Több nagy izraeli egyetem honlapját támadta meg kedden egy magát „Anonymous Sudan”-nak nevező hackercsoport.
A böngészésre elérhetetlenné vált weboldalak között volt a Tel Aviv-i Egyetem, a Jeruzsálemi Héber Egyetem, a Negevi Ben-Gurion Egyetem, a Haifai Egyetem, a Weizmann Tudományos Intézet, az Izraeli Nyílt Egyetem és a Reichman Egyetem honlapja.
A csoport közleményt tett közzé Telegram-fiókján, amelyben felsorolta a megtámadott oldalakat.
„Infrastruktúra: Egyetemek – Izrael oktatási szektorát tettük elérhetetlenné amiatt, amit Palesztinában tettek”
– állt a közleményben.
A csoport azt is hozzátette, hogy ezt csak bemelegítésnek szánták, fő támadásukra április 7-én kerül sor. Nem világos, hogy a támadás behatolt-e az intézmények belső rendszereibe is.
A Radware kiberbiztonsági cég közölte, hogy
tíz éve minden évben április 7-én kiterjedt kibertámadások érik Izraelt.
A cég kedden többek között kórházi honlapok, újságok és finomítók elleni támadásokat is azonosított.
Ez a támadás az OPIsrael nevű kampány része, amelyben aktivisták az izraeli interneten próbálnak célpontokat támadni
– írja a Ynet News. A kedden megtámadott oldalak egy része már újra elérhető.
„Ezek szolgáltatásmegakadályozó támadások – olyanok, amelyek csak a weboldalakat teszik működésképtelenné, nem lopnak el információkat, és viszonylag könnyen helyreállíthatóak. Feltételezhető azonban, hogy ezek a csoportok jelentősebb támadásokat próbálnak produkálni, beleértve a váltságdíjat követelő támadásokat és az adatlopást”
– mondta a Check Point kiberbiztonsági cég a Maarivnak.
A Check Point szerint az Anonymous csoport rövid időn belül több egészségügyi központhoz, köztük a haifai Rambam kórházhoz kapcsolódó weboldalakat is megtámadott. A kórház azonban tagadta a támadást.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.