A brazil elnök is béketárgyalásokat sürget Ukrajnában

Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia az ukrajnai háborúra való buzdítással – jelentette ki szombaton Pekingben Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök, aki kínai állami látogatása során a kétoldalú kapcsolatokat erősítette országa első számú gazdasági partnerével.

Kínai látogatása során a baloldali politikus Sanghajban egyaránt bírálta a dollár szerepét a kereskedelmi kapcsolatokban és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és találkozott az amerikai piacról gyakorlatilag kizárt Huawei kínai távközlési óriásvállalat képviselőivel.

„Az Egyesült Államoknak le kell állnia a háborúra buzdítással és el kell kezdenie a békéről tárgyalnia”

– mondta újságíróknak Luis Inácio Lula da Silva Pekingben. –

A nemzetközi közösség ily módon képes lesz „meggyőzni” Vlagyimir Putyint és Volodimir Zelenszkijt, hogy „a béke az egész világ érdeke”

– vélte a brazil elnök.

„Brazília a béke országa” – beintett Berlinnek az új baloldali brazil kormány

Fontos kéréssel fordultak a németek a latin-amerikai országhoz.

Lula, aki januárban tért vissza Brazília élére, amelynek két cikluson át, 2003 és 2010 között volt az elnöke, pénteken találkozott vendéglátójával, Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A két elnök felszólította a fejlett országokat, hogy tartsák be az éghajlatváltozás káros hatásainak enyhítése érdekében a fejlődő országoknak tett 100 milliárd dolláros ígéretüket.

Utazása előtt a brazil elnök országcsoport létrehozását javasolta, amely közvetítene a háborús felek között, és közölte, hogy erről Pekingben is tárgyalni kíván. A Hszi Csin-pinggel ezzel kapcsolatban folytatott megbeszélésére vonatkozó kérdésre a brazil elnök kitérően válaszolt.

„Türelemre van szükség a Vlagyimir Putyinnal és Volodimir Zelenszkijjel való tárgyalásokhoz”

– mondta.

„Mindenekelőtt azonban meg kell győzni a fegyvereket szállító, a háborúra bátorító országokat, hogy hagyjanak fel ezzel”

– tette hozzá.

Orbán Viktor: Európa „háborús pszichózisban szenved”

A magyar miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédet.