást mérnie a terrorcsoportra, vagy akár csak kiiktatnia annak felső vezetését, beleértve Naszrallahot is.
A következő két évtizedben Izrael különleges hírszerző egysége, a 8200-as egység, valamint a katonai hírszerzés hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött, hogy feltérképezze a gyorsan erősödő Hezbollahot.
Miri Eisin, egy korábbi magas rangú izraeli hírszerző tiszt szerint ehhez alapvető szemléletváltásra volt szükség abban, ahogy Izrael a Hezbollahra tekintett, amely Dél-Libanon megszállásának 18 évig tartó mocsarában megtörte Izrael erejét és kitartását.
Izrael számára ez 2000-ben egy gyalázatos visszavonulással ért véget, amely jelentős hírszerzési veszteséggel is járt.
Eisin szerint az izraeli hírszerzés változtatott a Hezbollahhal kapcsolatos hírszerzésen, kiszélesítve azt, hogy az egész terrorcsoportot vizsgálja, a katonai szárnyán túl annak politikai ambícióit, valamint az iráni Forradalmi Gárdával valamint Naszrallah és Bassár el-Aszad szíriai elnök közötti kapcsolatát is figyelembe vegye.
„Pontosan meg kell határozni, hogy mit keresünk” – mondta.
„Ez a legnagyobb kihívás, de ha jól csináljuk, akkor lehetőségünk lesz az egész képet, a maga összetettségében látni”.
Az izraeli hírszerzés közel egy évtizeden át „terrorhadseregként” emlegette a Hezbollahot, nem pedig terrorista csoportként, „ahogy Oszama bin Ladent egy barlangban” – mondta. Ez egy olyan fogalmi váltás volt, amely arra kényszerítette Izraelt, hogy a Hezbollahot ugyanolyan alapossággal és széleskörűen tanulmányozza, mint például a szíriai hadsereget.
Ahogy a Hezbollah erősödött – például amikor 2012-ben Szíriában segített Asszad elnöknek elfojtani a diktatúrája elleni fegyveres felkelést – ez lehetőséget adott Izraelnek, hogy felmérje az ellenségét. Egy részletgazdag „hírszerzési kép” alakult ki:
ki irányítja a Hezbollah műveleteit, kiket léptetnek elő, ki korrupt, és ki tér vissza egy megmagyarázhatatlan utazásról.
Míg a Hezbollah harcosai a szíriai véres polgárháborúban edződtek, a terrorhadsereg erői – az elhúzódó konfliktussal lépést tartva – növekedtek. De ez a toborzás sebezhetőbbé tette őket az izraeli hírszerzőkkel szemben is, akik ügynököket helyeztek el a soraik között és leendő dezertálókat kerestek.
„Szíria volt a Hezbollah terjeszkedésének kezdete” – mondta Randa Slim, a washingtoni Közel-Keleti Intézet programigazgatója.
„Ez meggyengítette a belső ellenőrzési mechanizmusaikat, és megnyitotta a kaput a nagy mértékű beszivárgás előtt”.
A szíriai háború során rengeteg adat keletkezett, amelyek nagy része nyilvánosan elérhető, az izraeli hírszerzők – és algoritmusaik – számára pedig feldolgozható volt. A gyászjelentések – a Hezbollah által rendszeresen használt „mártír plakátok” – is ilyen források voltak, rengeteg információmorzsával, beleértve, hogy a gyászolt harcos melyik városból származott, hol ölték meg, és kik tartoznak a baráti körébe – akik a közösségi médiában posztolták a halálhírét. A temetések még árulkodóbbak voltak, néha a magas rangú vezetőket is előcsalogatták a rejtekükből, még ha csak rövid időre is.
Egy volt magas rangú libanoni politikus Bejrútban azt mondta, hogy a Hezbollahba való beszivárgás az izraeli vagy amerikai hírszerzés részéről „az Asszadnak nyújtott támogatásuk ára” volt.
„Szíriában fel kellett fedniük magukat”
– mondta, ahol a korábban konspiratív módon működő csoportnak hirtelen kapcsolatban kellett lépnie és információkat kellett megosztania a hírhedten korrupt szíriai hírszerző szolgálattal, vagy az orosz hírszerző szolgálatokkal, amelyeket az amerikaiak folyamatosan megfigyeltek.
„Míg korábban nagyon fegyelmezettek és szabálykövetők voltak, amikor Asszadot védték sokkal több embert engedtek be, mint kellett volna” – mondta Yezid Sayigh, a Carnegie Közel-Keleti Központ vezető munkatársa.
„Az önelégültség és arrogancia együtt járt a tagságukban bekövetkezett változással – kezdtek elpuhulni”.
Kezdtek elszakadni attól az – eredeti – Hezbollahtól, amely büszke volt arra, hogy képes volt felvenni a kesztyűt az izraeli hírszerzéssel. Az “eredeti” Hezbollah kétszer is felrobbantotta a Sin Bét türoszi főhadiszállását Dél-Libanon izraeli megszállásának első éveiben. Az 1990-es évek végén Izrael rájött, hogy a Hezbollah lehallgatta az akkor még titkosítatlan kommunikációjukat, így értesült az Izraeli Védelmi Erők céljairól és módszereiről – állítja két, az ügyet jól ismerő személy.
Azzal párhuzamosan, hogy egyre nagyobb erőforrásokat összpontosítottak a Hezbollahra, egyre nagyobb, végül leküzdhetetlen technikai előnyre is szert tett Izrael a térségben:
kémműholdak, kifinomult drónok, és a mobiltelefonokat lehallgató-berendezéssé alakító képességek álltak a rendelkezésükre.
Az izraeli hírszerzés annyira sok adatot gyűjtött, hogy létrehoztak egy csoportot – a 9900-as egységet. Az egység olyan algoritmusokat írt, amelyek több terabájtnyi képeket vizsgálnak át folyamatosan, hogy megtalálják a legapróbb változásokat, remélve, hogy azonosítani tudnak egy út menti, rögtönzött robbanószerkezetet, egy alagút feletti szellőzőnyílást vagy egy bunkerre utaló betontömböt.
Amint azonosítanak egy Hezbollah-ügynököt, napi mozgásmintáit rögzítik egy adatbázisba. Utóbbit úgy szerzik meg, hogy feltörik a felesége mobiltelefonját, vagy – ha elég “okos” – az autója kilométeróráját, geolokációját. Izraeli tisztviselők szerint az adatokat egy, a célszemély fölött elrepülő drón is beszerezheti, vagy egy feltört közterületi kamera felvételéről származhatnak, amely mellett véletlenül elhalad az illető, de akár egy modern televízió távirányítójának mikrofonján keresztül is képesek hangot rögzíteni. A rutintól való bármilyen eltérés riasztást jelent a hírszerzés számára.
Ez a technika lehetővé tette Izrael számára, hogy azonosítsa a két-három harcosból álló osztagok középszintű parancsnokait, akik a határ túloldaláról zaklatták az IDF csapatait. Egy alkalommal Izrael figyelemmel kísérte az egyes parancsnokok időbeosztását, hogy lássa, nem hívták-e vissza őket hirtelen egy támadás előkészítésére – mondta az egyik tisztviselő.
De mindegyik folyamathoz időre és türelemre volt szükség. Az évek során az izraeli hírszerzés olyan hatalmas célpont-listát tudott készíteni, hogy az IDF nyilvános nyilatkozatai szerint a mostani légi hadjárat első három napja alatt a harcigépei legalább 3000 feltételezett Hezbollah-célpontra mértek csapást.
„Izrael rengeteg hírszerzési információ tárolt arra várva, hogy felhasználja” – mondta egy volt tisztviselő.
„Ezeket már jóval régebben felhasználhattuk volna ebben a háborúban, de nem tettük”.
Úgy tűnik, hogy ez a türelem kifizetődött a hadsereg számára. Több mint 10 hónapon keresztül Izrael és a Hezbollah rakétapárbaja közben Izrael megölte a Hezbollah néhány száz, alacsony rangú tagját, túlnyomó többségüket a dél-libanoni konfliktuszónán belül.
Úgy tűnik, ebből Naszrallah arra következtetett, hogy a szemben álló felek tevőlegesen elfogadtak egy – jól meghatározott vörös vonalak mentén működő – alkut:
a korlátozott konfliktus addig húzódik, amíg Izrael meg nem állapodik a Hamásszal a gázai tűzszünetről, ez pedig lehetővé teszi a Hezbollah számára, hogy tűzszünetet kössön Izraellel.
Mint ismert, a terrorcsoport október 8-án aktivizálta csapásmérő erejét Izraellel szemben, szolidaritásból az Irán által támogatott Hamásszal, hogy lekösse az izraeli erők egy részét az ország északi határán.
„A Hezbollah kötelességének érezte, hogy részt vegyen a harcban, de ugyanakkor erősen visszafogta magát – valójában soha nem állt szándékukban olyasmit kezdeményezni, amiből némi előnyre tehetnének szert” – mondta Sayigh a Carnegie Közel-Keleti Központ munkatársa.
„Úgy tűnik, hogy kilőttek néhány rakétát, kaptak cserébe néhány találatot, és abba a hitbe ringatták magukat, hogy ez volt minden
– az egyik, de inkább mindkét kezüket leengedték, és semmit sem tettek, ami akárcsak megközelítette volna azt, amire valójában képesek lettek volna”.”
De még annak a lehetősége is, hogy a Hezbollah megkísérel egy olyan határon átnyúló támadást, amelyet a Hamász október 7-én, elég volt Izraelnek ahhoz, hogy kiürítse a libanoni határ közelében lévő településeket.
Mintegy 60 ezer izraeli kényszerült elhagyni otthonát.
A visszatérésük feltételeinek megteremtése érdekében Benjamin Netanjahu miniszterelnök bevetette Izrael legfejlettebb támadó képességeit – a hadműveletekről tájékoztatott tisztviselők szerint.
Ez magában foglalta a két héttel ezelőtti, példátlan módon felrobbantott több ezer csipogót. Az akció több ezer Hezbollah-tagot sebesített meg éppen azokkal az eszközökkel, amelyekről azt hitték, hogy segítenek nekik elkerülni az izraeli megfigyelést.
A folyamat Naszrallah pénteki likvidálásában csúcsosodott ki, amit Netanjahu elődje, Ehud Olmert már 2006-ban engedélyezett, de az IDF mindeddig nem tudta végrehajtani.
Az elmúlt hónapokban, de valószínűbb, hogy években az izraeli hírszerzés tökéletesített egy olyan technikát, amely lehetővé tette, hogy legalább időnként felkutassa Naszrallah tartózkodási helyét, aki a gyanú szerint többnyire a föld alatt, alagutak és bunkerek hálójában élt.
Az október 7-ét követő napokban izraeli harci repülőgépek azzal az utasítással szálltak fel, hogy bombázzanak le egy olyan helyet, ahol Naszrallahot az izraeli hírszerzés sejtette.
A rajtaütést azután fújták le, hogy a Fehér Ház ezt követelte Netanjahutól
– az egyik izraeli tisztviselő szerint.
Pénteken az izraeli hírszerzés a jelek szerint ismét pontosan meghatározta Naszrallah tartózkodási helyét, aki az IDF által „parancsnoki és irányítási” bunkernek nevezett komplexumba tartott, egy olyan találkozóra, amelyen a Hezbollah több magas rangú vezetője és a Forradalmi Gárda műveleteinek egyik magas rangú iráni parancsnoka vett részt.
New Yorkban Netanjahu az ENSZ Közgyűlésen tartott beszéde során jelezte, hogy elutasítja a Hezbollahhal való tűzszünet gondolatát, és megfogadta, hogy Izrael folytatja az offenzívát.
Egy, az eseményeket jól ismerő személy szerint Netanjahu már azelőtt tudott a Naszrallah megölésére irányuló műveletről, hogy beszédét elmondta volna.
Még mindig lehetséges, hogy Izrael szárazföldi csapatokat küld Dél-Libanonba, hogy létrehozzon egy ütközőzónát a határától északra. Jelenleg a Hezbollah rakétaképességeinek nagy része továbbra is sértetlen.
„A Hezbollah nem tűnt el az elmúlt 10 napban – megrongáltuk és megpuhítottuk őket, a káosz és a gyász szakaszában vannak” – mondta Eisin.
„De még mindig nagyon erősek, ami nagyon fenyegető”.
