Szövegértési gyorssegély

A Neokohn főszerkesztője

 

Tárgyi tévedés is akad Gábor György filozófus, az ORZSE doktori iskolájának vezetője és Frölich Róbert országos neológ főrabbi a Népszavában megjelent Vallástörténeti gyorssegély c. írásában, mégsem ez a legnagyobb hibája. Még csak nem is az, hogy a szerzők képtelenek saját politikai hovatartozásukon felülemelkedve szemlélni a hazai zsidó közösség ügyeit, problémáit és érdekeit.

Az igazi probléma egy szó használata.

Több kérdést is felvet a Demokratikus Koalíció szellemi műhelyének vezetője és a neológ közösség prominens vallási vezetőjének közös megszólalása.

Például azt, hogy szabad-e elfelejteni, hogy a szerzők – ugyan más-más mértékben, de mégis – alapvetően vallási közösséget, egyházat képviselnek, és mint ilyen, rosszul áll nekik a nyilvánvalóan politikai indíttatású, kioktató cinizmus.

Az is elgondolkodtató, hogy miközben az elmúlt években többek közt pont Frölich Róbert sütötte Köves Slomóra, az EMIH vezető rabbijára a pártosság billogát, mondván „egy rabbi ne politizáljon”, eközben Frölich lépten-nyomon érezteti, hogy nem véletlenül ül az első sorban a DK rendezvényein.

De fókuszáljunk inkább Gábor György és Frölich Róbert dolgozatának lényegi részére, a zsidó közösségek felosztására.

A cikk írói Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszteren gúnyolódnak, amiért a politikus (szerintük) nem ismeri a magyarországi zsidóság történetét, a különböző irányzatok közti különbségeket és azok történelmi hátterét.

Meglehet.

Az viszont tény, hogy Gábor György és Frölich Róbert hosszas fejtegetése a zsidó irányzatok kialakulásáról, a chábád mozgalom hátteréről és filozófiájáról arra mutat rá, hogy sokkal inkább e szerzők szorulnak némi segítségre.

Elsősorban azért, mert az orthodox szó elsősorban melléknév és nem tulajdonnév. A Magyar Zsidó Lexikon – a szerzők által csonkán idézett – szócikkében az áll, hogy: „Helyes hitű, óhitű, a vallás dolgaiban meg nem alkuvó. Magyarországon megjelöli a konzervatív zsidó hitközségek irányát és hivatalos szervezetét”.  Nos, a szóban forgó cikk szerzői – talán nem véletlenül – konzekvensen ignorálják a jóval általánosabb melléknévi jelentést, és az orthodoxia egészét a MAOIH-hal szeretnék azonosítani.

Ez egyébként széles körben használt csúsztatás a Mazsihisz véleményvezérei részéről, különösen mostanában, amikor a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) vezetőváltása kapcsán azzal vádolják a chábád hászid mozgalomhoz tartozó EMIH – Magyar Zsidó Szövetséget, hogy „bekebelezi” a mára miniatűrré zsugorodott testvérét.

Valójában az orthodoxia a zsidó törvények szigorú betartását szorgalmazó közösségek összefoglaló jelzője, amelybe a modern világra nyitott, ugyanakkor igen tradicionális chábád mozgalom természetesen nagyon is beletartozik.

Az orthodoxia tág kategória, széles spektrummal, balszélen a modern-orthodoxokkal, jobbszélen az ultraorthodoxokkal, és valahol jobbközépen a chábáddal.

Egyszerűen fogalmazva: minden chábád orthodox, de nem minden orthodox chábád.

Így tehát valóban: szoros ideológiai és teológiai kapocs fűzi egymáshoz az EMIH-et és a MAOIH-et, a két közösség (reményeim szerint majdani) egyesülése evidens és logikus lépés volna.

Nyilván tudja ezt a Gábor-Frölich szerzőpáros is, de miért próbálják félrevezetni a tájékozatlan olvasót? Hogy olcsó gúnyt űzzenek egy miniszterből? Lehet.  Hogy beszóljanak az EMIH-nek? Talán.

De lehet egy sokkal nyomósabb okuk is: egymással szembeállítani a mára tekintélyes méretűvé fejlődött EMIH-et, és a Mazsihisz fojtogató ölelésével évtizedeken át sorvasztott MAOIH-et.

Hiszen a két közösség együttes fellépése például az örökjáradék – a mai viszonyokhoz jobban illeszkedő – újraosztása kérdésében komoly veszélyt jelenthet a Mazsihiszre, amely egy igazságosabb porciózás esetén bevételeinek tekintélyes részét veszítené el.

Ha pedig úgy tudja szembe állítani e két közösséget a Mazsihisz két prominense, hogy csizmáját eközben a kormányzatba is bele tudja törölni, talán a DK-nál is szereznek néhány jó pontot.

A bagoly és a veréb

Lapunk főszerkesztőjének, az EMIH kommunikációs igazgatójának válasza Frölich Róbert országos neológ főrabbi Népszavában megjelent írására.