Amikor egy visszahúzódó észak-koreai diktátor egy fényűző, páncélozott vonaton Oroszországba igyekszik, a világ nem tehet mást, mint hogy figyel. Ez alól nem volt kivétel Kim Dzsong Un utazása sem, amikor az orosz Távol-Keleten meglátogatta Vlagyimir Putyint. A geopolitikai következményeket nehéz figyelmen kívül hagyni — írja véleménycikkében Sung-Yoon Lee, a Woodrow Wilson International Center for Scholars koreai tanulmányokkal foglalkozó kutatója az Unherd oldalán.
A két vezető találkozója egy 40 másodperces, igen hosszú kézfogással kezdődött – és egy nagyszabású cserekereskedelemmel végződött. A két vezetőnek most nagyobb szüksége van egymásra, mint valaha. Putyin, az ENSZ Biztonsági Tanácsának több, a Phenjan rakétakilövéseit tiltó határozatának várható megszegésével, kegyesen támogatásáról biztosította Észak-Korea műholdas technológiáját.
Kim, aki mindig is udvarias vendég volt, „teljes támogatást” ígért Oroszország „hegemón erők elleni igazságos harcának”.
Mindkét fél pontosan tudta, mit akar. Kimnek szüksége van Moszkva támogatására a növekvő, fejlett nukleáris és rakétaprogramjához, valamint az orosz pénzre, gabonára és olajra. Putyinnak eközben lőszerre, páncéltörő lövedékekre és kézifegyverekre van szüksége az ukrajnai inváziójához. Emellett emberi erőforrásra is szüksége van – észak-koreai katonákra, akik „mérnökök, orvosok, építőmunkások, szerelők” álcája alatt a határvidéken és talán magában Ukrajnában tevékenykednek.
Ez Kim számára rendben is van, hiszen egyértelműen érdeke, hogy az USA-nak és a térségbeli szövetségeseinek, Dél-Koreának és Japánnak fityiszt mutasson. Hogy miért? Mert Észak-Korea ellenségeinek félelemkeltése mindig
Kim ezt a trükköt apjától, Kim Dzsong Il-től (1941-2011) tanulta, aki mesteri manipulátor volt. Stratégiája a következő volt: először fenyegessük meg Dél-Koreát kisebb támadásokkal. Ezután rakéta- és atomkísérletekkel provokáljuk az Egyesült Államokat. Várjuk ki az elítélélő nyilatkozatokat és a szankciók végrehajtására tett erőfeszítéseket. Aztán egy drámai gesztussal hívjuk magunkhoz ellenségeinket a denuklearizációra és béketárgyalásokra való felhívással.
Mindenki válaszol a hívásra, és szinte mindig készpénzzel, élelemmel, üzemanyaggal és egyéb csábító ajándékokkal érkeznek.
Ez volt a Phenjannal szembeni nukleáris diplomácia elmúlt 30 évének vezérmotívuma, amely során Észak-Korea több tízmilliárd dollár értékű engedményt kapott, miközben folyamatosan növelte nukleáris arzenálját. És ez Kim Dzsong Un taktikája is.
Bár Kim egy szovjet típusú „tervgazdaság” élén áll, ami persze üres frázis, de biztonsági kérdésekben igenis van egy kidolgozott hosszú távú terve. A közkeletű vélekedéssel ellentétben az észak-koreai diktátor nem „őrült” vagy „kiszámíthatatlan”.
Nem őrjöng féktelenül, hanem módszeresen és kiszámítottan folyamodik korlátozott támadásokhoz és különböző mértékű provokációkhoz, amelyeket de-eszkaláció és diplomáciai közeledés követ.
A Putyinnal való találkozója előjáték az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával és Japánnal való esetleges, erősebb pozícióból történő kapcsolatfelvételéhez – mindezt megelőzi majd egy kínai út.
Észak-Korea vezetői mindvégig ugyanazt a stratégiát követték: ellenőrzött provokációkat követnek a provokáció utáni béketrükkök. Gondoljunk csak Kim Il Szungra, az államalapítóra és Kim Dzsong Un nagyapjára. Megérezve a geopolitikai változások nagy változását Richard Nixon amerikai elnök 1972. februári kínai látogatása nyomán, bájos és teljesen ésszerű személyiséget mutatott, amikor azon a nyáron találkozott egy sor neves amerikai riporterrel és egy jogászprofesszorral. Az észak-koreai diktátor, mindenki meglepetésére, nemhogy nem őrültnek, de nagyon okosnak, tájékozottnak és teljesen barátságosnak tűnt.
Fia, Kim Dzsong Il, hat évnyi hermetikus elzártság és rakétákkal folytatott harciasság után 2000 májusában hasonló módon látogatott el Pekingbe. A következő hónapban széles mosollyal és érezhető jóindulattal fogadta Kim Dae Jung dél-koreai elnököt, és így ő volt a főszereplője az első Korea-közi csúcstalálkozónak. Sokan álmodtak a béke közeledtéről. Júliusban fogadta Putyint, októberben pedig különmegbízottat, Jo Myong Rok marsallhelyettest küldött Bill Clintonhoz, aki meghívta az elnököt, hogy látogasson el Észak-Koreába.
Madeleine Albright külügyminiszter kevesebb mint két héttel később Phenjanban Kim Dzsong Illel koccintott.
Kim Dzsong Un, akárcsak apja, a hatalom átvételét követő első hat évben egyetlen államfőt sem volt hajlandó üdvözölni vagy külföldi látogatást tenni. Aztán 2018 márciusában, egészen drámai módon, felbukkant Pekingben. Első találkozóját Hszi Csin-ping elnökkel áprilisban csúcstalálkozó követte Mun Dzse-In dél-koreai elnökkel, majd májusban ismét Hszi elnökkel Daliánban. Júniusban Szingapúrban találkozott Donald Trump elnökkel, majd néhány nappal később újabb látogatást tett Kínában. Szeptemberben Phenjanban fogadta Mun-t, és levetette korábbi, kegyetlen, mogorva despota imázsát, és ha nem is teljesen barátságos fickóként, de legalábbis értelmes államférfiként tűnt fel.
Elődeivel ellentétben azonban Kim nem egyedül indította el ezt a cukiság-offenzívát. Mellette állt megbízható húga, Kim Yo Jong, aki 2018 februárjában a dél-koreai téli olimpián debütált a nemzetközi porondon, és már azzal is megnyerte a vendéglátó nemzet nagy részét, hogy személyesen is ott volt, és időnként mosolygott.
Ezt követően csúcstalálkozók sora következett, amelyeken a bátyja volt a sztár, ő pedig a mellékszereplő.
Észak-Korea legfelsőbb vezetője és testvére együtt szórakoztatta Kína, Dél-Korea és az Egyesült Államok vezetőit.
Az e heti oroszországi találkozón Yo Jong ismét a bátyja untermanjaként folytatta jól ismert szerepét. Amikor leült, hogy aláírja Putyin vendégkönyvét, elővette a tollát, és udvariasan figyelt. Bár lehet, hogy nem vehetett részt Kim Putyinnal folytatott magánbeszélgetésein, a látogatás előhírnöke volt annak, hogy Kim Yo Jong végül ismét a béke hírvivőjeként térhet vissza korábbi szerepéhez.
A koronavírus kezdete óta azonban Kim Yo Jong a „még rosszabb zsaru” szerepét játszotta bátyja „rossz zsaru” szerepe mellett, elrendelve egy Korea-közi összekötő iroda lerombolását, amelyet teljes egészében dél-koreai pénzből építettek, és fenyegetőzni kezdett a Dél elleni megelőző nukleáris támadással. Ügyes szerepcsere volt ez, mert megteremtette az alapot ahhoz, hogy hirtelen visszatérjen elragadó régi önmagához, amely még napfényesebb békevíziót mutasson, mint amilyeneket 2018-ban alkotott.
Ebben a játékban Kim Yo Jong várhatóan nagy előnyt élvez, pusztán neme és fiatalsága miatt, vagyis sokkal több mindent megúszhat, mint a bátyja.
A mostani találkozó után, Észak-Korea megnövekedett nukleáris készletével, tárgyalási pozíciója még erősebb lesz. Az erősebb jövő felé vezető biztos utat pedig a diktátor-testvérpár oroszországi látogatása kövezte ki a flancos családi vonaton.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.