Nyolcvan éve született Louise Elisabeth Glück amerikai költőnő.
A New Yorkban született Glück apai ágon Magyarországról, anyai ágon Oroszországból kivándorolt zsidó család leszármazottja. Ötéves korában írta első verseit és már tizenévesen költőnek készült. Kamaszkorától küzdött az anorexiával, amiből csak hosszú terápia után sikerült kigyógyulnia. A Columbia Egyetemen kreatív írást tanult, diplomát azonban nem szerzett, mivel labilis érzelmi és törékeny fizikai állapota miatt képtelen volt részt venni az órákon, helyette költői műhelyekbe, kurzusokra járt.
Korai munkái mérsékelt sikert arattak. Első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban. Az alkotói pályáját végig kísérő pszichológiai érdeklődés, a pontos önreflexió, a bibliai és mitológia motívumok felbukkanása már itt is megfigyelhető, mégis, a radikálisabb fordulatot és egyben az első jelentős kritikai elismerést The Wild Iris (A vad írisz) című kötete hozta meg számára. Elmondása szerint a lírájában beálló változáshoz – a kötet megszületéséhez – „hozzájárult” vermonti házának leégése, aminek következtében minden vagyonát elvesztette. A kötetért 1993-ban Pulitzer-díjat kapott.
Bár Glück soha nem tagadta művészetében az önéletrajzi elemek jelentőségét, költészete mégsem tekinthető pusztán vallomásos lírának. Munkáiban mítoszokból, a lírahagyomány klasszikusaiból merít, amelyek mindig az aktuális lírai én változatos álarcai mögül szólalnak meg, egyetemes érvényességgel.
Ugyanakkor a veszteség, egy trauma feldolgozásának lehetősége, az újrakezdés kényszere költészetének egy másik visszatérő témája, amely mind a személyes, családi, mind pedig a tágabb, társadalmi viszonylatokat felvonultató szövegeiben megjelenik.
A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásra például Október című hosszúversében reagált.
2020-ban nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, a bejelentés Glück líráját minimalista stílusa mellett a családi életet bemutató, humoros versei miatt is méltatta, az indoklás szerint a kitüntetést „összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely szigorú szépségével az egyedi létezést univerzálissá teszi”.
Az irodalmi Nobel-díjasok sorában ő volt a tizenhatodik nő, aki a Svéd Akadémia kitüntetésében részesült.
1973-ban kezdett költészetet tanítani a vermonti Goddard College-ban. Ezt követően számos rangos helyen, többek közt s Stanfordon és a Bostoni Egyetemen oktatott, 2004-től a Yale professzora. 1994 és 1998 között Vermont állam költőjének, 2003-2004-ben az Egyesült Államok koszorús költőjének választották. 2014-ben megkapta a Nemzeti Könyvdíjat, 2015-ben az Amerikai Irodalmi és Művészeti Akadémia aranyérmét, 2020-ban pedig a Tranströmer-díjat.
2022-ben, hetvenkilenc évesen jelent meg első prózai műve, amelynek Marigold and Rose: A Fiction a címe. Glück 1990-ben Ararat című verseskötetében már írt gyermekekről, de azok a költemények részben saját gyermekkorából és szülői tapasztalataiból építkeztek. A Marigold és Rose ihletői az unokáiról készült videók voltak, amelyeket az írónő a fiától kapott, amikor a pandémia miatt nem látogathatta meg őket.
Eddig tizenkét verseskötetet, valamint két költészetelméleti esszégyűjteményt publikált. Életművéről több tudományos igényű munka született, ami még az Egyesült Államokban is kiemelt jelentőséggel bír egy élő, kortárs költő esetében, sőt, műveinek összkiadása is megjelent, ez 1962 és 2012 között írt verseit tartalmazza. A kritika az egyik legtehetségesebb kortárs költőnek tartja. Szövegei érzékenysége, az, ahogy megrendítő betekintést nyújt a magány, a tragikus családi viszonyok, a válás és a halál témáiba, összetéveszthetetlenül egyedi. Mindemellett a változás és az újjászületés költője is, akitől a humor és az irónia sem idegen. Versei magyarul különböző antológiákban, folyóiratokban és online irodalmi oldalakon olvashatók; első önálló, magyar nyelvű kötetének a megjelenésére még várni kell.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
