Aki azt gondolja, hogy a kedd esti, Kazinczy utcai performansz a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközség „régi gárdájának” nevezett nem-több, mint 8-10 fője melletti őszinte (Radnóti neológ rabbi Facebook bejegyzése szerint „őszinte és önazonos”) szimpátiatüntetés volt, az nem látja, ami a napnál is világosabb.
Mivel az akciót Heisler András ex-Mazsihisz elnök, Radnóti Zoltán neológ rabbisági ex-ügyvezető és Frölich Róbert neológ országos főrabbi szervezte és propagálta, egyértelműen megmutatkozik, miről is szól a közösségi médiát (és a Mazsihisz megbízásából a szombat.org hasábjait) az elmúlt hetekben uraló hisztéria.
Tudniillik, a Mazsihisz kétségbeesett próbálkozásáról, hogy visszaterelgesse évtizedekig tartó, fojtó öleléséből megszabadult maroknyi hangadón keresztül az ortodoxiát a Síp utcai bázisba.
Ez részben már sikerült is.
Talán sokan tudják, hogy a „régi gárda” egyik leghangosabb vezetője, az “orthodox” Szántó-Várnagy Binjomin már most is a Mazsihisz alkalmazásában vezeti az Orzse neológ zsinagógáját, Páskesz Zeév és Fényes Balázs ugyanezen Orzsén tanít és még sorolhatnám. A „régi gárda” oszlopos tagjai tehát a Mazsihisz alkalmazásában, anyagi függőségben állnak.
Az ortodoxia jövőjéért „aggodók” azt már nem biztos hogy látják, hogy mindössze bábok a Mazsihisz tervében. Radnótiék ugyanis proxy-hadtestként tolják maguk előtt azt a pár megmaradt MAOIH tagot, akik nem hajlandók észrevenni, hogy a neológia fojtó ölelése tehető leginkább felelőssé a kialakult helyzetért és hogy teljességgel abszurd inkább az ideológiai szempontból testidegen neológiával, mint a (nem mellesleg szintén ortodox) Chábád mozgalommal közösködni.
Márpedig a magát anyagilag csőd közelbe lavírozó, maroknyi „régi” tagot számláló ortodoxia előtt ez a két opció áll.
Hogy megértsük miként taszította a Mazsihisz említett két vezetője „szegény ortodox testvérüket” ilyen helyzetbe, hadd emlékeztessem az olvasókat a következőre:
Köztudott, hogy az előző rendszer idején, amikor az államhatalom a zsidó közösségeket egy szervezetbe tömörítette, a zsidóság hivatalos képviseletét ellátó MIOK-on belül működő ortodox tagozat fenntartására igen nagy szükség volt. Dacára, hogy (érthető történelmi okokból) a hazai ortodox zsidóság száma folyamatosan és drámaian csökkent, e kislétszámú és erőtlen közösség puszta léte biztosíthatta a szocialista-kommunista rendszer számára, hogy a külvilág felé megmutassa: Magyarországon bizony vallásszabadság van, hisz tessék csak megnézni, működő zsinagógák, kóser vágás, kóser borkészítés és más hasonló szükségletek mind rendelkezésre állnak.
Azonban e látszat fenntartása nem csak a hatalomnak, de később a MIOK-ból Mazsihisszé avanzsált Síp utcai hitközségnek is elemi és anyagi érdeke volt. Ugyanis a 2018-ig (!) a Mazsihisz taghitközségeként működő MAOIH az anyaszervezet „kegyéből” kapta a fenntartásához szükséges forrásokat.
A MAOIH anyagi függése csak 2012-től javult kissé, ugyanis az EMIH számára is „kikaparta a gesztenyét”, amikor sikerült elérnie, hogy az állam által a kommunizmus idején elkobzott vagyon után fizetett örökjáradékból közvetlenül részesüljön (korábban a morzsákat a Mazsihisz nem éppen bőkezű vezetői dobálták „ortodox testvéreiknek”, persze az addigra már jelentős tevékenységet kifejtő EMIH nem kapott egy fillért sem).
Az örökjáradék mintegy kétmilliárdos éves keretéből 1,7 milliárd persze még mindig a Mazsihisznek jut 2012 óta.
Hiába tart fenn mára az EMIH szinte ugyanannyi zsinagógát, hiába tanul jelentősen több (sic!) zsidó gyerek az EMIH oktatási intézményeiben, mint a Mazsihiszében, és hiába végez szinte minden, a vallás megéléséhez szükséges tevékenységet egyedül az EMIH, a Mazsihisz megmondóemberei szerint „törpeegyháznak” titulált EMIH és a MAOIH is meg kell elégedjen 150-150 millió forinti éves összeggel.
Az EMIH ugyan megoldja tevékenysége finanszírozását más módon, ám a mára (többek közt a finanszírozás évtizedek óta fennálló hiánya miatt) miniatűrre zsugorodott, a kipusztulás szélére sodródott, ám még mindig zsinagógákat, kóser éttermet és egészen a közelmúltig oktatási intézményt fenntartó MAOIH erre nem volt képes.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem segített a MAOIH ügyének az évek alatti átláthatatlan gazdálkodás, a szakértelem-hiányos és felelőtlen menedzsment, a bezárkózó, a megújulást a vallási élet szempontjából károsnak ítélő tagság sem, de ez egy másik írás tárgyát kell képezze.
Mondanám, hogy a Mazsihisz tétlenül nézte az ortodoxia vergődését, de ez sajnos nem igaz.
Ennél rosszabb volt a helyzet.
Évtizedek óta hallgatólagos megegyezés volt, hogy a rituális élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges kóser húst ugyanis a Mazsihisz neológ közösségei részére is a MAOIH-tól vásárolta. A hús után fizetett felár (a köznyelv gabellának hívta) az ortodoxok talán legnagyobb bevételi forrása volt. Az örökjáradék ügye azonban felbőszítette a Mazsihisz vezetőit, és a kialakult helyzetben lehetőséget látott a neológ rabbiság ambiciózus (és különféle pszichés komplexusokkal terhelt) irányítása, hogy végre felhelyezze magát a „kóser világtérképre” és saját kóservágásba fogjon, elszakadva az ortodoxiától, egyben megfosztva azt legjelentősebb bevételi forrásától és léte legitimációja szempontjából fontos szolgáltatástól.
Az ortodoxia húsigénye egytizede sem volt a Mazsihisz iskolát, kórházat és közkonyhát fenntartó intézményrendszerének, különösen, hogy eddigre már a Mazsihisz is eltanulta az EMIH-től, hogy a zsinagógai élet felpezsdítését jelentősen segítik a templomokban tartott szombati és ünnepi kidusok (bár a Chábád mintát azóta is folyamatosan kritizálják, de ez sem okoz kognitív disszonanciát a neológia vezetőinek).
A Mazsihisz akkori elnöke, Heisler András és legfőbb éceszgébere, Radnóti Zoltán tehát beütötték az utolsó szeget a MAOIH koporsójába, 2015-től nem vásároltak több kóser húst „ortodox testvéreiktől”.
Ezen rövid, ám jól dokumentált történet megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük ki és mi áll a MAOIH Chábád általi „bekebelezése” miatti, őszintének aligha nevezhető aggodalom hátterében.
Talán egy nap megtisztul a hazai zsidó közélet az olyanoktól, akiket a (normális körülmények között egészségesnek nevezhető) verseny a gyűlölet szítására és nem a valódi munkára sarkall, akiknek vallási vezetői felelőssége nem merül ki egy másik zsidó egyház elleni, a kurucinfót megszégyenítő mocskolódásban.
