Sokan még mindig a 2022-es év tavaszának a fogalomrendszerében gondolkodnak a háborúról. Még mindig azt próbálják kipiszkálni a köldökükből, hogy a múlt év februárjában Putyin elnök nagyot tévedett-e vagy nagyon nagyot. Robert C. Castel elemzése.
Ugyanakkor vannak igen sokan — és az elemzők nagy része is ebbe a csoportba tartozik –, akik már régóta felismerték, hogy 2023 márciusában egy teljesen másfajta háborúról van szó, amit teljesen más hadseregek vívnak.
Ez a változás igen markáns az orosz hadsereg esetében is, de ebben a rövid elemzésben mégis inkább az ukrán hadseregről és az általam “ukrán inverziónak” nevezett jelenségről szeretnék beszélni.
Hogy mi is ez az ukrán inverzió?
Röviden, és a durva általánosítás veszélyét kockáztatva ki lehet mondani, hogy
a háborút Ukrajna ex-szovjet haditechnikával és nyugati katonai kultúrával kezdte, de nyugati haditechnikával és ex-szovjet katonai kultúrával fogja befejezni.
Hogyan lehetséges ez?
Azok az orosz állítások, miszerint a krími annektálástól a 2022-és háborúig terjedő időszakban a NATO fejlett nyugati haditechnikával tömte az ukránokat, igen ingatag lábakon állnak. Az Ukrajnának nyújtott “éles” haditechnikai segítség csupán Trump elnök alatt indult meg Ukrajna felé, és akkor sem csurrant, inkább csak cseppent. Amit a Nyugat Ukrajnának adott, az sokkal hatékonyabb támogatás volt, mint néhány ex-szovjet harckocsi felváltása nyugati harckocsikkal.
Amit Ukrajna megkapott, az a Nyugat valódi csodafegyvere volt: a nyugati katonai kultúra, a nyugati hadelmélet és a nyugati harcmodor.
Mivel olyan dolgokról van szó, amiket nem lehet légi felvételeken megszámolni, az orosz hírszerzés nem tudta pontosan felmérni, hogy mennyivel vált hatékonyabbá a know-how átadás által az ukrán hadsereg.
Hogy miért nem tudta felmérni?
Azért, mert a háború kitöréséig még az ukránok nyugati szövetségesei, de még maguk az ukránok sem tudták biztosan, hogy működni fog-e a dolog.
Működött.
És nem csak működött, de Ukrajna ex-szovjet fegyverekkel harcoló, nyugati mintájú, hivatásosokra és lelkes önkéntesekre épült hadserege sikeresen vetette ki az oroszokat egy sor, a háború előtt elfoglalt pozíciójukból.
Ezzel a felettébb optimista történettel csupán egyetlen probléma van.
Az, hogy ez a hadsereg már nem létezik.
Egy ismerősöm, egy magas rangú lengyel biztonsági tisztviselő így jellemezte a helyzetet:
“Építettünk az ukránoknak egy csodálatos nyugati hadsereget, de ez a hadsereg felmorzsolódott. A második hadsereg pedig, amit most építünk nekik, sohasem lesz olyan, mint az első.”
Hogyan is néz ki ez a második ukrán hadsereg?
Ami az élőerőt illeti, a kezdeti lelkesedés kifulladt. Aki el akart menni önkéntesnek, az már réges-régen elment. A második hadsereg emberanyagát sorozott katonákkal, és a civil életből visszahívott régi káderekkel töltötték fel. Semmi okunk nincs feltételezni, hogy az ukrán sorkatonák minőségükben lényegesen különböznének az orosz sorkatonáktól. Legfeljebb annyit lehet elmondani róluk, hogy
ebből a korosztályból egy teljes nagyságrenddel kevesebb áll rendelkezésre Ukrajnában, mint Oroszországban.
Ami a civil életből visszahívott katonai szakembergárdát és középvezetői réteget illeti, ők meg a régi, ex-szovjet mintájú ukrán hadseregben szocializálódtak, és ezt a katonai kultúrát hoztak vissza magukkal a hadseregbe. Ukrajna sajátos “darázsderekú” korfája miatt a katonai vezetés kénytelen eg,yre feljebb tolni a behívott tartalékosok és a visszahívott nyugállományosok korhatárát és ezáltal
az ukrán hadsereg a háború előrehaladtával kultúrájában nem egyre nyugatibb, hanem egyre ex-szovjetebb lesz.
Két katonai kultúra párhuzamos megléte egy adott hadseregen belül igen ritkán eredményez békés egymás mellett élést, és a kettő közötti súrlódás valószínűleg igen sok felesleges hőt gerjeszt. Hogy ez mennyiben csökkenti az ukrán hadsereg hatékonyságát, azzal kapcsolatban csak a történelmi tapasztalat adhat iránymutatást. De erre talán majd máskor, egy másik elemzésben térek ki.
Ami viszont a haditechnikát illeti, mivel mind a honi eszköztár, mind a Nyugattól kapott ex-szovjet fegyverrendszerek, mind az oroszoktól zsákmányolt hadianyag jelentős része, súlyosan amortizálódott a háború első évében, Ukrajna második hadseregét egyre inkább nyugati eszközökkel szerelik fel. A médiában ennek a jéghegynek inkább csak a csúcsát látjuk a Leopárdok, Marderek, Gepárdok és egyéb állatfajták formájában. Ukrajna hadiipara és javítókapacitása jelentős mértékben meggyengült az orosz Blitz következtében. Ezzel párhuzamosan, igen kicsi a valószínűsége annak, hogy Oroszország pótalkatrészeket szállítson ex-szovjet eszközeihez az ellenlábasának. Ezeknek a folyamatoknak az eredménye egy egyre inkább a nyugati haditechnikára épülő ukrán eszközpark.
Ukrajna második hadserege paradox módon az első, még a „boldog békeidőben” kiépített hadseregének a negatívja. A nyugati katonai kultúrát az ex-szovjet haditechnikával párosító első hadsereg helyét, egy egyre inkább ex-szovjet katonai kultúrájú de nyugati haditechnikával felszerelkező második hadsereg foglalja el.
A jövő hadtörténészei számára az ukrán inverzió érdekes paradoxon – szabadtéri laboratórium – annak az ősi kérdésnek a megválaszolására, hogy
mi fontosabb: a haditechnika, vagy pedig az élőerő.
A kortársak számára azonban sokkal égetőbb az a kérdés, hogy miként befolyásolja ez a különös inverzió az ukrán hadsereg hatékonyságát és a háború kimenetelét.
