Az október hetedikei rettenetes események nyomán Izrael hadba szállt a Gázában uralkodó Hamász terrorszervezet ellen. A zsidó állam példátlan módon néhány nap alatt több százezer tartalékost mozgósított, és ezzel együtt szükségszerűen mozgásba lendült a hátország is. Míg az otthonukból és megszokott életükből hirtelen kiszakított tartalékosok gyakorlatozni kezdtek és minden erejükkel arra koncentráltak, hogy ha eljön az idő, a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani, a hátországban pillanatok alatt indultak meg a településeken vagy azok közelében elszállásolt katonák ellátásának hadműveletei.
Hadba lépnek a konyhák
A tettre kész háziasszonyok bármit és bármekkora mennyiségben elkészítenek, sokszor még kérnie sem kell a katonáknak. Legyen szó reggeliről, ebédről vagy vacsoráról, hétköznapi vagy szombati étkezésről, egyszerű uzsonnáról vagy eljegyzési partiról – a lelkes önkéntes szakácsok, valamint a nem kevésbé lelkes és szintén önkéntes futárok már teszik is a dolgukat. A zsidó étkezési előírásokat korábban nem követő éttermek, pizzériák kóserolták ki a konyhájukat, hogy a vallásos katonáknak is tudjanak élelmet biztosítani, és adagok százezreit ajánlották fel adományba a behívott tartalékosoknak és a szolgálatban lévő katonáknak. Ahova pedig nem lehet elszállítani az ételt, oda némi adománygyűjtés után pizzafutárt küldenek vagy mozgó grillest, aki vállalja, hogy az egész egységet jóllakatja.
A hadtáp
Azoknak is enniük kell azonban valamit, akiknek ilyen vagy olyan okok folytán nem jut mindebből a jóból. Rájuk vár a „mánot kráv” (ברק תונמ) – a harctéri ellátmány vagy hadtáp, ami, mint a neve is mutatja, arra való, hogy a fronton harcoló katonáknak energiát biztosítson azokban az időszakokban, amikor semmi más étel nem elérhető. A csinos kartondoboz négy főre elegendő élelmet tartalmaz, elsősorban különféle konzervek formájában, amit csak ki kell nyitni és máris ehető. A konzervdobozok természetesen nem maradhatnak a harctéren, a katonáknak a szemetet is magukkal kell vinniük.
A harctéri ellátmány jelenleg a kenyér mellett többek között konzerv tonhalat, kukoricát, kétféle babot, ananászt és olajbogyót tartalmaz, valamint földimogyorót, szezámmagból és cukorból készült halvát és csokoládékrémet. Lehet benne töltött szőlőlevél, egész csicseriborsó és sós lében eltett padlizsán is. Az étkezéshez természetesen jár tányér és evőeszköz is (eldobható műanyagból), valamint papírszalvéta és egy kicsi, sokat szidott konzervnyitó is, valamint némi friss zöldség és gyümölcs.
A hadtáp alakulása
A híres-hírhedt „luf” (héberül: ףול), mely egyfajta löncshúst vagy vagdalt húst jelent és az angol meatloaf nyomán nyerte a nevét [lásd keretes írásunkat], ma már nem szerepel az étlapon, szerepét a tonhalkonzerv vette át. Ugyanígy búcsút mondtak a brit örökségként még sokáig megmaradt narancslekvárnak és teának is, valamint – a dietetikusi ajánlásoknak megfelelően megváltoztatott összetevők nyomán – kikerült a dobozokból a katonák kedvelt ízesítője is, a víznek málna ízt adó savanyú por is.
Egy időben kísérleteztek olyan, két évig hűtés nélkül eltartható készételekkel, melyekhez egy tasak tartozott, amihez vizet adva kémiai reakció lépett fel, és az étel néhány perc alatt felforrósodott, ám – bármilyen furcsán is hangzik – a szolgálatot teljesítő katonák nem szerették ezt az újítást, az étel nem volt elég ízletes, és hamar ki is kopott az adagokból. Egyes egységek, melynek tagjai rendkívül sok energiát használnak fel naponta, magas energiatartalmú gélt, energiaszeletet vagy más, hasonlóan kis méretű, ám tartalmas kiegészítőt is kapnak.
Az eredeti ellátmány doboza öt adagot tartalmazott, mert ennyien fértek be az akkoriban használatos Sherman-tankokba. Később egyes és tízes adagok is megjelentek, ma pedig – a Merkava-tank személyzetének megfelelően – négyszemélyes dobozok vannak forgalomban.
Különleges étkezési szempontok
A katonák ízlésén kívül természetesen számos egyéb dolog is meghatározó abban a kérdésben, hogy mivel töltik meg a kartonokat. Fontos, hogy az étel kóser legyen. Emellett az ára, az eltarthatósága és a súlya is szerepet játszik a döntésben. A legfontosabb pedig: a tápérték: fehérjék, szénhidrátok, zsírok, kalcium, vas stb. A tonhal például fehérjeforrás, a kukorica szénhidrát, a csokoládékrém és a halva pedig – magas cukortartalmának köszönhetően – energiát ad. Ami bosszantó ebben a katonák számára a nagy súly és a cipelni való szemét mellett, az a konzervnyitó. Ugyanis nem található minden konzervdoboz tetején a könnyű kinyitásra szolgáló fülecske, így a katonák egy kicsi, éles eszközt is kapnak, amelynek segítségével – ha kellő mennyiségű erővel, ügyességgel és kitartással rendelkeznek – hozzájuthatnak az ebédjükhöz.
Mivel az izraeli hadseregben nagyon sok vegetáriánus vagy vegán katona is szolgál, természetesen az ő igényeiket is kielégítő harctéri adagokat is osztanak a katonáknak.
Sütés-főzés a harctéren
Ahol a helyzet megengedi, a katonák kreatívan is felhasználhatják az ételt, a tonhalat sokszor egy papírszalvéta és egy kis tűz segítségével megfüstölik a dobozában, vagy az olaját felhasználva sütik meg a többi hozzávalót, hogy változatosabb és finomabb ételt kapjanak. Ha például megfüstölik a tonhalat, átpirítják az ananászkonzervet és a kukoricát a maradék olajon és hozzákeverik a kétféle babot – máris kész a harctéri chili. Ha a tonhal olaján megpirítják az egész csicseriborsót, hozzáadják az igencsak sós szőlőleveleket és meglocsolják némi tchinával – csodás egytálételt fogyaszthatnak. A lehetőségek száma nem végtelen, alapját mindig a füstölt tonhalból visszamaradt olaj adja, de mégis ízletesebb, mint a konzervdobozból kikanalazott zöldségek. Vannak, akik citromsavat vagy más ízesítőt hordanak maguknál, hogy azzal tegyék ehetőbbé a soha nem változó ízű konzerveket.
A Vaskardok elnevezésű gázai háborúban az elmúlt hetekben forradalmian új adagokat is bevezettek „vitézek kenyere csomag” (héberül: erkát lechem ábirim – םיריבא םחל תכרע) néven. Naponta több tízezer ilyen csomagot osztanak ki, elsősorban azok számára, akik a legkeményebb harcokban vesznek részt a Gáza-övezeten belül. Ők a fent említett módon felmelegíthető ételt, levest, édes és sós rágcsálnivalókat, szezámmagból készült tchinát, tortillát, reggelizőpelyheket, cukrot, teát és kávét is kapnak. Azokhoz az egységekhez, melyek tagjainak még több energiára van szüksége, fehérjeszelet, cukorka, szárított gyümölcs, energiaszelet, sütemények, rágógumi és magas energiatartalmú gél is érkezik. Kísérleteznek továbbá különleges, a harctéri körülményekhez alkalmazott húsos szószokkal, szendvicsekkel és rántott hússal is, illetve a vegán katonák számára növényi alapú helyettesítőkkel.
Különleges odafigyelés
A katonák élelmezéséért felelős szervek néhány hetente felmérik a reakciókat és az igényeket. Ennek megfelelően különféle csípős szószokat: chilit, barbecue-t, illetve az izraeliek asztaláról soha el nem maradó tchinát (tahinit) is adnak az adagokhoz. Az ételhez biztatás is jár: a csomagoláson például a jáchád nenácéách (חצננ דחי) – együtt győzni fogunk jelmondat szerepel, a dobozokra pedig ráírják, hogy „szeretettel”.
Mivel a zsidó állam zsidó értékeken nyugszik, bár a harc szombaton sem áll meg, a hetedik napon a katonák is különleges adagokat élvezhetnek: bárcheszt, egy kis üveg szőlőlevet, édes és sós rágcsálnivalókat és süteményeket. A hideg beálltával az adagok is változni fognak, ígérik az illetékesek.
Hátországi menü
Mint fent említettük, a katonák ellátását részben a hátország biztosítja. Az egyes településeken vagy a közelükben állomásozó katonák számára az egyszerű polgárok konyhájában készülnek tartalmas reggelik és vacsorák. Micpe Jerichóban például hetekig állomásozott kilencven tartalékos katona, akiknek a hadsereg által nyújtott szerény élelmiszer-adagját a helyi közösség tagjai egészítették ki ebben az időszakban. Az alulról induló szerveződésben nagyon sokan vettek részt és ahogy múltak a napok, kialakult egyfajta napi rutin: kiderült, hogy kinek miből és mennyit kell készítenie ahhoz, hogy mindenki jóllakhasson. A reggelin kívül többnyire vacsora készült, nagy ritkán ebéd. A vacsora sokféle lehetett: az egyszerű sült krumpli-virsli-saláta kombinációtól az egy-egy magánszemély vagy cég által finanszírozott grillhúsokig, amit a közösség tagjai hatalmas tál salátákkal egészítettek ki.
A reggeli azonban viszonylag állandó volt. Mire volt tehát szükség egy reggelihez a katonaságtól kapott szeletelt kenyéren és az izraeli háztartásokból elmaradhatatlan cottage-en, vagyis túrón kívül? Kellett kenyérféle, tejtermék, tojás és zöldség. Meg persze tej, tea és kávé. Egy átlagos napon készült 60-70 házi zsömle, 3–4 zöldségtál (20 uborka, 20 paradicsom, 10 kaliforniai paprika), 90 keménytojás vagy ugyanennyi tojásból rántotta, illetve saksuka (izraeli tojásos lecsó), továbbá kellett 4–6 doboz különféle túró, egy kiló sajt és három liter tej is. Az ételnek fogyasztásra készen reggel hétre kellett a megjelölt helyre érkeznie.
Luf vagy lof: kibuci konzervek a brit katonák élelmezésében
A múlt század negyvenes éveiben, a második világháború idején a brit hadsereg a Brit Birodalom területén számos helyen bocsátkoztak harcba. Mivel nem volt biztonságos megoldásuk arra, hogy otthonról szállítsák a hadtápot a Közel-Keletre, az államalapítás előtti Palesztinában létesült kibucokban állíttatták elő a szükséges élelmiszert. Ez igen jó hatással volt az éppen csak szárba szökkenő élelmiszeriparra.
Olyan konzerv élelmiszereket gyártottak a brit hadsereg katonái számára, amelyekről korábban még csak nem is hallottak a Szentföldön. Ezek közé tartoztak például a sűrű cukorszirupban eltett grapefruitgerezdek és a luf. A mandátum 1948-as lejártát és az államalapítást követően a britek kivonultak Izraelből. A számtalan harctéri vicc és gasztronómiai kísérlet alapjául szolgáló luf azonban maradt – egészen néhány évvel ezelőttig, amikor a katonák elégedetlenségének helyet adva tonhallal váltották fel azt.
A katonák köreiben ugyan nem volt népszerű, sőt idejétmúlttá vált a vagdalt hús, ám a nemrég szabadon engedett Mia Leimberg kutyáját részben ez tartotta életben. A négy és fél kilós kiskutyát, Bellát a 17 éves lánnyal és édesanyjával együtt rabolták el a Hamász terroristái október hetedike fekete napján. Az emberrablók nem vették észre az állatot, így az a fiatal lánnyal maradhatott. A több mint ötvennapos fogságban, amikor a túszok maguk is alig kaptak élelmet, a kutyával is meg kellett osztani mindent, amihez hozzájutottak: rizst, tésztát, tojást, vizet. Időnként azonban harctéri adagok is érkeztek, benne a hagyományos luf, a vagdalt hús – Bella legnagyobb örömére.
Ez a cikk eredetileg az Egység magazinban jelent meg.
