Kína, mondták neked, egy felemelkedő hatalom. Hamarosan, mondták neked, felülmúlják az Egyesült Államokat egy új világrend központjaként — írja Ben Shapiro a Daily Wire-en.
Éves bruttó hazai termékük 1989 és 2022 között átlagosan 9%-kal nőtt; állandó hadseregük 2 millió aktív katonát számlál; csápjaik elérik Afrikát, a Közel-Keletet és Dél-Amerikát. Kína valódi története azonban sokkal, de sokkal ijesztőbb, mert
Kína egy olyan hatalom, amely az elkerülhetetlen összeomlás állapotában van.
A kérdés csak az, hogy mikor és mekkora kárt okoznak, mielőtt a kínai rezsim összeomlik. Kínának ugyanis legalább öt komoly problémája van.
1. probléma: Demográfia
Peter Zeihan geopolitikai stratéga szerint
Kína jelenleg a leggyorsabban öregedő társadalom az emberiség történelmében.
Egy egészséges demográfiai diagram az életkor szempontjából úgy néz ki, mint egy piramis: a legtöbb polgár fiatal, egy jelentős részük középkorú, és a csúcson a legkevesebb idős ember lesz.
Kínában már 2000-ben is egyértelműek voltak a figyelmeztető jelek. Láthatjuk a 9 éves és annál fiatalabb korosztály drámai hiányát. Ez nem változott.
Íme, hogyan néz ki ugyanez a diagram 2020-ra. Nézze meg, hogy a lakosság túlnyomó többsége már 30 év feletti. Nincs támogató demográfiai bázis, amely az összes számlát ki tudná fizetni. Ezért mondja Zeihan, hogy
Kína most „teljesen terminális demográfiával” rendelkezik.
Kínában jelenleg kevesebb, mint 1,2 születési arány jut egy nőre. A városi területeken még rosszabb a helyzet.
A kínai születésszám csökkenése két tényezőre vezethető vissza: először is, a kínai kormány 1980-ban bevezetett gonosz egygyermekes politikája 2016-ban véget ért, ez azt eredményezte, hogy három-négy százalékkal több fiú született, mint lány, köszönhetően a nemszelektív abortusznak és a gyermekgyilkosságnak; a családok szó szerint megölték a női babákat az anyaméhben vagy utána.
Maga a kínai kormány szerint az egygyermekes politika 400 millió születést akadályozott meg. Kína népessége már elérte a csúcspontját – most csökken. A kérdés az, hogy ahogy a népesség öregszik egy erősen marxista rendszerben, ki fogja fizetni a számlákat?
2. probléma: Az innováció hiánya
Ezzel elérkeztünk a második problémához: az innováció hiányához. Ha Kína szabad, tudod, innovatív, erős gazdaság lenne, akkor talán még egy kis időre el lehetne kerülni a katasztrófát. Végül is, az új termékek és szolgáltatások létrehozása lehetővé tenné Kína számára, hogy rövid távon gazdaságilag virágozzék, ami időt nyerne a szociális rendszernek arra, hogy a magas szintű kormányzati támogatásról valami fenntarthatóbbra térjen át. De Kínában nincs innováció, hála az államilag irányított merkantilista rendszereknek. Jelenleg az egész kínai gazdaság a tömegtermelésre, a külföldi piacok alákínálására és a technológia ellopására támaszkodik. Ahogy a fiatal dolgozó népesség csökken, úgy válik egyre nehezebbé a tömegtermelés. Az olcsó munkaerő el fog fogyni.
Kína most a robotikával próbálja betölteni a hiányt. 2021-ben Kínában működik a világ ipari robotjainak 52%-a. Ezzel van egy probléma. Ha egy robot olcsóbban el tud végezni egy munkát, mint egy ember, akkor miért kellene egyáltalán Kínában termelni, és miért nem valahol máshol, ami nem egy tekintélyelvű kommunista kormány által vezetett pokol bugyra? Ráadásul Kínának ezeket a robotokat importálnia kell, főleg Japánból.
És ott van még az innováció problémája. Kiderült, hogy ha minden innovációt államosítunk, azzal megöljük azt. A megoldás az, hogy mindenki mástól elveszik a szellemi tulajdonukat, majd megpróbálják újraalkotni. Egyes jelentések szerint
a kínai szellemi tulajdon ellopása évente akár 600 milliárd dollárjába is kerülhet az Egyesült Államoknak.
Ez egy fenntarthatatlan növekedési modell. A kínai szellemi tulajdon mindig jóval a nyugati szellemi tulajdon mögött marad. Ellopják valaki más technológiáját, majd megpróbálják újraalkotni azt. Ez különösen igaz a mikrochipek esetében, ahol Kína sok alapvető mikrochipet gyárt, de valójában el van vágva a kifinomult mikrochipek világpiacától. Mindez elvezet minket a harmadik problémához: az adóssághoz.
3. probléma: Adósság
Ha nem tudod innovációval vagy gyártással kifizetni a dolgokat, akkor valahonnan máshonnan kell sok pénzt szerezned. Nos, Kína növekedését aránytalanul nagy mértékben az adósság finanszírozta. Az S&P Global Ratings szerint az ország GDP-hez viszonyított adósságaránya legalább 159%, ami 60%-kal magasabb, mint a globális arány. Az ország teljes vállalati, háztartási és kormányzati adósságállománya meghaladja a GDP 300%-át. A Nemzetközi Pénzügyi Intézet szerint ez az összes globális adósság 15%-át teszi ki.
Mivel a kínai bankok állami tulajdonban vannak, a döntéshozataluk inkább a kormányzati érdekeken, mint a nyereségességen alapul, ami azt jelenti, hogy valószínűleg több billió dollárnyi rossz hitelt tartanak nyilván. Ahogy Antonio Graceffo professzor írja:
„Rendkívül valószínűtlen, hogy a Kínai Kommunista Párt képes lesz megoldani ezeket a problémákat, vagy teljesen megfordítani a gazdaságot. A kínai gazdaság túl nagy és túl összetett ahhoz, hogy képes legyen orvosolni a mélyen gyökerező, endémiává vált problémákat”.
Kína gazdasági üregeinek legjobban látható példája a szellemvárosok. Szó szerint olyan városok, amelyek egyszerűen csak üresek. Kína tele van ezekkel az úgynevezett „szellemvárosokkal”, ezek közé tartozik, úgy tűnik, akár 65 millió üres lakásegység is.
Miért történt ez? Nos, a politikusok őrült összegeket vettek fel kölcsönökből a látszatprojektekre, majd a kormány arra ösztönözte az embereket, hogy nyugdíjas éveikre szánt pénzüket üres lakáshéjak megvásárlására fordítsák, biztosítva őket arról, hogy az árak tovább fognak emelkedni. Ez egy fenyegető ingatlan-katasztrófát generált. Mert ezek közül a lakások közül egyik sem lakható. De a kínai polgárok továbbra is ingatlanokba fektetik a pénzüket, mert ez lehetővé teszi számukra a tényleges tulajdonlás illúzióját – és egy kommunista országban még a tulajdonlás illúziója is jobb, mint az a valóság, hogy a kormány irányít mindent, és az embernek semmi sincs a tulajdonában.
4. probléma: Hadsereg
Kínának van még egy problémája: a katonai problémák. Nos, mindenki azt hiszi, hogy Kína egy erős katonai ország, és valahogy így is van. De mivel Kína gazdaságilag és demográfiailag a szakadék szélén áll, várható, hogy katonailag is agresszívabbá válik. És ismétlem, Kína folyamatosan fenyegeti a környező területeket, beleértve a legjelentősebbet, Tajvant. Kína 2 millió fős hadserege valóban hatalmas. De a létszám nem minden, ahogy azt az ukrajnai háborúban is láthattuk. És Oroszországhoz hasonlóan a kínai hadsereg sem áll a helyzet magaslatán. A RAND Corporation szerint Kína régebbi, kevésbé kifinomult chipekre támaszkodik. Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy ellenőrizze a chipek Kínába történő behozatalát, ami azt jelenti, hogy a kínai technológia nem olyan jó, mint az amerikai katonai technológia.
Az Egyesült Államok még azt is megakadályozta, hogy a kínai vállalatok szoftverfrissítéseket, pótalkatrészeket vagy technológiai inputot kapjanak amerikaiaktól.
Chris Miller, a Chip War című könyv szerzője szerint Kína ma már akár egy évtizedes lemaradásban van az Egyesült Államokhoz képest. Mi több, Kína még nem rendelkezik a nyílt vízi erő bevetésére alkalmas kapacitással. Rengeteg hajójuk van a haditengerészetükben, és a haditengerészetük hatékony a part menti zónákban, de nincs kapacitásuk arra, hogy ezeken a zónákon túlra is kiterjesszék a hatalmukat. Ami azt jelenti, hogy Tajvan és a Dél-kínai-tenger egyenesen Kína célkeresztjében van – mivel a kifinomult mikrochipek 92%-át Tajvanon gyártják, Kína megpróbálhatja blokád alá venni a szigetet azzal a fenyegetéssel, hogy megsemmisíti a TSMC-t, a tajvani mikrochipgyártó vállalatot.
5. probléma: Diktatúra
Végül az ötödik probléma: a diktatúra. Az összes többi probléma hátterében a legnagyobb probléma áll:
Kína egypárti diktatúra.
Miközben az olyan ostobák, mint Thomas Friedman a The New York Times-tól azt írják, hogy
„Kína egypárti autokráciája képes a társadalom előrehaladásához szükséges fontos politikákat ösztönözni”,
a valóság ennek éppen az ellenkezője: mivel a diktatúra a mindenható, nem engedheti meg az ország fejlődéséhez és a problémák megoldásához szükséges szabadságot és innovációt. Ehelyett Hszi Csin-ping diktátor, saját hatalmának bebetonozására törekedve, megduplázta a hatalmát, még több gazdasági ellenőrzésre, még több autarkiára, még több militarizmusra, még több szénalapú fosszilis tüzelőanyagra törekedve a gyártás növekedésének előmozdítására.
Kína nagyon komoly bajban van. Ez azt jelenti, hogy Kína milliónyi politikára fog szétesni? Nem. De azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer ingatag lábakon áll. És ez azt jelenti, hogy rövid távon valószínűleg nagyon agresszívvá válnak, hogy megpróbálják megerősíteni az alapjaikat. Mert ha nem teszik, akkor az összeomlás inkább előbb, mint utóbb bekövetkezik.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.