Soros György úgy döntött, hogy átadja a helyét a fiatalabb generációnak.
A Wall Street Journal vasárnap megjelent interjújából kiderült, hogy Soros György hatalmas birodalma irányítását átadja fiának, Alexander Sorosnak.
Soros korábban nem akarta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványait (OSF) öt gyermekének egyike vegye át.
Soros azonban arról a döntéséről, hogy az alapítványt és 25 milliárd dolláros birodalmának többi részét átadja fiának, a 37 éves Alexandernek, úgy nyilatkozott, hogy
„megérdemelte”.
A WSJ-nek nyilatkozó Alex azt is elmondta, hogy ő „politikusabb”, mint az apja, és azt tervezi, hogy továbbra is adományozni fogja a család pénzét a baloldali amerikai politikai jelöltek támogatására.
„Bármennyire is szeretném kivonni a pénzt a politikából, amíg a másik oldal ezt teszi, nekünk is ezt kell tennünk”
– mondta Alex.
Alex azt is elmondta, hogy aggasztja Donald Trump visszatérésének lehetősége a Fehér Házba.
Alex Soros György második házasságából született. Azután került közel az apjához, hogy az édesanyja benyújtotta a válókeresetet. 2004 és 2006 között részidőben dolgozott az Nyílt Társadalom Alapítványnál, később az igazgatótanács tagja lett. A lap szerint kezdetben alig szólalt fel az üléseken,
egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ő lehetne az apja utódja.
Azt követően csatlakozott teljes munkaidőben az alapítványhoz, hogy 2015-ben idősebb féltestvére, Jonathan – akiről sokan gondolták azt, hogy Soros Györgyöt követi majd annak visszavonulása után – az apjával való nézetkülönbségek miatt távozott.

A róla szóló hírek szerint ez inkább degeneráció … :))
Most majd a Soros-birodalom lesz az új ellenség Gyurka bácsi helyett?
Soros lesz a tudjukki akibe ízlés szerint beilleszhető lesz Gyuri és Alex is.
A Soros Birodalom pedig a tudjukkik lesznek akik igény szerint lehetnek a libsik, a zsidók, a háttérhatalom vagy bárki aki nem tetszik.
Ja. Az általános egyenértékes.
De persze az is lehet, hogy Soros csak a Deepstate vezetését adta át a fiának, miközben ő maga titokban egy még nagyobb erőközpont, a Háttérhatalom irányítását vette át, amit eddig Rotschild vezetett.
… vagy a hatalmat mindenhol megtartotta és Alexet madzagon rángatja.
Akkor mostantól a sorosozók amikor sorosozni fognak akkor györgyözni fognak vagy alexozni?
azért az emihnél biztos örülnének ha a mumus invesztálna csengelébe, mint nyilvános lett, a sok chabadnyik rokon üzletember csődbe vitte azt ami mindenkinek a kezében arany. A chazír is behúzta biztos a zippzárt a bukszán, inkább ingatlannal fizeti ki a lojalítást. Sorosozzatok bátran , lesz jutalom
Na hát, várhatóan akkor ő ezt turbó fokozatba fogja kapcsolni 🙁
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20210706-soros-gyorgy-fianak-szemelyes-ugye-a-magyarorszag-elleni-tamadas
Hónapok óta zárva van Köves Slomóék kóser vágóhídja, amelybe százmilliókat pumpált az Orbán-kormány
https://24.hu/belfold/2023/06/12/bezaras-emih-vagohid-koser-csengele-eximbank/
Parazit.